A német köztévé, a ZDF Heute Journal című hírmagazinjának beszélt az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásairól először Manfred Weber.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje a műsorban többek közt azt mondta, hogy a Néppártban „elfogyott a türelem” Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben a legutóbbi plakátkampány után

- írja a Mérce.

Weber a stúdióban adott interjúban leszögezte: az alapjogok, mint az akadémiai és tanszabadság, nem alku tárgyai, azokat alapvetően be kell tartani, és Orbán Viktor ebben az ügyben be fogja adni a derekát, ha nem kívánja kívül találni magát az Európai Néppárton.

Világossá kell tennie, hogy viselkedését hosszútávon is megváltoztatja, és bocsánatot is kell kérnie

- jelentette ki Weber.

A Néppárt frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy számukra nem a mandátumok száma az elsődleges, hanem az értékeik alapvetései, amiket „szigorúan meg fognak védeni Orbántól”.

A  politikus arra is emlékeztetett, hogy a Fidesz kizárását 13 tagpárt is követeli.

Az esetleges kizárásról az Európai Néppárt egy hét múlva, március 20-án dönt majd.

Weber: „elfogyott a türelem Orbánnal szemben"

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét 2019. március 12-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Keddi budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor Weber konstruktívnak minősítette a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését

Konstruktívnak minősítette a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Manfred Weber ugyanakkor hozzátette:

Orbán Viktorral sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.

Vannak alapvető értékek, amelyeket az EPP minden tagpártjának, így a Fidesznek is tiszteletben kell tartania – mondta a Dohány utcai zsinagógában tett látogatásakor Manfred Weber. Leszögezte: az EPP nem a hatalomról vagy a méretről szól, első számú elve az, hogy megfeleljen az alapelveknek.

A felek között egyelőre folyik a párbeszéd – mondta, hozzátéve: ezért nem is tud arra mit mondani, hogy az EPP milyen konkrét lépéseket tesz a közeljövőben.

Manfred Weber elmondta: a pártcsalád 80 tagból áll, közülük 13 kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. A politikus mindegyik tagpárttal beszélni akar.

Kedvező fejleménynek nevezte, hogy Orbán Viktor tudomásul vette, a Brüsszel- és Európai Unió-ellenes plakátkampányt az EPP nem tartja elfogadhatónak, ezért az nem is fog folytatódni.

A Fidesznek minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie, el kell távolítani a Brüsszel-ellenes plakátokat és garantálnia kell, hogy a jövőben sem lesznek ilyen kampányok – mondta Manfred Weber.

A politikus kitért arra is, hogy jó megoldásnak tartaná, ha a magyar kormányfő bocsánatot kérne azokért a problémákért, amelyeket az EPP más pártjainak okozott.

Weber: „elfogyott a türelem Orbánnal szemben"

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, az EPP listavezetője a Dohány utcai zsinagóga Emanuel-emlékfájánál 2019. március 12-én. MTI/Mohai Balázs

Az Európai Néppárt frakcióvezetője három fő problémát nevezett meg Magyarországgal kapcsolatban: az ország ellen az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, a Magyarország ellen az európai bíróságokon zajló kötelezettségszegési pereket és a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét.

Legfontosabbnak a CEU ügyét nevezte, amelyről leszögezte: a tudomány szabadsága alapvető érték az EU-ban, ezért is beszélt az egyetem igazgatójával, mielőtt Orbán Viktorral találkozott. Olyan lehetőséget keresnek, amely garantálja: Budapesten a jövőben is hozzá lehessen jutni majd amerikai diplomához.

Elmondta: ennek érdekében tárgyalt a Müncheni Műszaki Egyetemmel, a BMW-vel és amerikai egyetemekkel, hogy új tanszékek finanszírozásával Budapesten maradhasson a CEU.

Kérdésre válaszolva nyomatékosította, hogy nem fog spekulálni a március 20-ai, a Fidesz kizárásáról szóló EPP-s szavazásról.

Újságíróknak úgy fogalmazott:

meg fogják látni, hogy az elkövetkező napokban hogyan lép Orbán Viktor.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mik Európa értékei, Manfred Weber azt mondta, a szabadság.

A szabadság abban, ki hogyan éli életét, milyen a szexuális beállítottsága, milyen vallást követ

- tette hozzá.

Forrás: Mérce, 24.hu, ATV, MTI

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
És válaszként vitya jót hokizott a gatyájában, a [email protected] mocskos kezeivel...
" Lesz ez még így se... " de az fájni fog csútigörény " !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@lampa laz: maga is hozza a többi picsogo 50IQ-s klónt. nem bányás ?
Shikari
Most Orbán diktál és nem neki diktálnak. Jó lesz, ha összefogják a pofájukat. Bűnös egy liberálfasiszta banda!
Papuska1
@lampa laz: Miért? "Akik nem állnak be a NER-be" mit akarnak? Azt már tudjuk, hogy mit nem, de mit helyette? Ezt jó lenne egyszer valakinek eldönteni! Még inkább nyilvánosságra hozni.
durbincs
@Papuska1: lehet okosabb annál ? nem ?
lampa laz
@Papuska1: tudod van mindennek ellentéte és van egy arany középút.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. May 20., 17:34
Halálra gázoltak egy nőt Budapesten
Szórakozás - 2019. May 20., 16:31
Ezt gondolja Tarantino a spoilerezésről