Weber egyre keményebben fogalmaz a keddi találkozóról.

Az EPP-csúcsjelölt parancsolni, nem tárgyalni jött Orbánnal

A keddi találkozón Orbánnal semmiféle tárgyalásról nem volt szó. Egyszerűen csak megmondtam neki, mit kell tennie. Világos bizonyítékra van ugyanis szükségünk, hogy a Fidesz és Orbán továbbra is a Néppárt politikai családjának tagjai akarnak maradni

– fogalmazott elég keményen Manfred Weber az Euronewsnak, amikor az Orbán Viktorral Budapesten történt találkozójáról kérdezték.

Mi egy olyan család vagyunk, ahol értékek és közös gondolatok vannak, nem pedig erőfitogtatás és egyes figurák előtérbe tolása. Ez az, amit Orbánnak meg kell erősítenie, és én remélem, hogy így is fog tenni

– mondta az EPP frakcióvezetője.

Aki nem tiszteli az értékeinket, az nem lehet a Néppárt tagja, ez a közös alapvetés

– ismételte meg Budapesten is elmondott szavait Weber. A német politikus arról is beszélt, hogy már nem igazán bíznak a Néppártban Orbánnak, ezért most garanciákat akarnak látni.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mohai Balázs

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Csak a rend kedvéért

Interjút adott tegnapi budapesti látogatása után Manfred Weber az Euronews-nak.

Egyértelműen fogalmazott:
„A tegnapi találkozón Orbánnal semmiféle tárgyalásról nem volt szó. Egyszerűen csak megmondtam neki, mit kell tennie. Világos bizonyítékra van ugyanis szükségünk, hogy a Fidesz és Orbán továbbra is a Néppárt politikai családjának tagjai akarnak maradni. Mi egy olyan család vagyunk, ahol értékek és közös gondolatok vannak, nem pedig erőfitogtatás és egyes figurák előtérbe tolása. Ez az, amit Orbánnak meg kell erősítenie, és én remélem, hogy így is fog tenni”
majd hozzátette
„aki nem tiszteli az értékeinket, az nem lehet a Néppárt tagja, ez a közös alapvetés
”!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@Eriksson: sajnos Fable már nem ír több részt a sorozatból...
Eriksson
@Commenter: Szerintem is sajnos. Ez a Halkirálynő sorozata nagyon bejött.
De az igazi kedvenc a mai napig a Pepita macska.
Commenter
@Eriksson: ezeket egyik későbbi regénye se tudta megközelíteni, a lovis témájú már végképp nem. Nem is tudom miért nem lett tévésorozat a Halkirálynőből.Egyébként nagyon érdekes életút Fable-é ápolónőből lett írónő.
Durbincs, mint Daniel Belloq?
Eriksson
@Commenter: A későbbi könyvei már erőltetettnek, nyakatekertnek tűntek nekem. Egy ideig még próbálkoztam, de aztán végképp leszoktam róluk.
Valóban jó kis sorozatot lehetett volna csinálni a történeteiből. Vagányak, érdekfeszítőek, s nem utolsósorban humorosak.

"Durbincs, mint Daniel Belloq?" Nem valószínű, de időnként igencsak "mogorva"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.