Ötvenre emelkedett az új-zélandi mecsetek elleni véres merényletek áldozatainak száma – jelentette be Mike Bush rendőrfelügyelő egy sajtóértekezleten szombaton este.

Egyedül tüzelt az új-zélandi tömeggyilkos

Korábban 49 halottról szóltak a jelentések, de időközben még egy ember meghalt a kórházban. Jelenleg 36 sebesültet ápolnak, kettőnek válságos az állapota.

A rendőrfelügyelő beszámolt arról, hogy a vérengzés egyetlen gyanúsítottja a 28 éves Brenton Tarrant. Korábban ugyan őrizetbe vettek még három embert, nekik azonban úgy tűnik, nincs közük a támadáshoz, egyikük ellen ugyanakkor vádat emeltek tiltott fegyverviselés miatt.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök vasárnap azt mondta, a kormány hétfőn fog tárgyalni a fegyverviselési törvényről, és biztos, hogy változtatni fognak rajta.

Tarrantnak volt fegyverviselési engedélye, és öt fegyver volt a birtokában.

A miniszterelnök szerint ugyanakkor más kérdések is felvetődnek, például a közösségi média szerepéről. Tarrant élőben közvetítette a Facebookon a tömeggyilkosságot. “A közösségi média széles körben elérhető, és ez a probléma messze túlmegy Új-Zélandon” – mondta Ardern. A Facebook közölte, hogy az első 24 órában majd 1,5 millió videót töröltek a támadásról.

Jacinda Ardern azt is megerősítette, hogy az irodája levelet kapott Tarranttól kilenc perccel azelőtt, hogy a férfi megtámadta volna az első mecsetet. A dokumentumban nem volt megjelölve semmilyen konkrét részlet, így a támadás helyszíne sem. A dokumentumot két percen belül továbbították a biztonsági szolgálatnak.

Bernton Tarrantot szombaton állították bíróság elé. A férfi fehér börtönruhában, bilincsben jelent meg, és belemosolygott a kamerákba.

A vád ellene gyilkosság, de ezt később még más vádpontok is követhetik. Mike Bush rendőrfelügyelő azt mondta, az elfogásakor közvetlen fenyegetést jelentett, így a rendőröknek bátornak kellett lenniük és erőt is kellett alkalmazniuk. A rendőrfelügyelő azt mondta, szerinte Tarrant elfogásával újabb támadásokat előztek meg.

(BBC/MTI/444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/SNPA Pool/Martin Hunter

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
A Nacionalista iszlámnak lesz egy újabb ürügye ,hogy terrorcselekményt kövessen el.
Az Iszlám világban üldözik a kereszténységet,úgy látszik fordítva is igaz ez.
Valószínű ,hogy a keresztény világban ennek a borzalomnak nagyon sokan örülnek.
magyarbakancs
A Nacionalista iszlámnak lesz egy újabb ürügye ,hogy terrorcselekményt kövessen el.
Az Iszlám világban üldözik a kereszténységet,úgy látszik fordítva is igaz ez.
Valószínű ,hogy a keresztény világban ennek a borzalomnak nagyon sokan örülnek.
verőce21
Példa nélküli ez cselekedet a keresztény világban, hogyan is kellene ill. kellett volna viselkedni már a kezdetektől fogva a betolakodó iszlám hordákkal szemben. Minden ok megvolt erre, már a begázolások kezdetén is, hiszen az arabok irtották a keresztényeket a lakóhelyeiken, építészeti műemlékeiket rombolták le, egyértelműen kinyilvánították ellenséges érzéseiket a kereszténység és kultúra ellen. Nem volt kétely, hogy rombolni, gyilkolni és hódítani jöttek Európába. Mert mehettek volna a "menekültek" az arab világon belül sokkal gazdagabb, saját nyelvüket beszélő országokba is. Hiszen mint azóta kiderült itt nem is akarják megtanulni a befogadó országok nyelvét, a beilleszkedésükről szó sincs, zárt közösségekben, no-go zónákban élnek
Végre valaki kimondta ezt nyilvánosan a nagyvilág előtt is, és éppen olyan földdarabon, amelyre senki nem számított a világon.
tulipan
@verőce21: Te ronda úsztó, veszett, horogkesztes kutya!
tulipan
Milyen érdekes, egyetlen magyar lakájhirlap sem emíti, hogy egész Új Zeeland most a éppen "hős"
Abdul Aziz nevétől hangos, akinek sikerült kiűznie a gyilkost a mecsetből és ezzel megakadályozta, hogy még több áldozat legyen, csak ez!!!

444.hu/2019/03/16/egy-ferfi-fegyvertelenul-vette-fel-a-harcot-az-uj-zelandi-mecset-merenylojevel-szemben-es-igy-is-sikerult-elkergetnie
ittott
hamarosan jön a válasz. az is hatékony lesz, és nagyon médiás.
papa.49
Nem kéne vele szarozni 50 áldozat, akkor minden áldozatért szenvedjen a kivégzésén 5 órát 250 óra alatt lassan, fájdalmasan kéne megölni !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.