Donald Trump amerikai elnök kedden ismét bírálta a közösségi médiát, mert az szerinte elfogult a "radikális baloldali demokraták" irányában.

Trumpnak túl balos a Twitter – írta a Twitteren

Twitter-bejegyzésében az elnök úgy vélte, hogy a Facebook, a Twitter és a Google "a radikálisan baloldali demokratákat" népszerűsíti. "De mégis miénk lesz a győzelem".

Az elnök üzenete előtt Devin Nunes kaliforniai republikánus képviselő 250 millió dolláros kártérítési pert indított a Twitter ellen, mert állítása szerint a médium tisztességtelenül bánik a konzervatív felhasználókkal. Nunes rágalmazással, sértegetésekkel, és összeesküvéssel vádolta meg a Twittert, amely szerinte a konzervatívok cenzúrázásával megpróbálta befolyásolni a 2018-as félidős választásokat is.

"A Facebook,a Twitter, a Google, a korrupt médiáról nem is szólva, nagyon a radikális baloldali demokraták pártját fogják. De félelemre nincs ok, úgyis mi győzünk, mint korábban is" – fogalmazott Trump.

Egy másik, keddi Twitter-bejegyzésében az elnök kifejezetten a Facebookot ostorozta. "A hatalommal történő visszataszító visszaélésnek" nevezte, hogy a Facebook átmeneti időre felfüggesztette a közösségi médiával foglalkozó sajtómenedzserét, Dan Scavinót. Facebook-oldalán Scavino azt közölte: értesítést kapott, hogy néhány kommentárját levélszemétnek minősítették.

A Facebook közleményben szögezte le, hogy gyakorlata szerint a rövid időn belül többször ismétlődő, azonos tartalmú bejegyzéseket automatikusan korlátozzák. A médium mindazonáltal bocsánatot kért Dan Scavinótól, arra hivatkozva, hogy ami történt, véletlen volt.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.