Órási sikere van a petíciónak: péntek reggel óta átlagosan 110 ezerrel emelkedett óránként az aláírók száma. Sok celeb is tweetelte a múlt héten indított felhívást. A nagy érdeklődés miatt a petíciós oldal már többször is leállt. A brit kormány mindeközben megkezdte azon cselekvési tervek aktiválásának előkészítését, amelyeket a megállapodás nélküli Brexit esetére dolgoztak ki a szaktárcák már hónapokkal ezelőtt.

Már több mint 3 millióan írták alá a Brexit leállítását kérő petíciót

A brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen szervezett tüntetés résztvevői Brüsszelben az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozójának első napján, 2019. március 21-én. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A Nagy-Britannia EU-ban való bennmaradásáért indított petíciót a brit parlament hivatalos oldalán indította el egy civil. Ebben az 50. cikkely visszavonását kérik, azaz azt, hogy maradjon az Egyesült Királyság az Európai Unióban.

Péntek délután egy óráig több mint 3 millióan írták alá a petíciót az országból. 

A legtöbb aláírás a nagyvárosok – London, Bristol, Edinburgh, Manchester, Oxford, Cambridge, Brighton – választókörzeteiből érkezett.

Már több mint 3 millióan írták alá a Brexit leállítását kérő petíciót

A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból "a nép akarata". Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával – áll a felhívásban.

Azt a brit parlament oldalán elindított petíciót, amelyik eléri a 100 ezer aláírást, automatikusan vitára bocsátják a képviselőházban. Ahhoz azonban, hogy valóban a képviselőház elé kerüljön a kérdés, előbb két bizottságnak is jóvá kell azt hagynia.

Margaret Anne Georgiadou, a petíció elindítója a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy

sokak számára ez most egy most vagy soha helyzet.

A petíciós honlap az óriási forgalom nyomása alatt tegnap többször is elérhetetlenné vált.

Theresa May hivatala csütörtök este közölte: a kormányfő számos alkalommal kifejtette, hogy nem kívánja visszavonni az 50. cikkely aktiválásáról szóló értesítést. A Downing Street szóvivője szerint Theresa May álláspontja az, hogy a Brexit leállítása a demokrácia kudarcát jelentené, és ő ehhez nem kívánja a nevét adni.

Az 50. cikk értelmében az uniós tagság megszűnik a kilépési megállapodás hatályba lépésével, illetve megállapodás hiányában a kilépési szándék hivatalos bejelentése után két évvel. Theresa May miniszterelnök 2017. március 29-én értesítette az EU-t az 50. cikkely aktiválásáról, így a brit kilépés határideje jövő péntek, függetlenül attól, hogy addig elfogadja-e a parlament a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást.

Forrás: euronews.com, 24.hu, HVG, MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ez a nő sem 100-as!!! Pont a demokráciát jelentené, ha engedné az újabb népszavazást!!!
Főlökött
@Jozefina: Bocsika, de miért jelentené a demokráciát, egy ismételt népszavazás ?

Már volt egy népszavazás és demokratikusan döntöttek is : "Az Európai Unióról szóló népszavazáson 2016 júniusán a voksok 52%, azaz 17 410 742, szólt a kilépés mellett. Szemben 16 141 241 szavazattal a maradás mellett." -> tehát eldőlt, melyet tiszteletben kell tartani egy demokráciában !!!

Tehát egyértelmű az akkori döntés, csak az a baj, hogy kivitelezésre képtelenek, pedig 2 év már eltelt és még mindíg rágódnak, hogy lépjenek ki.
Miért jelentené a demokrácia csődjét az ismételt népszavazás ? Azért, mert már született egy döntés-> 16'-ban, akkor most akkor azt kellene játszani, hogy addig írunk ki népszavazást és hajtanak végre -> demokráciára hivatkozva ilyen jellegű szavazásokat, míg az nem jönne ki a végére, hogy 'maradjunk' ? Mivel úgy tűnik képtelenek végrehajtani a nép akaratát, valahogy a helybetopi megy addig, míg ki nem rakják őket, megállapodás nélkül, ami viszont mégnagyobb balhé lenne...
Eriksson
@Jozefina: Egy ügyben csak egyszer lehet kiírni népszavazást. Az akkori eredmény megmásítása lenne demokrácia ellenes.
Eriksson
Ez a több mint 3 milliónyi aláírás még édes-kevés. Messze van még az 52%-nyi 17 410 742.-től.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.