Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.

"Magyarország leányának" neveztek át egy Ninivei-fennsíkon lévő települést

Azbej Tristan kiemelte: a magyar programról bebizonyosodott, hogy működik, ezért a következő lépés, hogy minél több kormányzatot és nemzetközi szervezetet meggyőzzenek arról, a segítségnyújtásnak ez a formája jó.

"Szeretnénk elérni, hogy az Európai Unió is a saját politikájává tegye azt, amit a Hungary Helps képvisel"

- tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott:

"szeretnénk, ha a következő Európai Bizottság legalább annyi forrást szentelne a helyben való segítségnyújtásra és az üldözött keresztények megsegítésére, mint amennyit – szerintünk tévesen – a migráció menedzselésére és támogatására szentel most".

Az államtitkár elmondta: a cél, hogy a Hungary Helpsből idővel V4 Helps legyen. A lengyel-magyar együttműködés már meg is valósult, a két ország közösen támogat egy közel-keleti ortodox árvaházat – jegyezte meg.

A magyar Hungary Helps Program alapelve az "őszinteség, a közvetlenség, az igény szerinti támogatás, és ez eltér a nagy nyugati országok és nemzetközi szervezetek alapelveitől" – tette hozzá.

"Magyarország leányának" neveztek át egy Ninivei-fennsíkon lévő települést

Azbej Tristan közölte: mi megkérdezzük közvetlenül azt, akinek segíteni szeretnénk, hogy mire van szüksége. Közvetlenül támogatjuk a helyi keresztény közösségeket, "nem vonunk be nagy, nemzetközi, átláthatatlan szervezeteket és ügynökségeket".

Magyarország leánya

Az államtitkár példaként említette, hogy a Ninivei-fennsíkon lévő Tell-Aszkuf települést, ahonnan 2014-ben 1300 család menekült el, az épületek többsége pedig megsérült, kevesebb mint 2 millió euró, közvetlenül eljuttatott magyar támogatással sikerült újjáépíteni, és így 1000 család visszaköltözhetett otthonába. A településnek a visszaköltözők új nevet adtak:

"Tell-Aszkuf, Magyarország leánya".

Hozzátette: ez jó visszajelzés Magyarországnak, megmutatja, hogy a közvetlen, célzott támogatás jó, és ezt a példát "be kell mutatnunk a nemzetközi közösségnek".

Azt szeretnénk, ha "Magyarország leánya" mellett felépülne a "Németország fia" vagy az "ENSZ unokája" település is – mondta Azbej Tristan.

(MTI)

(Fotó: MTI/Soós Lajos)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Na ezek is lábon KIHORDTÁK MÁR A TELJES AGYHALÁLT !!!)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
papa.49
Na ezek is lábon KIHORDTÁK MÁR A TELJES AGYHALÁLT !!!)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Commenter
@papa.49: a Naphegy téri villában erős napszúrást kaptak!
Cicamama55
Azt tudják, hogy minden magyar lánynak állampolgári kötelessége a minimum 3 szülés...Faluprogram... :))))
tudode
Mit erőlködik ez a MIGRÁNCSÜGYI akárki akkor, amikor Magyarországon is, azaz nem messze attól, ahol megkukkantotta a NEMZET KEKECE a napvilágot, van egy görög falu az 50-es évekből, sőt Budapesten Kinai negyed is van saját bankkal, imaházzal, stb.-vel!
.
A Hungary Helpje ráférne a saját hazácsKÁJÁRA is, hiszen ki tudja hányan a SZABAD ÉG alatt ágyaznak meg, stafétát futva a kajáért, a tisztálkodásért (Összefoglalóan az életükért.)
.
Azt lehetne tudni MI MENNYI, kihányt!
simmering73
2 millió euró, cirka 640 millió forint. Ez nagyot lökött volna a gyalázatos magyar egészségügyön is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.