Enyhén nőtt az Európai Néppárt (EPP) előnye az európai parlamenti (EP-) választás kampányában a pénteki legfrissebb felmérés szerint, de komolyabb változásoknak nincs jele a négy héttel ezelőtti álláshoz képest.

A tagállamokban külön-külön elvégzett közvélemény-kutatások EP által összesített eredménye szerint a néppárt 188 mandátumra számíthat a következő ciklusban a tervezett brit kilépés miatt várhatóan immár csak 705 tagú képviselőtestületben, míg a második helyezett szociáldemokraták (S&D) 142 hely megszerzésére esélyesek.

A hónap elején 181:135 volt a két nagy párt mandátumainak aránya a felmérések alapján.

A liberális (ALDE) frakció 72, a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) 61 helyre számíthat.

Felborult azonban a sorrend a következő három képviselőcsoport között. A mostani harmadik legnépesebb frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) az előzőleg prognosztizált 46 helyett 53 mandátumra esélyes, a zöldeket a hatodik helyre mérték, a korábbi 49 helyett 51 képviselővel. A patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldalnak (GUE-NGL) pedig 47-tel szemben 49 helye lehet.

A Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalomnak (EFDD) 39 helyett 30, a függetlenként politizálóknak 8 helyett 7 mandátumot jósol a közvélemény-kutatás.

Egyre nagyobb a néppárti előny a Fidesz nélkül is

Az egyéb kategóriába a korábbi 66 után most 52 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, már ha egyáltalán valamelyikbe.

Ide tartoznak többek között Emmanuel Macron francia elnök pártjának tagjai is, akik mindazonáltal feltehetőleg a liberálisokat fogják erősíteni.

Külön képviselőcsoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból.

A mostani állás szerint számszerűleg egyedül az ALDE és az ENF tud majd növekedni, a többi frakció létszámában és részarányát tekintve is csökkenni fog.

Sok múlik azon, hogy az egyéb kategóriába tartozók hova fognak sorolni, de sok szakértő a rendszerkritikus, euroszkeptikus vagy egyenesen EU-ellenes politikai erők erősödésétől tart a radikális baloldaltól egészen a jobbszélig. Az egyesek által számukra prognosztizált, és bizonyos ügyek blokkolását lehetővé tévő egyharmad azonban erősen kérdéses, hogy meglesz-e, a jelenlegi adatok alapján ez nem látszik valószínűnek.

Elemzők szerint a jobb- és a balszél erősödése afféle "nagykoalíciós" politizálásra kényszerítheti a centrista pártokat.

A jelenleg még 751 fős parlamentben az EPP-nek 217, az S&D-nek 186, az ECR-nek 75, az ALDE-nak 68, a zöldeknek és a GUE-NGL-nek 52, az EFDD-nek 41, az ENF-nek 37 képviselője van.

A felmérés szerint a 21 magyar képviselői helyből a Fidesz-KDNP-nek 13, a Jobbiknak és az MSZP-Párbeszédnek egyaránt három-három, a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak egy-egy juthat.

A kormánypártok támogatását 52 százalékra, a Jobbikét 16 százalékra, az MSZP-Párbeszéd szövetségét 15 százalékra, a Demokratikus Koalícióét és a Momentumét 6-6 százalékra, a bejutási küszöb alatt lévő LMP-ét pedig 3 százalékra mérték.

Magyarországra vonatkozólag ezúttal a Publicus Intézet legfrissebb, március 27-i közvélemény-kutatásának számait használták fel.

Az Európai Parlament még egy hasonló felmérést fog közzétenni a május végi választásig, amelyen körülbelül 373 millió állampolgár vehet majd részt az Egyesült Királyság kilépése után is bennmaradó 27 tagállamból.

Eredetileg sűrűbb mandátumbecsléseket tervezett az EP, bennfentes források szerint azonban a frakciók többsége végül ez ellen foglalt állást a héten.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Orbán azt hitte,nélküle nem nő a fű,és nem kel fel a nap.Most,az ő szófordulatával:-"világossá teszik a számára",hogy de igen...Az ilyen sz@rkavaróktól legjobb megszabadulni.Nagyanyám azt szokta mondani,hogy "Engedd be a tótot a házadba,kiver onnan".Így lett volna orbánnal is,ha tovább hagyják garázdálkodni a néppártban,rövid időn belül szétverné az egészet,A luxemburgi külügyminiszter kb egy évvel ezelőtt azt mondta,hogy a fidesz egy daganat,amitől gyorsan meg kell szabadulni.Ebben egyetértünk vele...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Ezért járt itt tegnap a CDU küldöttsége Orbánnál, a Karmelitában, mert megfelelő vezetőt keresnek a Néppárt élére. (Ha Weber netán mégis az EP elnöke lenne.)
kokopelli
@Desischado: Lassan igen,mert már csak a tartományi másodrangú akárkik jönnek a Zorbán-
ékhoz,akiket senki nem ismer Stuttgárton kívű! (;-))
(Miért is nem fogadták ugyanazok a Sz@rjártót anno?? Azok a főnökök voltak, ezek meg az ol-dalvizesek!!!) (;-))
simmering73
Tehát semmi szükség egy ilyen felforgató bandára. Ki velük.
verőce21
A Fidesz a várható 14-15 mandátumával Európa sorsdöntő tényezője lehet.
kereső
@verőce21: Hát (sic) bizonyára, a 705 fős Ep-ben.
tulipan
@kereső: Viccesek, ezek a bunkó, kretén narancsosok!! :)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.