Korábbi fogvatartási helyén, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban a még idegenrendészeti őrizetben lévő F. Hassan demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, de nem vett részt a közös imákon - írja a Terrorelhárítási Központ (TEK) a terrorizmus miatt 2019. március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárral kapcsolatban Mivel az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, illetve össze is verekedett, ezért az azóta őrizetben lévő F. Hassant a rendőrségi fogdában kiemelt figyelemmel kísérik. F. Hassan 2016-ban hagyta el Szíriát, Görögországban menekült kérelmet nyújtott be, melyet a hatóságok elfogadtak. A szír férfi a Görögországban kiállított menekült úti okmány felhasználásával érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az említett - szabályosan kiállított - okirattal utazott, a rendelkezésre álló információk szerint Magyarországra érkezését megelőzően Európa több országában is megfordult. A...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Zorbányay is felborít minden kukát úniós segítséggel, ezek szerint Ahmed is tud fideszül.
desiro
Minden hülyeséget idehord ez a kretén állat?
namihami
@desiro: Igen.
"" A hülyeség állampolgári jog."" És ő csak él a jogával. Hiszen ez jogállam, mondta Nagy és Bölcs Tanítónk.
desiro
@namihami: Nekem nem tanítóm, gondolom neked sem?
namihami
@desiro: Én sziveden vennék "" Családi gazdagodás"" órákat tőle. Csak se engem, se a lányomat nem Racsinak hívnak és abba a famíliába egyébként sincs már felvétel. Pedig a fiamat hozzáádnám valamelyik, még facér lányához. A lámpákkal se lenne gond, én nem csak vőt adnék, de a szakmában (elektromossàg) is otthon vagyok vagy 45 éve.
arcmás
A cikkcím alapján majdnem megijedtem. Azt hittem rólam írnak.
A magam védelmében:
Régen egy állat voltam, de aztán történt valami, és emberré váltam.
Aztán megint történt valami, és újra egy állat lettem.
Most éppen arra várok megint, hogy történjen valami...
kokopelli
@desiro: nem hordja ide,csak a nevét adja hozzá,ha meg tényleg ő hordja ide akkor ő
lehet a "G" G.Fodor G. a "G"-k csapatából?
kokopelli
Anyadugó getra! 17.976km...17.976km...tizenhétezer kilenczázhetvenhat kilométer te
barom!! "Gugli" légvonalban te szarosnyelvű nyalonc! (Bpest- Wellington) sok szám tudom!
(:--)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
desiro
@durbincs: te egy kretén vagy ne írj nem válaszolok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.