Volodimir Zelenszkij humorista közel kétszer annyi szavazatot szerzett az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, mint Petro Porosenko hivatalban lévő államfő – közölte a voksok negyven százalékának összeszámlálása alapján az UNIAN hírügynökség.

Ukrán elnökválasztás – részeredmények: Zelenszkij kétszer annyi szavazatot kapott, mint Porosenko

Petro Porosenko ukrán elnök beszél támogatóihoz a választás eredményével a háttérben a kijevi kampányközpontban 2019. március 31-én, az ukrán elnökválasztás első fordulója után. Az exit poll-felmérések eredménye szerint Porosenko és Volodimir Zelenszkij humorista, színész és producer jutnak be az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába.

A testület közlése szerint Zelenszkij a szavazatok 30,2 százalékát gyűjtötte össze, Porosenkóra a résztvevők 16,7 százaléka adta voksát.

A harmadik helyen Julija Timosanko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje, volt miniszterelnök végzett a szavazatok 13,1 százalékával. A negyedik pedig Jurij Bojko ellenzéki jelölt lett 11,5 százalékkal. A többi jelölt hét százaléknál kevesebb szavazatot kapott.

A második fordulóban Zelenszkij és Porosenko méri össze erejét.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.