Ítélethozatal nélkül érhet véget Németországban az egyik utolsó náci légerőr elleni per, mert a bíróság a 95 éves vádlott rossz egészségi állapota miatt lezárta az eljárást.

Nem ítélték el az utolsó náci lágerőrt

A münsteri tartományi bíróság szerdai közleménye szerint a döntés nem jogerős.

A vádlott egy sor súlyos egészségi gond miatt tartósan alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a tárgyaláson és fellépjen érdekeiért. Alapbetegsége – egy szívrendszeri károsodás – gyógyíthatatlan, állapota így várhatóan nem javul, és nem is lesz már többé képes arra, hogy bekapcsolódjon az eljárásba – indokolta a bíróság az igazságügyi orvosszakértői jelentésekre alapozott döntését.

A német állampolgárságú, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi illetőségű férfit és egy 93 éves, szintén német állampolgárságú társát 2017 novemberében megvádolták, hogy 1942 és 1945 között a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaiként közreműködtek a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor több száz rabjának meggyilkolásában.

A dortmundi ügyészség által emelt vád szerint a táborban végzett tevékenységükből adódóan mindketten bűnrészesek az ott elkövetett gyilkosságok valamennyi típusában, így a gázkamra révén végrehajtott emberölésekben és más módszerekkel elkövetett tömeges kivégzésekben, valamint a lágerbe hurcolt emberek halálra dolgoztatásában és éheztetésében. A vád szerint mindketten ismerték a tábor működését, és ezzel a tudattal végezték őrszolgálati tevékenységüket.

A két férfi – akiknek neveit a személyiségi jogok védelméről rendelkező németországi jogszabályok miatt nem hozták nyilvánosságra – tagadta a több száz rendbeli emberölésben bűnrészesség vádját.

A Gdansk (Danzig) közelében kiépített koncentrációs táborba mintegy 110 ezer embert hurcoltak, közülük nagyjából 60 ezren haltak meg.

A dortmundi ügyészség a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális szövetségi ügyészség (ZSt) észak-rajna-vesztfáliai kirendeltségeként járt el a két egykori lágerőr ellen.

A ZSt évtizedekig nem kezdeményezett vádemelést náci koncentrációs táborok és megsemmisítő táborok őrei ellen, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítéletre. A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben öt év börtönre ítélte az időközben elhunyt lágerőrt, bűnrészesnek találva őt 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához.

Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, a ZSt így valamennyi ismert élő lágerőr ügyében vizsgálatot kezdett.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Amikor gyilkolt, akkor azért ugyep még jobban volt.
Legyen akármilyen állapotban, akkor is a börtönben rohasztanám meg. Nem hiszem, hogy több humánum volt benne "" fénykorában"".)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Shikari: Téveés! Nem a hazájátszolgálta,hanem egy elmebeteg vezért, akit istenítetteksokan,miként te és a hozzád hasonlók teszik kicsiny hazánkban. Ergo, nem a hazáját szolgálta!
kokopelli
@silber13: A nürnbergi "szemétládák" is a hazájukat szolgálták,saját bevallásuk szerint,
de bexartak a bíróság előtt! Az őket pénzzel is támogató gazdag üzletemberek (l. Necker-
mann és hasonlóak) meg a tenyerükbe röhögtek,és éltek a rablott lóvéból tovább!
silber13
@durbincs: !:-)))))))))))))))))))))))))))))))
DR PRÉDlKÁTOR
@Shikari: te nagyon hülye! Hogyha azt várnák el tőled, hogy az anyádat... akkor megtennéd? te barom, te hólyag! Elolvastad egyáltalán a cikket? Önkéntes SS tag volt a gyilkos náci, nem a haza várta tőle ezt.
silber13
@DR PRÉDlKÁTOR: Gondolod, megérti ez a valódi hülye? gynnezt elkellene mondani Shikarinak is,bár ö detto hülye. És ez a két izé ugyanaz a személy.
kokopelli
@DR PRÉDlKÁTOR: és mázlija is lehetne az "öregnek",hogyha a "Hessen-i tartományban" tárgyal-
nák az ügyet,mert az ottani kormány elfelejtette anno a halálbüntetést törölni az alkotmányából!!!Pár hónappal ezelőtt jött rá valaki a bakira! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.