Erős, intelligens és nagyvonalú Európát ígért szerda esti brüsszeli kampányindító beszédében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) lista- és frakcióvezetője.

Manfred Weber erős és nagyvonalú Európát ígért
Fotó: Youtube

Weber az integráció történetét bemutató Európai Történelem Házában tartott beszédet, és elmondta, szeretné, ha az Európai Unió túllépne már az Egyesült Királyság kilépésének ügyén, valamint az elmúlt évek különböző válságain, és az állampolgárokat érintő fontosabb problémákkal foglalkozna.

Kijelentette, határozottabban kell fellépni az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen, és tovább kell erősíteni a külső határok védelmét, illetve Marshall-tervre van szükség Afrika számára.

Meg kell védeni az európai életmódot – fogalmazott.

Hozzátette, nemrégiben megegyezés született arról, hogy 2027-ig 10 ezer fősre bővítik a közös határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének létszámát, de szerinte ennél is tovább kellene menni.

Említette egyebek között az új gyógymódok kifejlesztésére irányuló, például a rák hatékonyabb gyógyítását lehető tévő kutatások jobb összehangolásának, továbbá a globális felmelegedés elleni küzdelem fokozásának szükségességét is.

Manfred Weber úgy vélekedett, hogy

az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsban a külpolitika területén is át kellene állni az egyhangú szavazásról a legtöbb egyéb szakpolitikai területen már jelenleg is alkalmazott minősített többségi döntéshozatalra.

Megismételte korábbi javaslatát, amelynek értelmében a jövőben egy független testület automatikusan és rendszeresen ellenőrizné a jogállami elvek érvényesülését minden tagországban, és súlyos problémák esetén szankciókat fogadhatnának el.

Kiemelte emellett az esélyegyenlőségnek és annak a fontosságát, hogy

az EU-n belül senkinek ne kelljen gazdasági helyzete miatt lakóhelye elhagyására kényszerülnie.

A néppárti csúcsjelölt hangsúlyozta, hogy határozott EU-párti kiállást vár a május végi európai parlamenti választásoktól, s az Európai Bizottság elnökeként azon fog dolgozni, ha megválasztják, hogy közelebb hozza az uniót az emberekhez.

Meghirdetett kampányszlogene, a "The power of WE" magyarul azt jelenti, hogy a "Mi erőnk", egyúttal pedig egyfajta szójátékként a vezetéknevének első két betűjét is magában foglalja.

Egyesek értetlenségüknek adtak hangot a kampányindító beszéddel kapcsolatban, miután a német politikus az utóbbi hetekben már közel húsz tagállamba ellátogatott.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemfideszes
@verőce21: Arra a fideszre aki a migráció megállításról szóló Afrikai és arab egyezményt sem volt hajlandó aláírni?!
Arra a fideszre aki már 86 ezer embert engedett be Magyarországra?
Arra a fideszre aki ukrán, kínai, arab bűnözőknek árul letelepedési kötvényeket jó pénzért?
Arra a fideszre aki először a közös hátárvédelmi ügynökség mellett érvelt, most meg habzó pofával tiltakozik ellene?
Vedd már észre idióta, senkinek nem kellenek úgy a migránsok, mint a dagadt törpe vezérednek. Ha nem lennének mivel riogatná az embereket? Erre épül az egész politikájuk...
verőce21
@nemfideszes: Kifordított beszéd ez tőled! Remélem nálad otthon a kisszobában már van egy afgán földművesekkel, máktermesztőkkel és állataik gondtalan legelését felügyelő szakemberekkel teli kiscsalád, hogy egész nap simogathasd őket.
tulipan
NAGYON HELYES Ez illIk am hagyományos EURÓPÁNKHOZ!!! Nem pedig a minden
áron való, narancsos-hitleri erőszakosság!!
"Erős, intelligens és nagyvonalú",!
tulipan
@nemfideszes: Te jó Ég! Ez a kapzsi narancsos viziló, már 86 ezer embert sumákban beengedett Magyarországra?
nemfideszes
@verőce21: Mért nem a gazda állatodat kéred ezt számon?! Csuti g... üzletelt Pharaonnal, a csuti g... hívta meg a MAGYAR PARLAMENTBE az átvilágításon megbukott Naffa haverját, a csuti g... engedte el a keresztényt legyilkoló muszlim "baltás" gyilkost jó pénzért, a csuti g... nagy haverja Erdogan, Aliyev meg a többi keleti diktátor, az ő habony takony haverja árulja a letelepedési kötvényeket az araboknak, az ő veje árul araboknak kastélyokat... szóval hagyjuk ezt a "migráns simogató" ótvar szöveget mert már qrvára unalmas és szánalmas...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.