A szlovák parlamentben elfogadott jogszabály szerint május 15-től büntetendő annak a külföldi országnak a himnuszát elénekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége.

Ezért szavazták meg szlovákiai magyar képviselők is a magyar himnusz éneklését betiltó törvényt
Fotó: Krizsán Csaba/MTI

A szabályzás különösen érzékenyen érintheti a felvidéki magyarok által kedvelt sporteseményeket: a DAC focimeccseit és egyes jégkorong-mérkőzéseket.

A március 27-én elfogadott jogszabály szerint 7000 euróig terjedő pénzbírsággal lehet sújtani a törvényszegőket. Az állami jelképekről szóló törvény módosítását 108-an támogatták, a 13 tagú Híd frakcióból kilencen voksoltak mellette – köztük a magyar nemzetiségű képviselők is.

A Magyar Hang szerint Bastrnák Tibor, a Híd-Most frakcióvezetője csütörtök reggel egy rádióműsorban azt mondta:

„Egyértelmű hiba történt részünkről, részemről, amelynek következményei lesznek. Ez még azt is jelentheti, hogy elhagyom a frakciót. Ha a helyzet rendezve lesz, fel fogom ajánlani lemondásom. Amikor ezt a törvényt láttuk a koalíciós tanácsban, fél évvel ezelőtt, ez a fél mondat nem volt benne.”

A frakcióvezető azt ígérte, hogy nem fog életbe lépni a jogszabály, vagy ha mégis, akkor legfeljebb néhány napig marad érvényben.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hol hozzák a szlovák törvényeket? Budapesten vagy Bratislavában?
Erkölcsös a szlovákoknak ilyen törvényt hozni? Nem! De megteheti? Igen!
Hogy ez nem elegáns és baráti? Sose voltunk azok. A teljes magyar adminisztráció őrjöng, hogy a magyar törvényeket ŐK hozzák a Parlamentben. Ezért másoknak kuss. Na, akkor a szlovákok most szintén ezt tették. Most nekünk kuss.
Pénztártól való távozás...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
desiro
@Apoca: Elolvastam a cikket és meg is értettem, de ha köcsög kormány nem gyalázná állandóan a körülöttünk lévőket nem lenne ilyen probléma.
Kapisi?
Eladott Ország
A szlovák parlamentben a Zuzana Caputova köztársasági elnökségét támogató liberális pártok szavaztak a törvénnyel szemben, pont azok, akiket a fidesz újságjaiban csak soros ügynökként vagy Soros kottájából játszó politikusként emlegetnek...Soros...már megint a Soros! A szlovák parlamentben a Zuzana Caputova köztársasági elnökségét támogató liberális pártok szavaztak a törvénnyel szemben. Pont ez a bizonyíték arra, hogy nacionalisták mindenütt egyformák. Gecik, szar alakok, akik csak mások kárára és mások ellenében képesek meghatározni magukat. Így a magyar szélsőjobbos idiótákat, akik a szerdahelyi DAC stadionban szlovákoznak, meg hőbörögnek most megvédték a szlovák liberális képviselők - amivel bizonyították, hogy morálisan és szellemileg kilométerekkel a szélsőjobb és a nacionalista pártok felett állnak, dacára a sok gyűlöletnek amit azok fröcsögnek ellenük akik mindezt eleve egy liberális demokráciában teszik.
simmering73
"Szeretnénk leszögezni, hogy a “Lex DAC” néven ismert szlovák törvényt Orbán Viktor nemzetállami programja szellemében támogatjuk. Nem értünk egyet a kevert társadalmakkal, semmiféle keveredéssel, mi Orbán Viktorral egybehangzóan a homogén társadalmak homogén kultúráját támogatjuk. Megengedhetetlen, hogy a nemzeti identitást rombolják például két szlovákiai futballcsapat mérkőzésén azzal, hogy egy külföldi ország himnuszát éneklik és adják elő."
nepszava.us/udvozoljuk-a-magyar-himnusz-betiltasarol-szolo-szlovak-nemzetallami-torvenyt/
vacsi
@tudode: Én egy nagyon régi parlamenti szavazásra emlékszem (akkor még a TV közvetítette), amikor valamelyik lángész véletlenül rádobta a táskáját a gombra, így lett + 1 szavazat (!). Már nem emlékszem, ki volt, és miről szavaztak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.