A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a washingtoni lengyel nagykövetség rendezett helyi idő szerint csütörtökön a NATO-bővítés tanulságairól és az észak-atlanti szövetség jövőjéről.

Szijjártó Péter: a NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége

A NATO-tagországok külügyminisztereinek csoporképe a katonai szövetség alapításának 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Washingtonban 2019. április 3-án. Az első sorban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, a középső sorban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/EPA/Tom Brenner

A NATO jubileumi külügyminiszteri tanácskozása alkalmából rendezett konferencián Szijjártó Péter mellett Tomás Petrícek cseh és Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter vett részt.

A három külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy nem csupán a NATO alapításának 70. évfordulója van most, hanem éppen 20 évvel ezelőtt csatlakozott a katonai szövetséghez Magyarország, Lengyelország és Csehország is.

Csak azok értik meg ennek a jelentőségét, akik tudják, mi volt a kommunizmus

- hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója.

Hozzáfűzte: "NATO-tagságunk jelentősége jóval nagyobb, mint azt néha gondolnánk". Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország idén megkezdte hadereje modernizálását és bővítette részvételét több NATO-misszióban is. A miniszter a koszovói, az afganisztáni és az iraki magyar szerepvállalást említette meg.

Szijjártó Péter kiemelte az Európára délről és délnyugatról érkező migrációs nyomás jelentőségét, illetve veszélyeit, és hangsúlyozta, hogy a NATO-nak figyelnie kell nemcsak Keletre, hanem Délre és Délnyugatra, az afrikai kontinensre is. "Ha nem vagyunk képesek megvédeni a határainkat, nem tudjuk megvédeni biztonságunkat sem" – szögezte le.

Jacek Czaputowicz elsősorban a NATO-t Oroszország részéről érő kihívást hangsúlyozta. A lengyel külügyminiszter kiemelte, hogy szerinte az Egyesült Államoknak érdeke Európa biztonsága, Varsó számára pedig fontos érdek az amerikai katonai jelenlét lengyel földön, mert – mint fogalmazott – ez lenne a legerőteljesebb elrettentés Oroszország ellen. "Szeretnénk megnövelni az amerikai jelenlétet Lengyelországban" – ismételte meg Czaputowicz.

Szijjártó Péter elmondta: az új amerikai kormányzat gyökeresen változtatott a közép-európai politikáján és ezt Magyarország örömmel fogadja. A (belügyekbe) beavatkozás helyett a kölcsönös tiszteleten alapuló amerikai politikát látunk – tette hozzá.

A miniszter szólt Ukrajnáról is, utalva az ott élő őshonos magyar kisebbség helyzetére, jogaik csorbítására. Úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak csorbítása a NATO értékközösségének semmibevétele is.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sokanvagyunk
Sokat erősödött a Varsói Szerződés volt országaival... :D
tudode
Na figyú!
.
Diplomaták "gyöngyömbönye"!
.
Aszongya:
.
""""Csak azok értik meg ennek a jelentőségét, akik tudják, mi volt a kommunizmus

- hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója.""""
.
Átélve a "kommunizmust", amely valójában .. s z o c i a l i z m u s .. volt, klasszisokkal élhetőbb volt, mint ez az ILLIBERÁLIS fityiszes összVÉR .. k i t a l á c i ó, amelynek az a lényege, hogy
.
---- ORBÁN NEM A KERESZTÉNYSÉGET, HANEM A HATALMÁT ÉS A LOPOTT HOLMIT VÉDI
,
nepszava.us/orban-nem-a-keresztenyseget-hanem-a-hatalmat-es-a-lopott-holmit-vedi/
.
Olyan demokratikus KÜLFÖLDI SAJTÓJA van ennek a szektának, amelyre nem volt példa a magyarság történetében!
kereső
Ehhez mit szólsz külügyminiszterek gyöngye?-már a NATO is a demokráciát és a jogállamot kéri számon rajtatok.
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/a-nato-ban-is-napirendre-kell-venni-a-magyar-jogallamisag-ugyet.681703.html

Azért a a gaz "patás" idején,és azt megelőzően sem! ilyen nem volt se az Eu,se a NATO részéről./ a NATO-nak 20 éve, az uniónak 15 vagyunk tagjai/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.