Az Egyesült Államok megtelt, a migránsok forduljanak vissza! – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök pénteken az amerikai-mexikói határon. Az elnök pénteken délután utazott az amerikai-mexikói határ kaliforniai szakaszához, hogy megtekintse a határfal egyik épülő részét. Bár a falnál kis tábla azt jelzi, hogy ez „Trump elnök határfalának első szakasza”, az Arizona Republic című lap tudósítása szerint a falszakasz építését még azelőtt engedélyezték, hogy Donald Trumpot elnökké választották. Trump Calexico városkánál megnézte az épülő falat, és közölte, hogy tartós és jó magas. „Igencsak nehéz felmászni rá” – mondta, majd részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen is, amelyen határőrökkel és helyi politikusokkal a határok mentén kialakult helyzetet vitatták meg. Ott fejtette ki, hogy az ország megtelt, és a migránsok forduljanak vissza. „A rendszer csurig van, már nem tudunk titeket befogadni, legyen szó akár menedékkérelemről, akár bármi másról” – mondta. Majd így...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

arcmás
A demagóg populisták hülyeségeket beszélnek valójában, de mivel jól hangzik, a funkcionálisan analfabéta tömegek beszopják ezeket.

Te, Trampli, ha már most megtelt az ország, mi lesz 30 év múlva?

nepesseg.population.city/world/na
3dwhite
Ha õ meg az elmès maga fanjai kivándorolnának, helyettük talán normális embereknek is jutna hely.
Foxley
@3dwhite: Nem kell egy ilyen vèn getzivel foglalkozni, fèl lábbal úgyis a sírban van, majd belelõki valamelyik jogos ellensège a másikat is, akit aljas èlete során õsszeszedett, jó sok lehet, amint nem vèdi a fehèr ház, az is hasonló, popcornozva nèzhetjük, ki nevet a vègèn.
kokopelli
@arcmás: Az ő családja is Európából hajózott át,majd ß@rul melózva (kuplerájtulaj!) vissza
akartak települni,de a Bajor kormány elzavarta őket,mint ameriakat és egykori un. katonaszöke-
vényeket! Most ő játsza a nagy Yankee-t! A hamisat,.a "germán pfälzer" Bajorországból!
kokopelli
@durbincs: Anyádat leokádtam a pamlagon,mert éppen egy barnamedve dolgozta meg őt! (;-))
...csak ne nyögött volna olyan hangosan a vén csataló!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.