Egy héten belül nyilvánosságra hozza a teljes Mueller-jelentés szerkesztett változatát – ígérte William Barr amerikai igazságügyi miniszter kedden egy képviselőházi bizottsági meghallgatáson.

A meghallgatás eredeti témája a Barr által vezetett tárca költségvetése volt, de a demokrata párti törvényhozók szinte azonnal a Mueller-jelentésről kérdezték a politikust. A Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság, amely a Donald Trump kampányának munkatársai és oroszok közötti vélelmezett összejátszást vizsgálta a 2016-os kampányban, 22 hónapig tartó vizsgálat után leszögezte: nincs bizonyíték, arra hogy akár Donald Trump, akár bármelyik munkatársa összejátszott volna oroszokkal a választási győzelem érdekében.

Egy héten belül nyilvánosságra hozzák a Trumpot vizsgáló teljes jelentést

Fotó: pixabay.com CCO

William Barr megismételte a jelentéssel kapcsolatos korábbi álláspontját: "a lehető legtöbbet nyilvánosságra hozom" belőle – fogalmazott, hozzátéve, hogy a mintegy 400 oldalas dokumentumban lesznek olyan részek, amelyeket kisatíroznak. A miniszter megígérte, hogy a teljes, de szerkesztett változatban mindenütt jelzi majd a szerkesztést, és készen áll majd elmagyarázni ennek okait a törvényhozóknak.

Két nappal a jelentés kézhez vétele után Barr március 24-én egy négyoldalas levelet tett közzé, amelyben összefoglalta a jelentés legfontosabb megállapításait. Az összefoglalót megküldte a kongresszus vezető politikusainak is. Ebben a miniszter kitért a Mueller-vizsgálat másik céljára is, arra, vajon Donald Trump a vizsgálat során akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Ez ügyben a bizottság "nem jutott hagyományos értelemben vett döntésre" – fogalmazott William Barr, és közölte, hogy ő és Rod Rosenstein miniszterhelyettes megállapította, hogy Donald Trump cselekedetei "nem ütik meg a bűnügy szintjét".

A keddi meghallgatáson a miniszter nem tért ki erre a témára, de közölte: felajánlotta Robert Muellernek, hogy tekintse át a törvényhozóknak megküldött és nyilvánosságra hozott négyoldalas összegzést, de Mueller nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel.

A keddi bizottsági meghallgatás volt az első alkalom, hogy nyilvánosságra hozatala óta William Barr először beszélt nyilvánosan is a Mueller-jelentésről. A republikánus törvényhozók fölöslegesen elvesztegetett időnek minősítették a meghallgatást, Tom Graves, georgiai republikánus képviselő pedig leszögezte: "22 hónapig tartó nyomozás, 2800 beidézés, 25 millió dollár az adófizetők pénzéből, 500 tanúmeghallgatás, 19 ügyvéd, 40 FBI-nyomozó és ki tudja még, hány írásbeli utasítás után a következtetés egyszerű: nem volt összejátszás, nem akadályozták az igazságszolgáltatást".

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.