Új trafipaxokat vezetnek be a horvát utakon, amelyeket nem lehet majd átverni azzal, ha lelassítunk előttük.

Durvulnak a horvátok: ezt a magyar autósoknak is tudniuk kell

A horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő rendszert telepít a horvát autópályákra, hogy visszaszorítsa a szabálysértők számát – írta kedden a Jutarnji List című horvát napilap.

A horvát autópálya-hálózatot eddig is figyelték kamerákkal, amelyeket forgalmasabb csomópontoknál, az alagutak bejáratánál, hidakon és viaduktokon szereltek fel. Ugyanakkor ezek a kamerák a fogalom figyelésére szolgálnak, és bár mérnek sebességet is, nem erre a célra állították be őket. Horvátországban jelenleg az autópályákon autópálya-rendőrség méri a sebességet, az úgynevezett kobrák. A civil rendőrautó egy ideig követi a gyorsan vezetőt, erről felvételt készít, majd kiteszi a villogót, és kivezeti a szabálysértőt a forgalomból.

Az új rendszer ezzel szemben fixen telepített sebességmérő kamerákkal ellenőrzi majd a gyorshajtókat.

A kamerák regisztrálják a rendszámot, és így pontosan mérik a két, illetve több sebességmérő készülék közti távolságot, majd kiszámolják, hogy az adott rendszámú autó milyen időn belül tette meg az adott távolságot. Amennyiben ezt egy bizonyos időnél gyorsabban teszi meg, akkor nem tartotta be az autópályán előírt, legfeljebb 130 kilométeres haladási sebességet.

Az ennek nyomán kiszabott bírságot a gépkocsi rendszáma alapján postázza a rendőrség.

A HAC kiemelte, hogy nem a büntetés a céljuk, hanem a közlekedési kultúra javítása. Mint mondták, a traffipaxok pontos helyét nyilvánosságra hozzák, és a pályákon is jelzik majd.

Forrás: hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

alex070125
A Horvát rendőrök arról is közismertek, -főként a tengerparti utakon- hogy mutatják a radarpisztolyon a régebben mért sebességet, és "kaszíroznak" zsebre! Főként külföldiekkel teszik, mert ők semmilyen idegen nyelven nem beszélnek, mi pedig az ő nyelvűket nem!
Ezért, elkerülve a nagyobb kellemetleneséget, legtöbbször fizetünk... Ez nem rémtörténet, saját szememmel láttam, mert az ottaniak "mutatták meg" a történéseket élőben! Horvát rendszám mehet, magyar, német, osztrák, stb. megállítva! És ment az alkudozás, jól lehetett látni a teleobjektív képein...
namihami
Itthon is így kéne.
Hajrá Horvátország, hajrá horvátok!
@alex070125: Minden radarpisztoly kijelzőjén rajta van a sebesség, a kocsi rendszámmal és a dátum. Tehát, ha a kuncsaft fizet, akkor sáros is. Ha megnézi a kijelzőt, akkor meggyőződhet a jogosságról vagy a kamuról. És ehhez még nyelvtudás se kell.
A zsebredolgozáshoz nem tudok, akarok szólni. De ilyen itthon is akad.
Aki Én
Mi ebben a durva? Jól teszik. Sőt, külföldi gyorshajtót jobban büntetném. Itthon is.
Csak a büdös suttyók hajtanak gyorsan külföldön, dobnak el szaros pelenkát, nem tisztelve mások országát, kultúráját, törvényeit.
Jozefina
Ennél súlyosabb eset a magyar térmegfigyelő hálózat kiépítése, ami messze személyi jogokat is érint!!! (tán kgb projekt???)
444.hu/2019/04/24/a-totalis-megfigyeles-ellen-senki-sem-tuntet-pedig-jo-uton-haladunk-fele

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.