Bár még több, mint másfél év van hátra a 2020-as amerikai elnökválasztásokig, de a kampány már most teljes fordulatszámon pörög, a republikánus Donald Trump lehetséges kihívói már most nagy erőkkel kampányolnak országszerte. Amerikában a pártok a teljes országot magába foglaló előválasztási procedúrán keresztül választják ki az elnökjelöltjüket, amely során a különböző aspiránsok szinte egymás kezébe adják a kilincset a legnagyobb tévéadók vitaműsoraiban, illetve igyekeznek minél több kampányrendezvényt tartani, hogy meggyőzzék a szimpatizánsokat a támogatásukról. A cikk írásának pillanatában már 19 demokrata politikus jelentette be az indulását az elnökválasztáson, közülük is kiemelkedik az önmagát demokratikus szocialistának valló vermonti szenátor, Bernie Sanders, aki minden előzetes felmérésben toronymagasan veri pártbeli kihívóit. A progresszív üzenetekkel kampányoló Sanders most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elvállalta, hogy részt vesz az erősen jobboldali...

(Forrás: merce.hu, durbincs által)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

durbincs
Az Ember Tragédiáját már megirták , ez má occso igénytelen lejártmüanyag bovli ?
durbincs
Véntata - lehet eggyüt járt sorossal moziba ,sulihelyett ?
csak úgy....
@durbincs: miért vagy ennyire irígy?nem voltál még shikarival moziba? az ember (emberiség) tragédiája nem te vagy? az átlag proli,kit 5 kg krumplival meg lehet venni?
durbincs
@csak Húgy...: maga megint bevizelt ? Na De nem Blankára ? maga perverz ? mácsak ez a ...
@Kula.: hiányzik hogy széntkenje magukat Blanka orcáján,önök gusztustalan alpárigaybányások ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.