Több mint két héttel a március 31-ei török helyhatósági választás után, szerdán átvette megbízólevelét Isztambul ellenzéki főpolgármestere, a kemalista Köztársasági Néppártot (CHP) képviselő Ekrem Imamoglu.

Átvette megbízólevelét Isztambul ellenzéki főpolgármestere
Fotó: Youtube

Isztambulban, ahol mintegy 10,5 millió volt a választásra jogosultak száma, rendkívül kiélezett verseny zajlott a nagyváros vezetéséért.

Imamoglu a voksok 48,80 százalékát, míg Recep Tayyip Erdogan török elnök pártjának, a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltje, Binali Yildirim a 48,55 százalékát tudta megszerezni.

A szavazatkülönbség március 31-én közel 25 ezer volt, az AKP azonban szabálytalanságokra hivatkozva fellebbezett az eredmény ellen, és az elmúlt két hétben a metropolisz több kerületében újraszámolták a voksokat.

A részleges újraszámlálás szerda hajnalban lezárult, a különbség pedig 13 ezer 781 szavazatra csökkent.

Imamoglu a Twitter-fiókján már a választás óta Isztambul főpolgármestereként tüntette fel magát és folyamatosan követelte a megbízólevél átadását, aminek végül szerdán Isztambul tartomány választási tanácsa adott helyett.

Imamoglu nem sokkal később, a nagyvárosi önkormányzat központi épületénél tartott nyilvános beszédében hangsúlyozta: a megbízólevelet Isztambul 16 milliós lakosságának nevében vette át. A szerdai nappal az önkormányzat minden dolgozója nem egy ember, csoport vagy párt, hanem a 16 millió lakos szolgálatát kezdték meg – hangsúlyozta, majd feltehetőleg pártjára utalva hozzátette: soha nem mondtak le a társadalom demokráciába vetett hitéről és a demokráciáért folytatott harcáról.

"Ismerjük a város, az itt lakók igényeit és azonnal munkához is látunk"

- fogalmazott. Imamoglu később, amikor átvette Mevlüt Uysal, eddigi AKP-s főpolgármestertől a hivatali irodát, azt hangoztatta: első intézkedése az lesz, hogy átláthatová teszi a városvezetést és megmutatja, hogy az a néphez tartozik.

A török kormánypárt kedden "rendkívüli fellebbezés" formájában a helyhatósági választás isztambuli eredményének érvénytelenítését, valamint a voksolás megismétlését kérelmezte a Legfőbb Választási Tanácsnál (YSK). Ali Ihsan Yavuz, az AKP elnökhelyettese a sajtónak nyilatkozva kijelentette: teljesen világos, hogy a választás során szervezett szabálytalanságok történtek. Yavuz példaként említette az adatfeldolgozás "csúsztatásait", a jogosulatlan állampolgárok voksolását, a hiányszó szavazatokat, valamint a számlálóbizottságok összetételét illető visszaéléseket.

A törvény értelmében ahhoz, hogy az YSK megkezdhesse az AKP "rendkívüli fellebbezésének" vizsgálatát, Imamoglunak át kellett vennie a megbízólevelét. A választás eredménye tehát továbbra sem hivatalos, azt az YSK-nak kell majd közzétennie.

A jelen állás szerint mindazonáltal az AKP másfél évtized után az ankarai mellett az isztambuli főpolgármesteri széket is elveszítheti. Az AKP ezen kívül alulmaradt a CHP-vel szemben több másik nagyvárosban is, aminek okát a megfigyelők a romló, 2018 végére recesszióba sodródó gazdasági helyzetben látják.

A helyhatósági választás kimenetelét a közvélemény fokozott jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer júliusi életbe lépése óta. Isztambulnak továbbá azért is jelképes súlya van, mert Erdogan 1994-től maga is volt a metropolisz főpolgármestere és akkoriban alapozta meg népszerűségét.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.