Harcot hirdet az álhírek (fake news) ellen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Jean-Claude Juncker harcot hirdet az álhírek ellen

Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP

A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Berliner Morgenpost című német lap hírportálján hétfőn ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.

"Reagálnunk kell, ha kormányok olyan állításokat tesznek az EU-ról vagy a bizottságról, amelyek nem felelnek meg a valóságnak" – mondta Jean-Claude Juncker.

Hozzátette, hogy ebben a tevékenységben személyesen is részt vesz a következő hetekben. Mint mondta, "húsvét után, szerdától visszalövünk".

Kifejtette, hogy EU-tagállamok kormányainak részéről is tapasztalható igyekezet az EP-választás befolyásolását célzó manipulációra. Nemcsak Oroszország, hanem EU-s tagországok is megpróbálják "fake news révén terelgetni a választói akaratot egy bizonyos irányba".

A Berliner Morgenpost beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor magyar kormányfőt említette példaként. Mint mondta, Orbán azt állítja, hogy őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (Brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

"A magyar kormány azt is állítja, hogy én vagyok a hibás Európa kelet-nyugati megosztottságáért, holott a bizottság mindent megtett ezeknek az árkoknak a betemetéséért" – mondta Jean-Claude Juncker.

MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

EladottOrszág
Húsvéti tál - sonkás tormás,
Nálunk nem lesz bevándorlás!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@durbincs: Há' mi újság van nálad narancsos seggnyaló Félfarok, ott a romány Ploestiben levő bányakecódban? Mond csak te Ballonkabátos Pedofil má megint kint vagy? a szokott farrmütéted megvot ?S hány esernyőt vitté most haza ? összevissza irogatsz itt ?, kis denevérragut faljá má, kéznél van ?hát a röföléssel hogy álsz ? má sehogy ?
Csizmás Kond
Addig, amíg egy unióba befogadott országot háttérhatalmi érdek miatt jogtalannak lehet neveztetni épp az ő és társai parancsára egy félkegyelmű által, addig ne beszéljen álhírekről ez a folyton másnapos mitugrász !
tulipan
@durbincs: @durbincs: Há' mi újság van nálad narancsos seggnyaló Félfarok, ott a romány Ploestiben levő bányakecódban? Mond csak te Ballonkabátos Pedofil má megint kint vagy? a szokott farrmütéted megvot ?S hány esernyőt vitté most haza ? összevissza irogatsz itt ?ami azt illeti, bizony eléggé (le)terhelt vagy inkább, egy kis denevérragut faljá má, kéznél van ?hát a röföléssel hogy álsz ? má sehogy ? Most, hogy valahogy kikapartak a bányaló vizelet tóból?azé', ne rágj be mert fény derült ,kisded játékaidra ? ugyse Te vagy ott a vinkli , azzal a vészesen, szerény 30IQ-dal! a túlnyomtad azt a bányalóvizelet-koktailt ? mI??? Ej, te részeges bámyatöltelék...
tulipan
@durbincs: Te szerencsétlen sötét narancsos seggnyaló Félfarok, ott abban az éjsötét román Ploesti bányakecódban, a 19. emelet mélyen! Há' hogy ityeg az a minirépád manapság??? Túlélted a nagy húsvéti zabálást, te szétrepedt agyú, szegény kreténke ? de mért nem állsz ki a napra ? most má' süt? azt ne rijá má , hogy neked csak ennyi jutott slusz-passz ? hiszen Te csak egy szerencsétlen bányaköcsög vagy? Tudod a túl sok maszturbálás ártalmas. Naponta maximum 4 egészséges. Te meg ma túl vagy haton! Azt, ne rágjál be túézottan, mert fény derült ,kisded játékodra ? ugyse Te vagy ott a vinkli , szerény 30IQ-dal ?
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te szerencsétlen sötét narancsos seggnyaló Félfarok, ott abban az éjsötét román Ploesti bányakecódban, a 19. emelet mélyen! Há' hogy ityeg az a minirépád manapság??? Túlélted a nagy húsvéti zabálást, te szétrepedt agyú, szegény kreténke ? de mért nem állsz ki a napra ? most má' süt? azt ne rijá má , hogy neked csak ennyi jutott slusz-passz ? hiszen Te csak egy szerencsétlen bányaköcsög vagy? Tudod a túl sok maszturbálás ártalmas. Naponta maximum 4 egészséges. Te meg ma túl vagy haton! Azt, ne rágjál be túlzottan, mert fény derült ,kisded játékodra ? ugyse Te vagy ott a vinkli , szerény 30IQ-dal se.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.