Horogkeresztekkel firkálták össze Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét kedd éjszaka, a diplomáciai képviselet dolgozói a falfirkát már letakarították, és feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.

Az önkényuralmi jelek mellett a "Tünés az utcámból" és a "fasiszták" felirat volt olvasható.

A belgrádi magyar nagykövetség épülete Belgrád központjának egy forgalmas utcájában található.

Egyelőre nem lehet tudni, ki volt a firkáló, a tett kiváltó oka lehet viszont az, hogy a közelmúltban Sergej Trifunovic színész, az ellenzéki Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke sértő megjegyzéseket tett a magyarokra. Azt mondta: a szerb nép elhagyja az országot, Aleksandar Vucic elnök pedig arabokat és magyarokat telepít be Szerbiába. Később azt állította, csak rosszul fogalmazott, nem akarta megsérteni a magyarokat, és bocsánatot kért.

Szerbiában a legutóbbi népszámlálási adatok szerint körülbelül 250 ezer magyar él, főként a Vajdaságban, de mintegy 1800-an Belgrádban is magyarnak vallották magukat. Magyarország és Szerbia kormánya között a politikai vezetők elmondása szerint soha nem volt még olyan jó a kapcsolat, mint az utóbbi években.

(MTI)

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@Mirabilis: ...ezek a belgrádiak tudnak valamit ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@csak úgy...: ..egy demokratikus országban az összes segítséget megtagadó "áldoktort" az
"etikai bizottság" elé citálták volna! A foglalkozási tilalom idejére segédápolóként gályázhattak,
vagy az egyenlítőn sámánként kézrátevéssel gyógyíthattak volna!... egy-két évig?
tulipan
@Shikari: Ámde persze, neked, mint narancsos seggnyaló propagandistának, éppen ezek tagadása a feladatod.
Ezt a nagy többség pontosan tudja is!
kokopelli
@Mirabilis: Nem foglalkoznak az Orbánnal,ergo leß@rják,hogy hogy vette meg a szavazótáborát!
Nem állnak le vele vitázni,mert hazudik! A baj az,hogy lassan ő is elhiszi a "relatív valóságát",mint a
Trump aki azt ki is mondta! Ráhagyják külföldön is a hazugságait,oszt annyi! (;-))
Sámannus
A jelzés azért jogos mert a pohosnak elszállt az agya azt hiszi, hogy ő fújja a passzát szelet, és nem veszi észre, hogy egy másik helyről, Moszkvából jön a huzat. A szerbeknek elegük volt az szószegőkből és haza árulókból, leginkább a média szakácsokból. Ez a szarzsák meg takarítsa a ganyéjt maga alatt.
1magyar
Soros tett volt? Attól még nem náci valaki ha megvédi magát, országát.Nem akar önként öngyilkos lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.