Kim Dzsong Un húga és limuzinja már Vlagyivosztokban van, ahol az észak-koreai vezető csütörtökön találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült kedden az orosz sajtó.

Kim Dzsong Un húga a diktátor előtt érkezett Putyinhoz

Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója a nap folyamán hivatalosan is bejelentette, hogy Putyin és Kim találkozóját csütörtökön a Vlagyivosztokban tartják majd meg. Ez lesz az első hivatalos személyes kapcsolatfelvétele.

Usakov a találkozó időpontja és helyszíne körüli eddigi titkolózást Phenjan kérésével indokolta. A tisztségviselő, aki kulcsfontosságúnak minősítette Kim vizitjét, azt mondta, a tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget "nukleáris problémájának" békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása szempontjából.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban stabilizálódott a helyzet Észak-Korea körül, ami sokban annak köszönhező, hogy Phenjan lemondott a nukleáris és rakétakísérletekről, valamint bezárta nukleáris kísérleti telepét, aminek nyomán megindult kapcsolatainak normalizálása Szöullal és Washingtonnal.

Megjegyezte: noha a Hanoiban februárban megtartott második amerikai-észak-koreai csúcs nem hozott látható eredményt, a felek továbbra is a párbeszéd folytatása iránti készségüket és az abban való érdekeltségüket hangoztatják. Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva hozzá kíván járulni a pozitív tendenciák megerősítéséhez, és más országokkal együttműködve azon kíván munkálkodni, hogy létrejöjjenek a feltételei a Koreai-félsziget problémája rendezéséről szóló komoly megállapodások megkötésének.

Emlékeztetett rá, hogy 2017-ben alkották meg a rendezés orosz-kínai útitervét, amely szerinte most sem veszítette el aktualitását. A terv értelmében a fokozatos haladásnak azzal kell elkezdődnie, hogy az észak-koreaiak felfüggesztik nukleáris és rakétakísérleteiket, az amerikaiak és a dél-koreaiak pedig a nagyszabású hadgyakorlataikat. Ez a Kreml tisztségviselője szerint meg is történt. Ezt követően lehetne áttérni az átfogó rendezésre, beleértve az atomfegyvermentesítést, amelynek végső célja a regionális béke- és biztonsági rendszer megteremtése.

A kétoldalú kapcsolatok történetét felidézve Usakov elmondta, hogy a legutóbbi csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Mefvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető részvételével. Vlagyimir Putyin, aki 2000-ben járt Phenjanban, 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi észak-koreai vezető apját.

Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról. Rendszerének a Szovjetunió általi elismerését követően Kim Ir Szen – a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja – első külföldi útja Moszkvába vezetett.

A The Choson Ilbo című dél-koreai lap egyébként úgy tudja, hogy Kim húga, Kim Jo Dzsong már kedd reggel megérkezett a csúcs helyszínére, ahol jelentést tett neki az észak-koreai vezető kabinetfőnöke, Kim Cshan Szon, aki már múlt hét óta Vlagyivosztokban tartózkodik. Vlagyivosztokban vannak az észak-koreai titkosszolgálatok helyszínbiztosító munkatársai is.

Az Interfax hírügynökség szerint a vlagyivosztoki repülőtér kedden két, a hivatalos menetrenden kívül érkezett észak-koreai repülőgépet fogadott. Az AirKoryo észak-korai légitársaságnál, amelynek egy-egy rendszeresített járata hétfőn és pénteken fordul meg a távol-keleti orosz városban, a megnövekedett utasforgalommal magyarázta a szokatlan mozgást.

Az Interfax közölte, hogy egy Il-76-os teherszállító repülőgép fedélzetén a csúcsnak feltételezhetően otthont adó városba megérkezett Kim limuzinja is. A japán médiának sikerült videóra vennie, amint a gépkocsi legördül a gép rámpáján. A vlagyivosztoki pályaudvarra vezető egyetlen felhajtó utat a helyi sajtó szerint egy szakaszon 20 centiméterrel meg kellett süllyeszteni, nehogy a hosszú limuzin elakadjon.

Kim Dzsong Un vonata a várakozások szerint kedden indul el Phenjanból és a mintegy 700 kilométeres távolságot 10-15 óra alatt megtéve szerdán érkezik majd a vlagyivosztoki pályaudvarra. A szerelvény az Interfax hírügynökség értesülése szerint rövid időre megáll majd az orosz Haszan határállomáson, ahol több mint három évtizede működik az orosz-észak-koreai barátság háza. A létesítményt 1986-ban hozták létre, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. A házat felkereste a távol-keleti kommunista ország második vezetője, Kim Dzsong Il is.

A csütörtöki hivatalos találkozó helyszíne sajtóértesülések szerint a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij szigeten található Távol-Keleti Szövetségi Egyetem lesz.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Putyin sam akar lemaradni Trumptól??!!! A kis bohóccal mindenki találkozni akar??? Az meg sorra átveri valamennyit!!!
Lanus
Itt tart még ez a "szép,új világ..."...hogy egy ilyen tömeggyilkos geci hatalmon lehet és csinálhatja a kis dolgait...most találkozik a másik gyilkos,autokrata gecivel...Bravo,komolyan mondom,BRAVO!! Hogy lőnék ki mind a kettőt szélsebesen!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.