Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen.

Orbán Pekingben: az Egy övezet, egy út kezdeményezés egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel

Orbán Viktor az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.

"Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell" – folytatta –, ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan

semmifajta ideológiai, külső nyomást

nem fogad el, a magyar kormány mindig is a nemzeti érdekeket fogja követni.

A kormányfő megtiszteltetésnek és fontosnak nevezte a Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára szóló meghívást.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kínai vállalatok jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez, a kínai beruházások 4,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek Magyarországon. Egyúttal kérte, hogy a tőkeberuházások növekedésének ütemét tartsák fenn a jövőben is.

Li Ko-csiang a magyar kormányzati delegációt köszöntve a szoros kínai-magyar kapcsolatokat és együttműködést méltatta, amely – mondta – új területekre is kiterjedhet, például a digitalizációban. Hozzátette, a már eddig is kézzelfogható eredményeket hozó együttműködésben további óriási lehetőségek vannak nemcsak a nagyvállalatok, hanem a két ország kis és közepes cégei között is.

A kínai miniszterelnök beszélt a szabadkereskedelem és a gazdasági fellendülés fontosságáról is, ami szerinte megerősíti a világbékét.

A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket. Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a "digitális selyemútról", valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.

Pekingi látogatása folytatásaként Orbán Viktor tárgyal majd Hszi Csin-ping elnökkel, pénteken és szombaton pedig részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye. Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@Nessy: 7:33 Nekem is az jutott eszembe,hogy inkább a fidesz/orbán érdekeit szolgálja ez a biznisz.Asszem 2-3 héttel ezelőtt üdvözölte orbán az egymilliomodik külhoni állampolgárt,most még Kínában szerez mellé pár millió "rokont",és marad még vagy 30 évig a nyakunkon.
ila51
megmondták annak idején , mikor megvetették a lábukat , hogy fogunk még egy tálka rizsért dolgozni nekik
Maxipocak
A Nemzet érdekével az esne egybe, ha te tróger hazaáruló szarházi beleesnél egy szakadékba.
tudode
A "nemisminiszterelnöknek" hogy meggyütt az étVÁGYA. lepipálva Sorost, nekije "nyitott világgazdaság" kell a csónaKÁZÓ tó" mellé, a benszülött csóróknak pedig ... n y u g a l o m, és .. v á l a d é k t a l a n í t á s r a .. lenne szükségük, de nagyon ehelyett a POFAKARATÉS, magamutogató ÓSZERES helyett!!!
Jozefina
Szerintem kínában röhögnek rajta!!! Ott se hülyék vannak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.