Emmanuel Macron francia államfő szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok "alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak" a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom okozta válság ellenére.

Macron: Franciaország átalakítása nem állhat meg

Úgy gondolom, hogy a folyamatban lévő és a jövőbeni átalakulások nem állhatnak le, mert azok alapvetően megfelelnek honfitársaink elvárásainak

- fogalmazott a francia elnök a sárgamellényesek követeléseiről rendezett nagy nemzeti vitasorozat következtetéseiről a hivatalában tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön. "Az elmúlt két évben megkezdett irányvonalak igazságosak, még ha nem is elég gyorsak, radikálisak és humánusak" – tette hozzá.

Emmanuel Macron a sárgamellényes mozgalomnak a társadalom többsége által támogatott kezdeti követeléseit jogosnak nevezte, amelyeket szerinte nem homályosíthat el az, hogy egyesek erőszakos cselekményeket hajtanak végre.

Megerősítette, hogy a várható intézményi reformok közül támogatja az arányosabb választási rendszer bevezetését és a mandátumhalmozás korlátozását, de elutasítja a sárgamellényesek egyik fő követésének számító állampolgári kezdeményezésű népszavazást.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Macron Franciaország átalakításán és vele együtt az EU megreformálására is törekszik!!
444.hu/2019/04/26/macron-magyarorszagot-is-kizarna-a-schengeni-ovezetbol
Magyarországnak nem túl sok előnnyel!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.