Magyarország készen áll arra, hogy a Kína, valamint a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködésen keresztül előmozdítsa az európai-kínai kapcsolatok egészének fejlődését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott csütörtöki találkozóján, amelyről a China Daily angol nyelvű kínai lap közölt cikket pénteken.

Orbán: Magyarország kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására

Hszi Csin-ping kínai államfő fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Pekingben 2019. április 25-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Az újság beszámolója szerint Orbán Viktor – aki kétoldalú megbeszélésekre és az Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fórumára látogatott a kínai fővárosba – a tárgyaláson Magyarország határozott támogatásáról biztosította az Egy övezet, egy út kezdeményezést, amely szavai szerint inkább egy lehetőség, mint fenyegetés.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

kormánya és a magyar nép ápolja a rendkívüli barátságot Kínával, és üdvözli az onnan érkező beruházásokat.

Megjegyezte továbbá: optimista a kínai csúcstechnológiai fejlesztésekkel kapcsolatban.

A China Daily idézte cikkében

Hszi Csin-pinget is, aki szerint Kínának és Magyarországnak együtt kell működnie az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretén belül – kiemelte az ide tartozó magyar-szerb vasút-modernizációt –, és törekedni kell a minél konkrétabb eredmények elérésére.

Az elnök jelezte, idén ünneplik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulóját, és Kína várakozással tekint az együttműködésre Magyarországgal, hogy a kétoldalú, átfogó stratégiai partnerség új szintre kerüljön.

Mindkét országnak fontos a pragmatikus együttműködés megerősítése, hogy a feleknek egyaránt előnyös eredményeket érjenek el – tette hozzá a kínai elnök a lap beszámolója szerint.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
te szerencsétlen retardált dagadt törpe, te csak ne ugrálj Európa nevében! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
te szerencsétlen retardált dagadt törpe, te csak ne ugrálj Európa nevében! =))
Nessy
Már megint "Híd" akar lenni. Maradunk tranzit ország, csak sok ezer milliárdos hitelt veszünk a nyakunkba feleslegesen, amit még az unokáink is fizetni fognak!
tudode
Himalányi baja van annak VÁLLON FELÜL, aki egy közel MÁSFÉL MILLIÁRDNYI lakosú ország életében BÁRMIT képeSS lenne előmozdítani, a melléktermék kavarásán innen, túl:
.
nepesseg.population.city/kina/
.
Gyógyszert kellene váltania!
kokopelli
@RonaGyuri: ..rögtön ez ugrott be nálam is!
A gangszterváltáskor a slicc-szeműek felajánlották,hogy egy tucat lerohadt öreg repülőteret
felújítanak "habokra" a volt NDK területén! Vajon miért is?Visszautasított az NSzK! Most a
Zorbán nyitja a zsilipet egy pár $-ért,vagy egy-két utazásért?
könnyű lelki sértés
Lehet erről órákig beszélni, meg előadásokat, sőt, előadássorozatokat tartani, de minek, amikor egy mondatban benne van a lényeg: "Ám a magyar külpolitika azzal, hogy Ázsiának gazsulál, Európa és saját gazdasági érdekei ellen dolgozik."

index.hu/gazdasag/2018/10/09/keleti_nyitas_vietnam_kina_kereskedelem_bukas/

Természetesen egyes fideszes/fidesz közeli emberek megszedik magukat ezen, de az országnak kárt okoznak.
De hát kemény propagandával - még több adóforintot elégetve, még több kárt okozva a magyar embereknek - ennek az ellenkezőjét hitetik el a választóikkal.
A szerencsétlen fideszesek még csak fel sem fogják mennyire meg vannak alázva, hogy tök hülyének nézi őket a szeretett vezetőjük.
Aki nem dől be Orbán pávatáncának, azt nem tudja megvezetni, Orbán csak a saját választóit hülyíti folyamatosan, nekik játszik, nekik látszik báránynak, de közben csak egy báránybőrbe bujt farkas.
csak úgy....
Orbán: "Magyarország kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására."
na neee !? a hátramozdító elömozdítani akar ? valaki,vagy valakik fölkérték európából,hogy öket képviselje ?
Jozefina
Nem gondolom, hogy bárki is felkérte erre!!!
kokopelli
Az kérdés:"ki a f@ß kérte meg őt,mint eredménytelen ME-t,hogy Európa nevében ugasson?
Nem volt neki elég a "letelepedési üzlet",amivel nyugatra küldött egy megszámlálhatatlan simlis tö-
meget! Sokszor az az érzésem,hogy a nyaloncai fújják fel a "kisgömböcöt!..mert az önkontrollja "0"!
papa.49
Csutitetű csak a saját nevedben beszélj, mert ebből az országnak csak adóssága lesz semmi egyéb !!!
Eladott Ország
Elfogadható ár volt a paksi is, ami köztudott, hogy az évszázad üzlete. Azóta is alig győz trükközni ártunk és ormányunk, hogy a lehívott orosz pénzeket egy kicsit olcsóbb hitellel váltsák ki. És a kölcsön az már csak olyan, hogy vissza kell fizetni. Ráadásul, a paksi erőművet, még ha hibás is a szükségességét igazoló teória, de úgymond magunknak építjük, míg a vasútvonal Kínáé lesz, nekik épül. Micsoda remek ötlet, hogy a mi költségünkre építettnek maguknak vasutat! Tényleg a kínai a világ legjobb kereskedője. És ezekkel a dörzsölt kalmárokkal áll le egyezkedni a semmihez, de legfőképp a gazdasághoz nem értő ártunk és ormányunk. Szerintem ezzel a vasút építéssel nem a kínai kereskedelmet akarjuk segíteni, csak teljesítjük a kérésüket, mert megmutatjuk, hogy Európán kívül is van élet. Az hogy sokba kerül nekünk, nem számít se a kínaiaknak, se Orbánéknak. A lényeg az, hogy Brüsszellel ellenkező irányba van. Fizetni meg úgyis mi a pórnép fogjuk ezt is, mint mindent.
Madácsi Pali
O1G-nek mindegy, csak ártson. Mivel használni már sose fog.
kokopelli
@Madácsi Pali: ...hirtelen rögtönöz valamit,mert a csőrét baxa,hogy a nagy hatalmak asztalától
lemarad! Ugyanis Kínaiak szeretnék a új "2.Selyem-útat" megvalósítani! Ha jólolvastam Putyin,
Duarte,San Suu Kyi, Brigitte Zypries és még valakik éppen arról tárgyalnak!Érdekes,hogy az ipari
nagyhatalom M.o. nem ül az asztalnál!Tudta a Zorbán,hogy miért most kell megszólalni,de azt nem,
hogy minek? Rossz timing!?
ho
Zeta
@papa.49: erről majd európa dönt, nélküle!
hogy lehet valaki ennyire . . .
kereső
Ide (is) illik ez az interjú- mi a valódi célja orbánnak a vasútépités soorán ellopható milliárdokon túl:
24.hu/belfold/2019/04/26/bajnai-gordon-interju/
tudode
Mos má!
.
Van nekije akadémijája, kisvasútja, csónaKÁZÓ tója, kazánháza, selyemútya, kínai barácsága!
.
Mi kéne még ha vona!
kokopelli
@kereső: nem jut rúgáshoz,mert Kina már a "nagycsoportosokkal" tárgyal! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.