Az orosz államfő szombaton közölte, hogy Oroszország megkönnyítené az állampolgárság megszerzését az összes ukránnak, és a két ország közötti kapcsolatok javításának lehetséges jeleként felvetette azt is, hogy találkozzon Ukrajna megválasztott elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. Az Egy övezet, egy út fórum csúcstalálkozóján Pekingben tartózkodó Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nemcsak a két kelet-ukrajnai „köztársaság”, Donyeck és Luhanszk lakói, hanem az összes ukrán számára megkönnyítenék az orosz állampolgárság megszerzését. A Volodimir Zelenszkijjel való találkozójának lehetőségéről azt mondta, ha létrejön, először is meg kellene vitatniuk, miként vessenek véget Kijev konfliktusának az oroszbarát szakadárokkal Ukrajna délkeleti részén. „Mindenki megszenvedi ezt a konfliktust” – vélekedett. A Kelet-Ukrajnában évek óta zajló viszályt, amelynek eddig hozzávetőleg 13 ezer halottja van. Az orosz államfő azt mondta, a minszki béketervről akarna...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.