Az amerikai filmrendező 51 évet élt. Ő volt az első afroamerikai – és egyben a legfiatalabb – rendező, akit legjobb rendezőként Oscar-díjra jelöltek.

A művész áprilisban szenvedett agyvérzést, és két hete újabb agyvérzéssel került kórházba. Múlt péntekre virradóra kómába esett, és az orvosok szerint nem volt esély arra, hogy magához térjen. A család egyetértésével hétfő délután lekapcsolták az életfunkcióit biztosító gépeket.

John békésen, családtagjai és barátai körében hunyt el

– olvasható a család által kiadott közleményben, amelyet több amerikai televíziós csatorna is ismertetett.

Elhunyt az ismert filmrendező

John Singleton 1991-ben, 23 évesen debütált rendezőként a Fekete vidék című filmjével, amelynek egyúttal a forgatókönyvírója is volt. A Los Angeles szegénynegyedeiben uralkodó erőszakot bemutató, önéletrajzi elemeken alapuló alkotást 1992-ben két Oscar-díjra is jelölték.

Ő volt az első afroamerikai – és egyben a legfiatalabb – rendező, akit legjobb rendezőként Oscar-díjra jelöltek.

Ezt követően olyan filmeket rendezett, mint a Hazug igazság, a Shaft, a Négy tesó vagy az Elhurcolva.

Látomásos rendező és a társadalmi jelenségek kommentátora volt

– írta halálhírére reagálva az őt képviselő ICM irodalmi és filmügynökség.

Cikk-és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.