Több mint húsz ukrán állampolgár vesztette életét 2018-ban Kárpátalján, miközben cigarettát próbált átcsempészni a Tiszán – közölte Petro Cihikal, az ukrán határőrség országos parancsnoka a censor.net ukrán hírportálon kedden megjelent interjújában.

Veszélyes szakma a cigarettacsempészet – tavaly legalább húszan megfulladtak

Az ukrán határőrök napja alkalmából közölt interjúban Cihikal a többi között elmondta, hogy Ukrajnában az államhatáron át folytatott csempészés jelenti az egyetlen megélhetési forrást sok ezer ember számára, mert semmihez nem értenek, ugyanis évtizedek óta ezt a foglalkozást űzik. Hozzátette, ezek az emberek az életüket kockáztatják, hogy ne vegyék észre őket a határőrök, amit az a szomorú statisztika is bizonyít, hogy a múlt évben több mint 20 ukrán állampolgár vesztette életét, miközben cigarettát próbált átcsempészni a Tiszán (elsősorban az ukrán-román határszakaszon. A tud.). Hiába szereznek be a csempészek búvárfelszerelést, a hegyi folyók nagyon veszélyesek – emelte ki, megjegyezve: "az államhatár mellett élők nem akarják megérteni, hogy változnak az idők, és mi fokozatosan növeljük a határ ellenőrzését, amelyen egyre nehezebb észrevétlenül átjutni."

A parancsnok azt is elmondta, hogy a zöldhatár védelmének a megerősítéséhez és a csempészés megszüntetéséhez Ukrajnában nem állnak rendelkezésre a megfelelő források: a határőrségnek szüksége lenne műszaki eszközökre, mérnöki létesítményekre, jobb ellátásra és munkafeltételekre. Mindazonáltal – emelte ki – az Európai Unió határőrizeti hivatalának az értékelése szerint is jelentősen csökkent a csempészés szintje az ukrán államhatáron.

Mint kifejtette, a zöldhatáron át történő csempészés eltörpül a határátkelőkön folytatott hasonló tevékenység mellett még úgy is, hogy míg korábban a hatóságok minden csempészett cigarettát szállító 10 kamion közül egyet tartóztattak fel, úgymond mutatóba, addig ma két hasonló rakományból egy mindenképpen horogra akad.

Petro Cihikal szerint az EU és Ukrajna határőrizeti szervei között teljes a bizalom, a felek tájékoztatják egymást a határtérségekben működő bűnszervezetekről. "Korábban nem így volt, de ma Európában tudják, hogy Ukrajna nem forrása az illegális migrációnak és a csempésztevékenységnek, egészen más az ukrán államhatár és mások a veszélyforrások is" – fejtette ki az ukrán határőrség vezetője.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Az osszesnek meg kellett volna fulladni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.