Donald Trump amerikai elnök kedden több Twitter-bejegyzésben fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei nem tesznek lépéseket az Iszlám Állam Szíriában elfogott harcosainak visszafogadásáért.

Trumpnak nem tetszik, hogy az európaiak nem akarnak terroristákat visszafogadni

"Az európaiak egyáltalán nem segítenek, jóllehet ez (a terrorszervezet tagjainak foglyul ejtése) nekik is hasznukra vált. Elutasítják, hogy visszafogadják az országaikból származó foglyokat" – írta az elnök.

Trump emlékeztetett rá, hogy a terrorszervezet úgynevezett kalifátusának legyőzésekor, az utolsó csatákban 1800 terroristát ejtettek foglyul, és most – mint fogalmazott – "döntést kell hozni, mi legyen ezekkel a veszélyes foglyokkal".

Ezeket az embereket Szíriában fogolytáborokban őrzik, azokon a területeken, amelyeket a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurdok vezette laza koalíciós erők uralnak. A kurd tisztségviselők hónapok óta arra figyelmeztetnek, hogy a táborok túltelítettek és a foglyok változatlanul fenyegetést jelentenek.

Februárban Donald Trump egyszer már azzal fenyegetőzött, hogy szabadon bocsátja az elfogott – akkor még csak – 800 terroristát, ha az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország változatlanul elhárítja az országaikból származók visszafogadását és bíróság elé állítását. "A kilátások nem jók, ha arra kényszerülünk, hogy szabadon bocsássuk őket" – írta akkori mikroblog-bejegyzésében az amerikai elnök.

Amerikai sajtójelentések pár héttel ezelőtt arról számoltak be, hogy Irak tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a terrorista Iszlám Állam elfogott harcosainak befogadásáról. Bagdad óriási összeget – sajtóértesülések szerint tíz éven keresztül évi egymilliárd dollárt – kért a foglyok befogadásáért és bíróság elé állításáért. Feltételei között szerepelt a humanitárius szervezetek kitiltása Irak valamennyi börtönéből és a halálbüntetés elfogadása.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fekete
USA senkit sem fogad be! Me'g a kis gyerekekett is beza'rtak ketrecbe mint a majmokatt. Es o'
la'zitja Europat .hogy fogadjanak be terorrista'kat?Fogadja be okett Hollywood! O'k a vilag bu-
titojai.
nevemnick
Április elseje egy hónapja volt.
(MTI fake news)
1magyar
De Trump arra gondol, hogy fogadják vissza őket és ítéljék el. Csak az a baj, hogy itt nincs halálbüntetés mit náluk egyes államokban.
De az lenne mégis a helyes, hogy visszahozni a túlterhelt fogolytáborokból és /bár ez csak álom/
lelőni őket. Nehogy még egyszer kiszabaduljanak és tömegeket gyilkoljanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.