Lövöldözés volt helyi idő szerint kedden az észak-karolinai Charlotte nagyváros egyik egyetemén, az Egyesült Államokban, a tragédiának két halálos áldozata és négy sebesültje van. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

A helyi médiumok tudósításai szerint a gyanúsított valószínűleg az egyetem egyik diákja. Kedden, helyi idő szerint a késő esti órákban a rendőrség közleményben tudatta, hogy a gyanúsított a 22 éves Trystan Andrew Terrell. Közelebbi részleteket nem hoztak róla nyilvánosságra.

Többen meghaltak egy egyetemen kirobbant lövöldözésben

Az újságírók azonban felkeresték a családtagjait, és a nagypapa nyilatkozott is. Elmondta, hogy az unokája két évvel ezelőtt – miután az édesanyja meghalt – az apjával együtt költözött Texasból Észak-Karolinába. A fiatalember valóban az egyetem hallgatója volt, franciául és portugálul tanult és a nagyapa elmondása szerint soha nem foglakozott fegyverekkel.

A nagyapa arról semmit sem tudott mondani, honnan volt Terrellnek pisztolya, amivel az egyetemen lövöldözött. A charlotte-i rendőrség Twitteren közölte, hogy letartóztatásával elhárult a további veszély, másik elkövetőről nem tudnak. A rendőrök lezárták az egyetemi campust és a környező utcákat. Az intézmény épületeit egyenként átvizsgálták, s a környező utcákat is átfésülték. Későbbre ígértek részletes tájékoztatást. Kedden este közleményt adott ki az a kórház is, amelyikben a négy sebesültet ápolják.

Kiderült: az első hírekkel ellentétben nem ketten, hanem hárman vannak válságos, életveszélyes állapotban. Későn este tartott sajtótájékoztatót az állam kormányzója, Roy Cooper is. Elmondta:

nagyon meg kell nézni, hogy hogyan történhetett meg a lövöldözés, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy a fegyvereket távol tartsák az oktatási intézményektől.

A politikus leszögezte: fontos, hogy a diákoknak ne kelljen az életüket félteniük, ha bemennek az egyetemre, és az is fontos, hogy a szülők se aggódjanak a gyermekeik miatt, ha iskolába indítják őket. A skót és ír presbiteriánusok alapította Charlotte mintegy 900 ezer lelket számláló lakosával Észak-Karolina legnagyobb városa. Öt egyeteme van, a lövöldözés az Észak-karolinai Egyetem (University of North Carolina) campusán történt. Az egyetemen 30 ezer hallgató tanul, és a keddi volt az utolsó oktatási nap, szerdától kezdődik a vizsgaidőszak.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.