A magyarországi konténeres piac mérete az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott, volumene a legfrissebb becslések szerint tavaly elérte a 300 ezer egységkonténert (TEU) – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt. Néhány hete indult az első rendszeres tehervonat-járat Kína és Budapest között az új selyemúton. Kelet-nyugat és észak-dél találkozása Kiemelik: ez a dinamikus fejlődés Magyarország kedvező geopolitikai helyzetével együtt számos gazdasági előny lehetőségét kínálja. Újabb infrastrukturális fejlesztésekkel Magyarország elnyerheti a Kelet-Nyugat és az Észak-Dél viszonylatú áruforgalom fordítókorongjának rangját. Ennek megvalósítását több beruházás támogatja, a kezdődő új beruházások közül a legjelentősebb a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. Példaként említik, hogy a két meglévő budapesti konténerterminál mellett egy újabb terminálfejlesztés is folyamatban van. A gyors kapacitásbővülés megfelel az igényeknek, valamennyi logisztikai központ csaknem teljes...

Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@RonaGyuri: Nekem nem engedte feltenni az alábbi hírt, a propeller: ( valószínűleg ők is a csúti bűnöző és prostituált cigány fizetési listáján szerepelnek)
A KÍNAIAK MEGVETTÉK ORBÁNT, AZ ÉVSZÁZAD KORRUPCIÓJA A BELGRÁDI VASÚT
nepszava.us/a-kinaiak-megvettek-orbant-az-evszazad-korrupcioja-a-belgradi-vasut/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@CsipkeRózsa: Egérutat nyerhet,ha eljő az elszámolás órája!!
csak úgy....
@durbincs: "valaki abból él ,ha jóra használja ? " a maradékot pocskondiázod el? neked,valaki nagyon bégyütt a kúrmányzó pártbu ? itt riszálod a sellönyi segged,hogy föl hívd magadra a figyelmet?
kulabombaafityiszre
Halfarok gyógyszerére várva ült a kisszéken és éppen csihuhuzott,amikor felolvasták neki ezt a cikket.
Na akkor Napóleon helyett gyorsan átment vasúti szakértőbe.
Így pereg az élete halfaroknak.
Kívánjunk neki jobbulást,bár károsodása maradandó.
csak úgy....
@durbincs: eriggy ám má, a kacifántos , jó és kedves ,másokkal pénzért háló ,csak a CSOK ra szomjas ,jó büdüs idös rossebbe! minden tiszteletem a szülédnek,de azt,hogy nem csapott a falhoz csecsemö korodban ? persze lehet,hogy csináta? és attu vagy ütödött? jó és okos asszony lehetett ? az elszántság és az erö hiányzott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.