Adótartozása miatt került szorult helyzetbe Staller Ilona, azaz Cicciolina, akitől megvonták az életjáradékot.

Cicciolina beperli a parlamentet

Az egykori pornószínésznő a havi 2000 eurós összeget olasz képviselői tevékenységéért kapta, amit 1987 és 1991 között végzett, a 67 éves pornódíva így nagyjából 650 ezer forinttól esik el havonta. Staller Ilona – aki nemrég egy olasz tévéműsorban kelt ki magából – úgy döntött, bepereli az olasz parlamentet, s Magyarországra költözik.

Éppen néhány napja egy élő tévéműsorban sértett meg Mario Giordano, a TG4 tévétársaság korábbi elnöke, aki szerint nekem eleve nem is járt volna az életjáradék. Persze hogy kiakadtam, hiszen nem „ungabungáztam” a parlamentben éveken át, hanem képviseltem azt a húszezer választót, aki rám szavazott. Na, többek között ezért is döntöttem úgy, hogy itthagyom Olaszországot. Pert indítottam a parlament ellen és remélem nem csak az elmaradt járandóságomat, de büntetést is fizetnek majd a végén. Addig pedig eladom a lakásaimat. Jelenleg kettő van a piacon, egy félmillió és egy háromszáznyolcvanezer euró értékű, ha pedig ezek elkelnek, árulni kezdem a fennmaradó három lakásomat is

– mondta a Ripostnak Cicciolina, akinek öt római ingatlana van. Kettőt már árul, ezek együtt 250 millió forintot érnek.

Cicciolina egyébként Budapesten szeretne élni, méghozzá a Corvin-negyed új építésű részén. Azt mondja, táncolni már nem szeretne, de nem dől hátra: inkább egy-egy kozmetikai cég arca lenne, és szívesen nyitna nővérével egy ezoterikus irodát.

Forrás: Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ennyi penzbol kényelmesen elvegetalhat budapesten

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.