Az Európai Tanács vezetője szerint akár 30 százalékos esély is lehet arra, hogy Nagy-Britannia nem lép ki az Európai Unióból.

Mégis EU-tag marad Nagy-Britannia?

Brit és európai uniós zászló egymáson a brit uniós tagság tervezett megszűnését (Brexit) ellenző tiltakozáson a londoni parlamentnél 2019. április 10-én, amikor az Európai Bizottság gyakorlati iránymutatásokat adott ki a tagállamoknak Nagy-Britannia rendezetlen kiválásának esetére. Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Donald Tusk a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak adott interjút, amelyet a The Guardian című baloldali brit napilap is közölt online kiadásán pénteken, a két újság közötti partneri együttműködés jegyében.

Az uniós állam- és kormányfők alkotta testület elnöke az interjúban kifejti: a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás – amelyen a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe – "félreszámolt politikai kalkuláció" volt, és a Brexit következményeiről szóló tényleges vita nem a referendum kampányában, hanem csak a szavazás után kezdődött.

Tusk szerint ha most tartanák a népszavazást, az eredmény valószínűleg más lenne.

Hozzátette: Nagy-Britanniában ellentmondásos módon a Brexit hozott létre EU-párti mozgalmat.

Az Európai Tanács elnöke kijelentette:

hónapról hónapra válik egyre világosabbá, hogy Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból teljesen másképp néz majd ki, mint az a Brexit, amelyet (a kilépés hívei) reklámoztak.

Donald Tusk felidézte, hogy 2016-ban nem először tartottak népszavazást a brit EU-tagságról, hiszen az elsőt 1975-ben rendezték, két évvel azután hogy Nagy-Britannia csatlakozott az akkori Európai Gazdasági Közösséghez, és azon a referendumon a britek többsége a bennmaradásra voksolt.

"Ha azonban a 2016-os népszavazás meg tudta változtatni az 1975-ös referendum eredményét, miért ne lehetne ismét megváltoztatni? Semmi sem visszafordíthatatlan mindaddig, amíg az emberek nem hiszik azt, hogy az" – fogalmazott a pénteki interjúban a volt lengyel miniszterelnök.

Tusk kijelentette:

ma már 20-30 százalékosra taksálja annak az esélyét, hogy Nagy-Britannia nem fog kilépni az Európai Unióból, és "ez nem kevés".

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én szűnt volna meg, de az Európai Unióval novemberben kötött Brexit-megállapodást a londoni alsóház eddig háromszor elvetette, és Theresa May brit miniszterelnök emiatt kétszer is kezdeményezte a kilépés elhalasztását az EU-nál.

Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet.

Donald Tusk a pénteken ismertetett interjúban kijelentette: szinte naponta hall olyan véleményeket, hogy ha Nagy-Britannia nem képes egyezségre jutni, akkor "le kell választani" az EU-ról.

Az Európai Tanács elnöke szerint azonban az ő feladata most elsősorban annak biztosítása, hogy az Európai Unió tanúsítson türelmet, annak ellenére is, hogy a kontinensen sokfelé tapasztalni e negatív érzelmeket.

"Azt mondogatom a kollégáknak, hogy várjunk még egy ideig. Most sikerült valamelyes időt nyernünk, a határidő októberben jár le, de ha szükséges, rá fogom venni őket arra, hogy (akkor se) csukjuk be a naptárat. Churchill szokta mondogatni, hogy ha egy problémát sikerül elodázni, akkor részben sikerült is megoldani" – fogalmazott Donald Tusk a The Guardian által pénteken ismertetett interjúban.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...ha most történne...szerintem várjuk meg a szavazást és azután ismét beszélhetünk a hogyantörténne-ről
ittott
sok vidéki tahó szavazott a kilépés mellett. nálunk meg Orbán mellett. mindkettőt a tanulatlan bunkók hozták össze.
verőce21
Mégis, miért maradna EU-tag Nagy-Britannia? Mert már csak Angliára szűkült a kilépni akarók tömege?
Hiszen az EU is szét fog szakadni nyugati és keleti tömbre. Ha Németo. a keleti tömbhöz fog tartozni, ami valószínű, GB-nek semmi keresnivalója a franciákkal és hollandokkal...
Yoda69
IQ szinthez kellene kötni a szavazás jogát. Így elkerulheto lenne Brexit, Huxit és orbán féle diktatorok hatalmaskodasa.
kokopelli
@ittott: ahhoz nem volt eszük,hogy átgondolják az ÉU-s vámokat,és az elvesztett sokmilliárd
€-s pénzforgalmat Londonban!Sejtik,de azt hiszik hogy a "káposzta-kecske" játék nekik sike-
rülhet!
@Yoda69: a nacionalisták hamiskártyás játéka!Elszámították magukat mint a "Made in Germany"-
val cca. 100 éve!
Yoda69
@durbincs: Mi van farok, most epp nem dugod a disznot?
Menj vissza az olba, a koca mar nagyon hianyol!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.