Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson.

Trump úgy fogalmazott, hogy 

a magyar miniszterelnök hozzá hasonlóan ellentmondásos személyiség, de ez szerinte nem baj.

Hozzátette:

a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik.

Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen.

Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele.

A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi

- hangoztatta.

Mint mondta, megismerkedtek Orbánnal, NATO-ügyekről beszéltek és kereskedelemről fognak tárgyalni.

Trump: "a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik" – videón az Orbán-Trump sajtótájékoztató

Donald Trump amerikai elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2019. május 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást.

Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki.

Hangsúlyozta,

hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

Orbán Viktor közölte:

boldog, hogy újra a Fehér Házban lehet, újra fiatalnak érzi magát, hiszen húsz éve járt ott először.

Várakozással tekint a találkozó elé, a cél, hogy erősítsék a stratégiai szövetséget és globális politikai kérdéseket beszéljenek meg.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik.

Emlékeztetett arra, hogy a nép több alkalommal ezt a kormányt választott meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

A találkozó jóval hosszabb ideid tartott, mint terezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte.

A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Trump: "a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik" – videón az Orbán-Trump sajtótájékoztató

Orbán Viktor miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök vendége találkozójukon beír a vendégkönyvbe a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében 2019. május 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: "ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd". Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek "tudják, hogy mire gondolok". Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.

A sajtótájékoztatót az Index foglalta össze egy hosszabb videóban:

A Fidesz a találkozó után máris plakátokat készített a közösségi médiában Trump Orbán Viktort méltató mondataival:

Forrás: MTI, 24.hu

Videó: Index

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A tervezett 45 percből lett 40 perc, hát igen ez a fütyisz számára ,,HOSSZABBRA NYÚLT A TERVEZETNÉL,, na ÍGY KELL ETETNI A BARIKAT !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szép új világ
A két idióta egymásra talált. Orbánt olyannyira tisztelik az EU-ban, hogy Salvinin és Le Penen kívül már nem áll vele szóba senki.
Mary
Hát nem tudom hol tájékozódik Trampli, úgy látszik nem olvas híreket. Európában nem szeretik O1G-t. Fel van függesztve az EP-ben, de azért szeretik őt. Amúgy a világ nagy többsége meg utálja Trumplit, ugyan olyan náci mint a mi vezérünk.
papa.49
A tervezett 45 percből lett 40 perc, hát igen ez a fütyisz számára ,,HOSSZABBRA NYÚLT A TERVEZETNÉL,, na ÍGY KELL ETETNI A BARIKAT !!!
Eladott Ország
A ZDF német televízió döbbenetes filmje az Orbán-rendszerről.
hirklikk.hu/kozelet/a-zdf-nemet-televizio-dobbenetesfilmje-az-orban-rendszerrl/349560/
A holland közszolgálati (!) tévé egyik legnézettebb műsorában, a Zondag met Lubach-ban Orbán Viktort és a NER-t
mutatták be a holland adózetőknek.
youtu.be/5cMstd_eDF4
Commenter
@Eladott Ország: Szörnyű, de színigaz. "Jó" hírünk a világban. Alázzuk csak tovább Manfred Webert és Frans Timmermansot és kaphatunk még pár ilyen tényfeltáró és oknyomozó riportot a nyakunkba. Teljesen megérdemelten, minden ami az orbán rendszert lelepzi, hozzá is járul valahol a bomlásához! Legalábbis remélem!
tudode
Semmiféle csindatrata, de zaba, csak GYÜTTÜNK, LÁTTUNK, aláírtunk a VÉNDÖGkönyvbe!
.
Mielőtt a Sajtótájékoztatón ritKÁSAN feltett kérdésekre "is" mint a NYUSZI ÜL A FÜBEN bátorkodott válaszolni:
.
Plagizálta valamelyik NAGYTÓL:
.
"Az emberektől, emberek által, és az emberekért.", miközben EMBŐR az csak olan felcsutias, mint lölö!
.
Oszt! Azt sem tudja mit művel azzal, hogy az ALAP IZÉJÉT összekeveri arra a kérdésre, hogyan állnak a reformok, amelyre SOVÁNY VÁLASZA: "2011-ben fogadtuk el az ÚJ ALKOTMÁNYT???, és az jól működik!
.
Szegénységi bizonyítványa, hogy a REFORMOK nála azt jelentik, hogy Isten nevében LENYÚLTÁK az alapjogokat, amúgy KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENÜL, amelynek következtében "nemisminiszterelnök"!!!
.
Ezt a fószert azért KI KELLETT ÉRDEMELNI!
Pálinkafőző Rézüst
"a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik."
Rég röhögtem ilyen jót... :))))))))))))
Mintha csak a shikari-verőcei- sügér-rühes román négyesfogat írta volna... :)))))))))))))))))99
Eladott Ország
Az a helyzet a lehajtott fejjel sunnyogásban, hogy ezek már nem a küszöbre szarnak, hanem az ebédlőasztal közepére. És nem csak az én abroszomra, hanem mindenki máséra is. Mert tehetik, mert még mindig érvekkel próbálkozunk a picsánrúgás helyett. Faszt kell ezeket győzködni. Aki a küszöbömre szarik és még döngeti is az ajtót, hogy adjak már neki vécépapírt, azt sem akarom meggyőzni semmiről, hanem lendületből lerúgom a küszöbömről. Ideje lenne, hogy megértsük: ezekkel nem lehet máshogyan bírni, csakis erővel. Az összefogás erejével, az igazság erejével, a felemelt fej, a hangos szó, a nyílt gondolatok erejével. Az arcukba kell ordítani, hogy nekik itt nincs parlamentjük, nincs kormányuk, nincs országuk, nincs igazságuk. Mert nincs gerincük és nincs becsületük. Annyit érnek csak, mint a küszöbre kinyomott bűzlő szar és úgy is kell velük bánni. Vissza kell zavarni őket oda, ahonnan előmásztak, a nyirkos kövek alá. Az elvtelenségnek, embertelenségnek, gerinctelenségnek, becstelenségnek mindig is ott volt a helye és most is ott van. Ott aztán tarthatnak parlamentet, masírozhatnak fel-alá a hülye jelszavaikkal és kirabolhatják egymást kedvükre, hogy mindig más lehessen az uralkodó elit a szarkupacok között. Állíthatnak bálványt is nyugodtan és leborulva imádhatják. A francot sem érdekli. Észre kellene már venni, hogy nem ezek a szarházaik vannak többen, hanem mi, akik normális országban, normális kontinensen akarunk élni. Az ő erejük a pofátlanságban és a nagy hangjukban van. A tőlünk rabolt pénzből reklámozzák önmagukat. Valójában senkik, kizárólag a többség hallgatása és beletörődése, félelme táplálja őket. Táplálkoznak a többség passzivitásából, emésztenek és szarnak. A küszöbre. Nem unjuk még?
kokopelli
@Eladott Ország: Én azt nehezményezem,hogy a protkoláris herce-hurca után Orbán V.-t
az újságírók halára kínozták a kérdéseikkel!Lehettek volna egy kicsit udvariasabbak is,mert
a ME. úr messziről jött és fáradt volt! A sok mondanivalóját a záporozó kérdések elnyomták!
Annyi mondanivalója lett volna a Putyinról,az Erdogán babáról,a kínai barátokról,az azeri ha-
verról és a további illiberális tesóiról! Azért mégis győzedelmeskedett,mert már a hallgatása
is mindent rendbe rakott! Nemhiába olyan tájékozott a Trampli et. is Európáról (IQ=aranyhal)
Eladott Ország
@kokopelli: Trampli gyorsan le is zárta az újságírók kérdéseit, nehogy megzavarodjon az egyélőisten.
Pálinkafőző Rézüst
@Shikari: :)))))))))))))))))))))))) Már vártam... :))))))))))))))))))
papa.49
Trampli ha esetleg olvasnál néhány komoly európai újságot is más lenne a véleményed a csutitetű európai elfogadottságáról !!!
kokopelli
@papa.49: kb.egy évvel ezelőtt volt A.Merkel odaát,de marha nehéz volt kikeresni,mert nem
volt nagy ügy ! Egy év után már senki sem emlékszik,holott utánanézve akkora volt a felhajtás,
mintha a Pápa esküdött volna WDC.-ben!A Trumpli neje,legídősebb lánya,a szenátorok oda
voltak,és meghívták őt privátban is,de senki nem "csekkolta" N.o.-ban! Ott volt oszt annyi!
...mert a család,a Bayern München,a szabi,az új autó,a szombati törzsasztal stb. fontosabb!!!
csipetke
Azt tudjuk,hogy Trumpnál valami nem gömbölyű.Aki azt állítja,hogy nincs klíma-válság,felmelegedés,azt csak a tudósok találták ki,annak mennyi esze van?Amennyi kilátszik a röhejes haja alól.Ugyanilyen baromságot mondott azzal,hogy orbánt tisztelik Európában.Ha Trump vette volna a fáradságot,és utánanéz,akkor tudná,hogy orbánt egész Európában egy köpönyegforgató hazug szarkavarónak tartják.
simmering73
"A CNN műsorában szörnyűlködve idézték Orbán gondolatait az etnikai és kulturális homogenitásról, miszerint Orbán nem akarja, hogy “a mi bőrszínünk, a mi hagyományaink, a mi nemzeti kultúránk keveredjen mások bőrszínével, hagyományaival és kultúrájával”. A stúdióban ülők elhűltek a szöveg hallatán, nem kaptak levegőt ezektől a szavaktól, és a műsorvezető azt mondta kivörösödve, hogy “egy ilyen ember mellett ül az amerikai elnök”. Még Kim Dzsongun esetében sem beszéltek ilyen megvetéssel egy ország vezetőjéről, mint Orbánról."
nepszava.us/amerikaban-elhultek-orban-homogen-nemzetallamatol/
papa.49
@Szeparepa2: Ezzel csak az a baj, ha igazad lesz itt kő,kövön nem marad, megint a hazánk lesz a harctér !!!
namihami
...--nyilatkozta az USA eddig egyik legintelligensebb elnöke.
Magyarország hasonló kvalitású miniszterelnökéről.
kokopelli
@Szeparepa2: ..a G.W.Bush-t már megßopatták (az apja után is) közelkeleten,amiben a Vaslady
is ludas volt. Akkor is rosszul döntött magyar elite! Mindenből ki kell maradni,és akkor könnyebb
"megmaradni"! (a Zorbán anno is nagy Bush szurkoló volt,most meg egy félnótással tárgyalna!)
terlasz
Annyira tisztelik Európában, hogy a saját pártcsaládja is szabadulni akar tőle. A házigazda udvarias hazugságától dagad is a keble a kis gömböcnek csak szét ne pukkadjon.
Eladott Ország
Node, most jön a poén: 14 perc közös sajtótájékoztató. Ebből 12 jutott Trumpnak, aki ez alatt rendesen ekézte a kínai vezetést, amit a Kína-barát Orbánnak rezzenéstelen arccal végig kellett hallgatnia, de amikor éppen nem azt tette, azért elejtett néhány dicsérő szót vendégét illetően is. Orbánnak úgy kellett engedélyt kérnie, hogy szólhasson, de azt se kellett volna. Trump ugyanis felszólította a jelen lévő tudósítókat, hogy ugyan, kérdezzenek már valamit ettől a szerencsétlentől is, ne érezze, hogy kirekesztették a társaságból! Hiba volt. Azok az újságírók ugyanis nem az Orbán által megszokott mikrofonállványok voltak, így egyikük bele is kérdezett: nu, amice, neked, mint kívül állónak, mi is a véleményed az országodban halódó demokráciáról? Puff neki!
kanadaihirlap.com/2019/05/14/a-lenyegrol/
tulipan
Na igen,! A narancsos lakájmédia által kiszínezett mese helyett, a valóság kissé más vót!!!
hirklikk.hu/kozelet/levegnek-neztek-orbant-washingtonban/350334/
kokopelli
@Eladott Ország: a "vizesnyolcas" egy parádés szó! El is felejtettem már az Adam Sandlert!
Igaz,hogy ő egy szeretetreméltó kedves srácot játszott a kannájával!
bence
Megpusztult volna ha nem hívják meg ! Nem számít , hogy a fél ország éhen döglik , egy a lényeg ! Megmutatni , hogy vagyok valaki , mert meghívtak ! S mind ezt azért , hogy a két hülye agyon dicsérgesse egymást ! Az meg csak hab a tortán , hogy volt mersze elfogadni a maghívást azok után amit a CEU - val művelt !
tulipan
@bence: Nemhogy "mersze" volt! A fgyvervevásárlása üygügyével, megvette a meghívást! Az USA pedig modernizálni akar és szabadulna az elavult készletétől!!!
evacica
Egyik kutya másik eb! Igazán az lenne jó, ha mindegyik eltűnne a politikából! Beteg emberek egyik ezét másik azért, de egy biztos ártanak az emberek megbékélésének és csak a sz,,,,,,t kavarják!
verőce21
"Orbán Viktor sok jó dolgot tett a bevándorlás tekintetében.
Ha megnézzük Európa problémáit, amelyek számosak, láthatjuk, hogy ezek a problémák azért vannak, mert Európa másképp tette ezt, mint a miniszterelnök úr mondta." - ebből kiderül, hogy Ő, Orbánt már szinte Európa vezetőjének tekinti.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.