Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ismerte el mégis Márki-Zay Péter, hogy nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg őket Washingtonba Kész Zoltánnal. Arról nem beszélt, kinek a pénzéből utaztak, ahogy az sem világos, hogy milyen céllal és kikkel tárgyalhattak az amerikai fővárosban. Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ismerte el, nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg őket Washingtonba Kész Zoltánnal, holott korábban erről írt az ellenzéki sajtó - írja az Origo. A műsor szerint kinti magyarok szervezték a találkozóikat. Korábban azt állította, hogy fajsúlyos kérdésekben kérték ki a véleményüket, de már az elején rendkívül gyanús volt, hogy sem a meghívóik nevét nem voltak hajlandóak elárulni, sem azt, kivel fognak tárgyalni. Az ATV műsorában most viszont azt mondta a vásárhelyi polgármester, akikkel beszéltek, azok Magyarországgal foglalkozó szakértők. Furcsamód úgy fogalmazott: Nem olyan magasröptű emberrel találkoztunk. Az Origo arra...

Forrás: delmagyar.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@CsipkeRózsa: Mást látnak legtöbben. Az ország gazdasági talpraállását, függetlenségét az IMF-től, az újraiparosítás elkezdődését, magyar beszállítókat az autó-összeszerelőkhöz, az MNB függetlenségét a külföldi uzsorabefektetőktől, a magyar állampapírbefektetők gyarapodását, az átlagjövedelmek emelkedését, minimálbér megduplázódását, stb.

És persze látnak egy csomó olyan elégedetlenkedőt, akik kicsúsztak a döntési helyzetből, az anyagi javak elosztásából, a könnyű, nagy pénzekből és hangoskodnak. Nem vevő szirén hangjaikra az istenadta nép...Ráadásul röhög a hantaboy képviselőiken...
kulabombaafityiszre
Mennyit rugóznak ezen a fideszes szaros patkányok.
Bezzeg az,hogy a dagadt 97 milliárdot visz ki romániába az nem érdekli őket.
A románok meg köszönik a pénzt és jót nevetnek a dagadton.
kulabombaafityiszre
Ilyen hülye a dagadt vezéretek,de ti még nála hülyébbek vagytok.
csak úgy....
@verőce21: azon gondukodok,hogy te hun végezhetted a marxista -leninista egyetemet az agit.prop.szakon ?
csak úgy....
@durbincs: te a megmondó ondó? te zizi de nagyon? a fölöttébb hülye kategória?
CsipkeRózsa
@verőce21: tegnap, 19:44
"Mást látnak legtöbben."

Ezt mondd meg azoknak az embereknek, akiknek az életszínvonala sokkal rosszabb lett, akik még éhesebbek, még jobban fáznak, akik kénytelenek a propaganda híradókat nézni, akiket a vezetők semmibe vesznek, akiknek az egészségét a leromlott intézményekben "gyógyítják", akik örülnek annak, hogy az IMF hitelt alacsony kamattal kellett törleszteni a magasabb kamatú kétes hitelekkel szemben, stb, stb., akiknek még arra sincs joguk, hogy sztrájkoljanak, hogy népszavazást akarhassanak, hogy kiépült egy teljes besúgói szokás, hogy bárkit lehallgathatnak, hogy a valódi bűnösöket, az ország kirablóit ne lehessen kivizsgálni sem, hogy minden döntés egy akaratos kézben történik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.