Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ismerte el mégis Márki-Zay Péter, hogy nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg őket Washingtonba Kész Zoltánnal. Arról nem beszélt, kinek a pénzéből utaztak, ahogy az sem világos, hogy milyen céllal és kikkel tárgyalhattak az amerikai fővárosban. Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ismerte el, nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg őket Washingtonba Kész Zoltánnal, holott korábban erről írt az ellenzéki sajtó - írja az Origo. A műsor szerint kinti magyarok szervezték a találkozóikat. Korábban azt állította, hogy fajsúlyos kérdésekben kérték ki a véleményüket, de már az elején rendkívül gyanús volt, hogy sem a meghívóik nevét nem voltak hajlandóak elárulni, sem azt, kivel fognak tárgyalni. Az ATV műsorában most viszont azt mondta a vásárhelyi polgármester, akikkel beszéltek, azok Magyarországgal foglalkozó szakértők. Furcsamód úgy fogalmazott: Nem olyan magasröptű emberrel találkoztunk. Az Origo arra...

Forrás: delmagyar.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@durbincs: a kis muki nem mehet a közeledbe? igaz az,hogy te pedo? pedó bácsi?
csak úgy....
oszt orbán kinek a pénzén röpköd szotyolástu meccsekre ?
bencemacska
Érdekes, én már az első híradás alkalmával azt hallottam, vagy olvastam, hogy "amerikás magyarok" meghívására érkeznek Amerikába, és ők szervezik az találkozóikat is, ezért nem tudják még megmondani, hogy mikor kivel fognak találkozni. Azt is mondták, hogy nem tudják O1G előtt vagy után érkeznek a külügybe.
Hogy O1G előtt érkeznek Amerikába és utána távoznak, az biztos!
verőce21
Na ugyi, ... mondtam én, hogy nem jó a hómit egyedül hagyni…

"Nem az amerikai külügyminisztériumban és nem annak delegáltjaival találkozott Márki-Zay Péter és Kész Zoltán Washingtonban. A Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusai ugyanis egy olyan tanácsadói hálózatot működtető szervezetnél tettek látogatást, amely bár valóban hasonlít nevében és logójában is az amerikai külügyéhez, mégsem az.
A két hantaboyról egy blogger rántotta le a leplet, aki a Márki-Zayék által közzétett fotón szúrta ki a huncutságot...
propeller.hu/nagyvilag/3417540-ket-hantaboy-washingtoni-kuldetese?all#c2430648
csak úgy....
@verőce21: mondtad hát! nélküled szar vóna mindenkinek ha te nem mondod ! hurrá a @verőce21: leleplezte a csalást és ezért nyertél egy hangszorót. :) szánalmas vagy az igyekezeteddel,remélem honorálják...
gondolod te hibbant,hogy a kedvedért ott fotózkodtak,ahol te szeretnéd!? te tanult ember? miböl tanúlt?
csak úgy....
@durbincs: remélem a gyurka bátyátok a libbsi orbán után lepedöt váltott...
verőce21
@csak húgy...: Ámerikába kamuzni?
Nemcsak ellenzékből, hanem ügynökből is harmadosztályú jut Magyarországnak.
CsipkeRózsa
@verőce21: Mindegy, hogy kivel beszéltek, a befolyásos emberek tovább viszik az elmondottakat, a hatás így is meglesz.
verőce21
@CsipkeRózsa: Hát megjöttél?
Tegnap még egyből beszoptál mindent, a kizárólag uszítással foglalkozó vadhajtásoktól?
csak úgy....
@verőce21: kezdesz meggyözni, mi köll jobb a magyarnak mint a viktor!? a sok idióta elégedetlenkedöt a shikari rendezi,a többiröl durbincs gondoskodik az értelmével! neked már réges rég dukálna egy nagyköveti lehetöség,mondjuk kulizol érte !
engem meggyöztél, orbánra szavazok ,most mesélj a csúrran-csöppenröl,engem 5 kg krumplival nem tudsz megvenni...
verőce21
@csak húgy...: Neked nem is krumpli köll, hanem másnaponta jársz ide egy-egy Viktor képért! :)
csak úgy....
@durbincs: szarban vagy az értelmi képességeddel ? fordulj a fideszhez ? majd ök útba igazítanak?
Csizmás Kond
@bencemacska: ..nézd, tőlem azt pártol, imád vagy áld bárki akit akar, viszont a nyilvánvalót hazugsággal tetézni az már neked szégyen...nem hiszem hogy a becsületed kevesebbet érne bármilyen párt-, vagy ellenzéki hazugságnál ...de ha úgy érzed, hogy nincs igazam akár meg is esküdhetsz az ilyen böszmeségekre.
...vagyis nem olvastál sem te sem senki mást csak azt amit ez a két mákvirág hazudott, azzal volt tele az egész rtl meg mittudom milyen adók és zengték az ódákat a két hamiskártyás hőstetteiről...míg egy szemfüles valaki le nem rántotta a hazudságairól a leplet...ez van és ezt megváltoztatni már sem te sem senki nem tudja ...sőt most a sunyítás volna a legegyszerűbb megoldás hogy ne válljatok mégnagyobb nevetség tárgyává.
...és ezt a legnagyobb öszinteséggel és tisztelettel írtam...nem kell megköszönd.
csak úgy....
@verőce21: csak nem kételkedsz,hogy isten bizony fideszes akarok lenni? a hülye ellenzék vitt erre a döntésre!
nem veszel komolyan,mondjuk én sem téged de fidesz közeli akarok lenni..., tudsz valamit intézni az érdekemben?
csak úgy....
@Csizmás Kond: cirmi! remélem,hogy te tudsz segíteni mert a @verőce21: ehez (föltehetöleg) hülye!
teljesen meg vagyok gyözve,fideszes akarok lenni de sürgösen! szerinted mi köll hozzá? elöre is köszönöm!
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...ahhoz nem tudom mi kell, viszont jószándékkal figyelmeztetlek, hogy aki egyiknek nem jó az a másiknak sem.
Sámannus
Orrig-ócska duma. Foschnak a muslicák a cefrétől eftársak
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 19:10
Én erre emlékeztem, csak nem tudtam, hogy hallottam vagy olvastam.
Hogy az útjuk során ki mit mondott és találgatott nem tudom, nem is figyeltem oda. Nézd meg jól a dátumot: 2019. 05.06.
www.klubradio.hu/adasok/marki-zay-nem-veletlenul-megyunk-orbannal-egyszerre-amerikaba-107280
Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy tényleg ugyanaz szervezte mindkét utat! Mindegy az árát is mi fizettük mindkettőnek!
csak úgy....
@Csizmás Kond: te voltál az utolsó mencsváram oszt elkeserítesz ? nem értem,pedig a fönök is vót már minden,persze ez maradjon köztünk,mert és nem azért,hogy a múltat akarom neki fölhánytorgatni,de szemétség vóna ha belölem nem lehet fideszes! mi köll hozzá,persze ezt ismár kérdeztem!?
csak úgy....
@Csizmás Kond: már alig várom pegerot, ö nálatok sokkal értelmesebb és fogadok,hogy segít nekem a fideszbe jutni!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...hogy ki pénzelte ???..kitaláljam ???
Amúgy nem azzal van bajom, ugyanis mindenki arra költi a pénzét amire akarja, akár erre a két paprikajancsira is, hanem pl ezzel " Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump elnök fogadja, ő és Kész Zoltán volt parlamenti képviselő pedig az amerikai külügyminisztérium megy "...mert ugye egy külügyminisztérimhoz tartozó tanácsadói valaminek, az égvilágon semmi köze az igazi külügyhöz, sőt továbbmenve mivel a külügy egy állami szerv nem holmi lepaktálni akaró polgármesterkékkel kezd el tárgyalni hanem kimondottan csak a kormánnyal...hát ennyit erről.
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...ne keseredj el...azt szokták mondani a rossz pénz nem vész le...hátha te is jó leszel még valamire...esetleg téged is meghívnak egy ilyen Zay-féle külügyi kunyerára ...kupecnek...:)
csak úgy....
@durbincs: te fideszes? hogy a faxba vettek fö téged a csekély értelmeddel és engem nem?
csak úgy....
@Csizmás Kond: nagyon komolytalan vagy! te lenézed a kezdöket,pedig te is voltál kezdö,na majd a pegero,neki hiszek ,neked nem
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 20:09
Te még lehet, hogy megtudod kinek vannak jobb lobbistái- Az biztos, hogy mi fizetjük mindegyiket.
De én már nem idegesítem rajta magamat, mert nem érdemes.
blog.atlatszo.hu/2019/04/amerikai-republikanusok-ismerkednek-az-orban-kormany-allaspontjaval-egy-hetig-budapesten/
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...az előbb még én voltam az utolsó reménységed...na ezért nem vagy jó sehol.
Csizmás Kond
@bencemacska: ...csak azt ne mond hogy te már nem vagy kíváncsi...:)
verőce21
Nem beszélve arról az apróságról, hogy magyar külügyminisztériumi engedély kellene ahhoz, hogy valaki (diplomáciai) tárgyalåsra utazzon az Amerikai Külügyminisztériumba!
Ez két áruló ordas nagy hazugsága. Ekkorát hazudni és így lebukni! @Csizmás Kond: @bencemacska:
csak úgy....
@Csizmás Kond: ösmered a nótát!? eladó az egész világ ...,te mit kóstálsz ?
csak úgy....
@verőce21: igazad van! börtönbe velük a hazaárulókkal ! szerintem meg is köne rugdosni öket,vagy azt majd a toroczkay és csapata!? csak keményen föllépni a hazaárulók ellen,az egész tróger ellenzéket a börtönbe!
Na mit szólsz !? föl vagyok végre véve a fideszbe? a veséjüket lerúgnám ha az a belépö...
verőce21
@csak húgy...: Idős vagy már mindkét kunszthoz!
Meg aztán az izgalomtól hugyos lennél...
csak úgy....
@verőce21: lenézed az idöseket? a durbincs ,nálamnál sokkal idösebb,persze jobban néz ki és neked ö kóser,mert kezdettöl fogva csíped a vén szarházit! nektek aztán beszélhet a Kövér László elvtárs,hogy nem vagytok egymásnak valók...
én meg heteró küzdenem köll,hogy végre fideszes lehessek...
solidedge
Ha a Fideszes szennylap így ír Márkiról akkor nagy ellenfél. Ezzel csak azt érik el, hogy még többen szimpatizálnak Márkival.
verőce21
@csak húgy...: Magad választottad ezt a hazátlan, hugyos sorsot...
Eriksson
A hazugok és a sánta kutyák este...
Annyira átlátszó volt a csalás, hogy kénytelenek voltak színt vallani.
Eriksson
@durbincs: Az objektívaknak mindig is nyilvánvaló volt a folyamatos manipuláció. Ez az eset azonban mindent vitt.
csak úgy....
@verőce21: a jó idös anyád húgy,na nem azért mondom de mikor fölvételizni szeretnék a fideszbe,mert elegem van a libbsikböl,akkor te gyüssz a kretén és kiábrándító dumáddal!? fogadok,hogy rád is ritkán süt a nap...
csak úgy....
@Eriksson: még azt sem veszed észre,hogy a durbinc is (jogosan) hülyének néz?
csak úgy....
@Eriksson: durbincs egy kretén és te vele filozófálnál ,gratula...
verőce21
@csak húgy...: Én a napos oldalon járok. De te a sötét... és magad választotta Schenkihazy útját járod. :)
csak úgy....
@verőce21: oszt ezt meg honnan szeded? segíteni nem tudsz,hogy bekerüljek,hozzátok a pártba de köpködni az megy!
elsö dógom lesz,hogy szólok viktornak,hogy téged rajanak ki ...te még pártföladatnak is gyengécske.
verőce21
A szórakoztatóiparban számos nagy páros nevettetett már meg minket, elég ha csak Stan és Panra, Zoro és Hurura, vagy éppen Hacsek és Sajóra gondolunk.

De az a legvérmesebb álmainkban sem jelent meg előttünk, hogy pont egy politikus duó lesz az, aki majd átveszi a humorforrás szerepét a nagy elődöktől.

Márki-Zay Péter és Kész Zoltán kettősének azonban sikerült ezt elérnie. Az új Hacsek és Sajó ez a duó.
csak úgy....
@verőce21: a világért sem akarok belebeszélni a dógaidba ,nincs ott körülötted egy náladnál okosabb ember?
azzal azért tisztába szeretnék lenni,hogy nem csak úgy,minden hülyével 1pártba,föeg nem migráncssimogatókkal...
verőce21
@csak húgy...: Most meg újra köpönyeget fordítasz - Áruló leszel mégis?
Alapállás? :)
csak úgy....
@verőce21: én,köpönyeget? 1000km röl büzlik rólad,hogy komcsi vótá és most is ,csak seggváltásod van !
csak úgy....
@verőce21: te nem is vagy igazi fideszes ,én bezzegg támogatnám,hogy bicskéig hosszabbítsák meg a fölöslegest...
verőce21
@csak húgy...: Betársulhatnál harmadiknak MZ/X-Kész duóba. Kérj tőlük lehetőséget, hogy bevennéd őket...
namihami
Délmagyarország? Végre egy független, nem az Orbán-klán csöcsén lógó "" újság???".
Mi mást írhatott volna? Ez jött le a központi szerverről.
csak úgy....
@verőce21: csak pedigrés fideszesekkel társulok ,te mire vállalkozol!? jártatod itt a bagólesödet,közben fingod sincs a nemzeti dógokról!
csak úgy....
@verőce21: a kósa lali mamájánál,a gyesznó farmra ..,te még oda sem tudnál béprotezsálni.
te is ,csak az a shikari kategória...
verőce21
@csak húgy...: de te ollan teheccséges vagy, mért pazarolnád el gyesznyó farmon?
Legalább akkora lumen vagy, mint a duó, vedd be az övékét...
csak úgy....
@verőce21: mondom,hogy nem vagy te egy komoly tag a társadalomban ,erre gyüssz az orális dógaiddal...
legalább titkolózál és nem vernéd...(nagy dobra) ...oszt csodákszó ha még a kövér et. is lenéz az eretnek ötleteid miatt.
Desischado
@Pálinkafőző Rézüst: Már épp ideje! Inkább a saját mocskát takarítaná a fidesz!

@csak úgy...: Tudod te jól, mi kell a fideszes tagsághoz. Hazudni, lopni, gerinctelen és embertelen herének kell lenni! Na, menni fog?
verőce21
@csak húgy...: "titkolózál"? stb. Te aztán komoly...Még addig sem tartózkodtál Magyarországon, amíg megtanultál volna rendesen magyarul. Gyüttment, hazátlan román.
Mire fel vagdalkozol a semmibe, te Marha?
verőce21
@Horizont: (07:36) Csakhogy nem a kormánysajtónak, hanem a hazai balliberális médiának próbáltunk hinni.
Akik kiemelt fontosságú hírként számoltak be Márki-Zay Péter és Kész Zoltán washingtoni haknizásáról, bár azt egyik portál sem fedte fel, hogy pontosan kikkel is találkozik a Mindenki Magyarországa Mozgalom speciális különítménye Washingtonban.
A két hantaboyról egy blogger rántotta le a leplet!
verőce21
@Horizont: Hát igen, a sikerekről én szerényen hallgatok.

De pl. Rónai Egon elélvezett erre két retardáltra...
verőce21
@Horizont: De ez a Zoli is KÉSZ van :)
verőce21
@Horizont: Ugyan..., ki mondta, hogy "nem szarunk le mindenkit az ellenzéki oldalon"? :)
verőce21
@Horizont: (10:19) Hát azt azért nem írtam, hogy le sem sz@rlak! :)
CsipkeRózsa
@verőce21: tegnap, 18:44

Én nem azt bizonygattam, hogy melyik épületben tartózkodtak, hanem azt, hogy kint vannak, mert volt, aki még azt is cáfolta. A képekre azért hivatkoztam, hogy nézzétek meg, mert ott ült egyikük egy újsággal a kezében. A helyiséggel kapcsolatban már csak azért sem fejtettem ki, hogy hol történik, mert sosem jártam ott.

Egyébként, ha valamit elhiszek, akkor nem "beszoptam", hanem elhittem. A kifejezésedet használd a haverjaiddal való beszélgetésednél.
bencemacska
@Csizmás Kond: tegnap, 21:23
Ezt O1G is tudja?Jobb ha idejében szólsz neki, mert egyébként észre sem veszed, hogy gazdát cseréltél!
168ora.hu/kulfold/orban-viktor-kedvencbol-lett-kegyvesztett-mergezove-valt-a-beszedevel-168306
verőce21
@durbincs: Nem úgy van az, @Horizont: egy jókedélyű nő. kissé ..., szocialista embertípus. Na nem Sárika, hanem Mása. Nyugdíjas, víztechnológus a kenyérgyárban. Amolyan előkóstoló...
verőce21
@CsipkeRózsa: Azt nem vitatta senki, hogy kint jártak Ámerikában, csak nem ott, ahol mesélték.
Pénzt tarháltak gyuribácsi szervezeténél. De csúnyán lebuktak.
CsipkeRózsa
@verőce21: ma, 14:42

Ha pénzért mentek, és sikerrel jártak, akkor jó. Nem a mi költségünkből élősködnek.
Amikor Orbán tarhált pénzt, akkor senki nem mondta, hogy lebukott, igaz az régen volt.
Csizmás Kond
@bencemacska: ..én nem kóbor-macska vagyok...sokatokkal ellentétben...
...és kedvencnek sem vagyok mondható...szóval reszkessen aki rossz fát tett a tűzre.
bencemacska
@Csizmás Kond: Miből gondolod, hogy én valamilyen párthívő vagyok? Még akkor sem voltam párttag, amikor kellett volna. /Mennyivel többet kerestem volna!!!
Ha valakinek elvei vannak, és tükörbe is szeretne nézni, akkor nem szolgálhat pártokat!
Nem tudok páva táncot járni!!!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...mert úgy emlékeszem te mondtad...:)
Sámannus
@verőce21: Nem úgy mint a pohos pávatáncoslábú a putyin farpofájával. Pusztán csak azért mert a magyar média orosz gyakorlótér és azt szolgáljátok, demokráciával szólásszabadsággal, hatalommal aljasul vissza élve.
verőce21
@Sámannus: be, ki, le, fel meg, el, át, rá, ide, oda, szét, össze, vissza.
Ha ezek az igekötők az ige előtt állnak, akkor egybeírjuk az igével.
Sámannus
@verőce21: Nem hiszem hogy ettől megjavultok.
verőce21
@CsipkeRózsa: Sőt, a magyar szedett-vedett ellenzék tudta nélkül mentek kicsit tarhálni Gyuri bácsitól.
CsipkeRózsa
@verőce21: ma, 09:15

Nem tudom, Márkyéknak meg kellett-e beszélniük az ellenzékkel a látogatás részleteit, vagy sem.

Soros György nem személyesen intézi ezeket az ügyeket, a szervezetei dolgoznak, ő nem dönt a név szerinti adakozásban.

Az is lehet, hogy nem anyagi segítség miatt utaztak, és nem is Soros György volt a beszélgetési partner, csak egy politikai helyzetképet adtak Magyarország helyzetéről.
verőce21
@CsipkeRózsa: Kár, mert azt hittem én naiv, hogy személyesen Gyuribá' ül azokban az irodákban. Mindegyikben. Na mindegy, egy csalódással több.

Sokminden lehetséges. De egy dolog megbocsájthatatlan nekik. Hogy a tv stúdiókban belehazudtak a kamerákba, nekünk fideszeseknek a képünkbe! Pedig kezdtünk büszkék lenni rájuk, milyen teheccséges ellenzékünk van!
CsipkeRózsa
@verőce21: Nem néztem a kameráidat. Nem tudom, hazudtak-e.

Remélem, az orbáni hazugságokat is sajnálod, ami naponta többször, többektől elhangzik a képünkbe.
verőce21
@CsipkeRózsa: Ha nem olvasnám direkt ezt a blogot, orbáni vélt hazugságokról nem is tudnék...
CsipkeRózsa
@verőce21: ma, 14:27

Orbáni vélt hazugságokról én sem tudok, inkább a valódi hazugságairól.
verőce21
@CsipkeRózsa: Elfogult vagy és előítéletes. Bántott téged személyesen valamiben az orbáni rezsim?
Én pedig ide jövök tájékozódni, mi fáj az ellenzéknek. De csak vélt sérelmek, és az elvesztett hatalom.
CsipkeRózsa
@verőce21: Nem magamról szoktam írni, nem az énrám vonatkozó sérelmeket szoktam szóvá tenni, hanem az egy-egy intézkedést, törvényhozást, csoportokat éríntő hátrányokat, az emberekkel való bánásmódot, a sok hazugságot, az állandó gyűlöletkeltést, az ország bevételeinek sajátként kezelését, stb. Persze, ezek engem is érintenek.

Nem vagyok elfogult, sem előítéletes, nem egyedül vagyok, akik látják az ország tönkretételét.
verőce21
@CsipkeRózsa: Mást látnak legtöbben. Az ország gazdasági talpraállását, függetlenségét az IMF-től, az újraiparosítás elkezdődését, magyar beszállítókat az autó-összeszerelőkhöz, az MNB függetlenségét a külföldi uzsorabefektetőktől, a magyar állampapírbefektetők gyarapodását, az átlagjövedelmek emelkedését, minimálbér megduplázódását, stb.

És persze látnak egy csomó olyan elégedetlenkedőt, akik kicsúsztak a döntési helyzetből, az anyagi javak elosztásából, a könnyű, nagy pénzekből és hangoskodnak. Nem vevő szirén hangjaikra az istenadta nép...Ráadásul röhög a hantaboy képviselőiken...
kulabombaafityiszre
Mennyit rugóznak ezen a fideszes szaros patkányok.
Bezzeg az,hogy a dagadt 97 milliárdot visz ki romániába az nem érdekli őket.
A románok meg köszönik a pénzt és jót nevetnek a dagadton.
kulabombaafityiszre
Ilyen hülye a dagadt vezéretek,de ti még nála hülyébbek vagytok.
csak úgy....
@verőce21: azon gondukodok,hogy te hun végezhetted a marxista -leninista egyetemet az agit.prop.szakon ?
csak úgy....
@durbincs: te a megmondó ondó? te zizi de nagyon? a fölöttébb hülye kategória?
CsipkeRózsa
@verőce21: tegnap, 19:44
"Mást látnak legtöbben."

Ezt mondd meg azoknak az embereknek, akiknek az életszínvonala sokkal rosszabb lett, akik még éhesebbek, még jobban fáznak, akik kénytelenek a propaganda híradókat nézni, akiket a vezetők semmibe vesznek, akiknek az egészségét a leromlott intézményekben "gyógyítják", akik örülnek annak, hogy az IMF hitelt alacsony kamattal kellett törleszteni a magasabb kamatú kétes hitelekkel szemben, stb, stb., akiknek még arra sincs joguk, hogy sztrájkoljanak, hogy népszavazást akarhassanak, hogy kiépült egy teljes besúgói szokás, hogy bárkit lehallgathatnak, hogy a valódi bűnösöket, az ország kirablóit ne lehessen kivizsgálni sem, hogy minden döntés egy akaratos kézben történik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.