Húsz év börtönbüntetésre ítélte egy virginiai szövetségi bíróság pénteken a 62 éves Kevin Malloryt, a CIA egyik korábbi munkatársát, mert Kínának kémkedett.

Mallory ellen tavaly emeltek vádat, mert 25 ezer dollár ellenében titkosított dokumentumokat adott át kínai partnereinek. 2017-ben a chicagói nemzetközi repülőtéren bukott le, amikor Sanghajból visszatérve 16 500 dollárt találtak nála, amelynek kivitelét előzetesen nem jelentette be, eredetére pedig nem tudott magyarázatot adni.

A volt CIA-alkalmazottat még a kémtevékenysége kezdetén leleplezték. Helyzetét súlyosbította például, hogy a kínaiaktól kapott Samsung okostelefonján a nyomozók olyan üzenetváltásokat találtak, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy pénzért kémkedett. Mallory ugyanakkor a nyomozás során együttműködött az amerikai hatóságokkal, teljesen feltárta kínai kapcsolatrendszerét.

A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, a kínaiaknak átadott információk mibenlétéről sem a bíróság, sem az ügyvédek nem tájékoztatták a közvéleményt. Az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint a védőügyvédek azzal érveltek, hogy az átadott információk értéktelenek voltak, míg a vád képviselője szerint ezek segítségével a kínaiak beazonosíthattak fedésben dolgozó CIA-munkatársakat.

Az ügyész életfogytig tartó, a védelem pedig tízévi börtönbüntetést kért a vádlottra.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Pixabay Cco

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
És ez egy CIA-s volt..? Nevetséges. Annyi értelme nem volt és tapasztalata, hogy ne a személyes mobilján tároljon bármi kompromittálót... atyaúristen, milyen lúzereket vesznek fel már USA-ban a CIA-hoz??? Azt hinné innen az ember hogy mindenek fölött álló top elit szervezet, top elit dolgozókkal... Vagy csak lehet a fickó sokat nézte a Homeland fiktív sorozatát, és azt képzelte igaz..? ;) :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2019. May 19., 19:58
Szabadon, szabadban edzeni