Az elnök minden pártelnökkel tárgyal az ügy elérésének érdekében, a Blikk a HVG-re hivatkozva ismertetett új információkat.

Újabb információk szivárogtak ki az osztrák válságról

Fotó: ALEX HALADA / AFP

Az osztrák államfő, Alexander Van der Bellen lehetőleg már szeptember elején elindítaná az új választásokat. Ennek elérése érdekében tárgyalni fog, a korábbi botránya miatt megbukott, Heinz-Christian Strache helyére kijelölt Osztrák Szabadságpárt elnökével, utána pedig a többi pártelnökkel is leül.

Sebastian Kurz néppárti kancellár vasárnap másfél órát tárgyalt Van der Bellennel. A megbeszélést követően az államfő hangsúlyozta, hogy "az elsődleges cél a stabilitás és a kormány cselekvőképességének fenntartása". Kurz kancellár pedig arról beszélt, hogy a Strache-ügy teljes felderítését szeretné annak minden lehetséges büntetőjogi vonatkozásával együtt.

Utalva ezzel arra, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Heinz-Christian Strache alkancellár sikeres állami tendereket ígért egy magát orosznak kiadó nőnek, ha az segíti a kampányát. Az esetet követően, az osztrák kormány belebukott az alkancellár botrányába.

Blikk

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Ausztriában bukott le Orbán: minden jel szerint Orbán orosz segítséggel szállta meg a magyar sajtót, hogy félrevezesse a magyar embereket. Orbán Magyarország ellen szövetkezett, külső, idegen segítséggel, korrupciós ügyletekkel számolta fel a sajtószabadságot, az alkotmányos rendet. A szabad magyar sajtót álhíreket terjesztő propagandává züllesztette, hogy az orosz érdekeknek megfelelő szélsőjobboldali rendszert erőltessen az országra, és becsapja a magyar polgárokat. Erre utalnak az osztrák Strache-botrány részletei."
nepszava.us/orban-hazaarulo-oroszokkal-szovetkezett-magyarorszag-ellen/
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Nem tudom hogy lehet, hogy nálunk ennek milliószorosáért sem történik (még) semmi belebukás.
dr. prédikátor
@Peller Anikó: Azé mer a birka magyar csak pofázik a tettek helyett.
EladottOrszág
@dr. prédikátor: Főleg itt a propelleren!
tudode
Akinek módja van/volt figyelemmel kísérni azt, hogy EZEK mit pöszögtek össze,vissza, 20, majd 30 év után, különösen azok számára, akiknek módjuk volt az ÁLLAMIGAZGATÁS levegőjét szívni, mondjuk a Rákosi rendszertől, van ÖSSZEHASONLÍTÁSI ALAPJA, hogy MIT ÁRTOTTAK ezek a nyikhajok az országnak:
.
Például Kövér László alábbi videóban, a világháló megörökítésében 14,45-nél rongy'Ő, mongy'Ő, hogy
.
A KÁDÁR RENDSZER VOLT A RENDSZERBE SZERVEZETT KORRUPCIÓ:
.
www.youtube.com/watch?v=kxJl0YT-tck&t=305s
.
Láss CSODÁT azt is megcsinálták, nem is akármilyen JOGI STÁTUSSZAL, közjogilag érvénytelenül, TELJHATALMAT ADVA a FideSS leggátlástalanabbjának, közjogilag érvénytelen SARKALATOS TÖRVÉNYEKKEL!
.
Ha nem zabrálnának, még szórakoztatóak is lennének, mivel a TÖKÉLETLENSÉGÜKKEL megközelítik a Costra Nostrát, kormánykereket forgatva!
.
És az ALATTVALÓVÁ silányított nép egy része még hálás is EZEKNEK a ...!!!
verőce21
Szép, szögletes ez a történet, de
- ha ezt egy kommunistáknak mondják el, a kommunista vállat von, mert nem megoldást akar, hanem uralkodni,
- ha egy üzletembernek mondja el, az is süketen hallgat, mert nem megoldani akar, hanem eladni,
- ha egy orvosnak mondja el, az felteszi a szemüvegét, hümmög, kérdéseket intéz hozzá, és megkérdi, jól alszik-e,
- a papok legtöbbje két tenyérrel befogja a fülét, majd azt mondják, ez nem olyan vállalkozás, amit műkedvelőkre lehet bízni...
bencemacska
Jó összehasonlítást olvastam a két ME-ről:
"Sebastian Kurz az elkötelezetten páneurópai osztrák konzervativizmusból jön; egy jól nevelt, viselkedni tudó bécsi úrigyerek, aki azonos szemmagasságban tárgyal a nyugat-európaiakkal – és nem csak sámlin állva ordibál velük, mint Orbán."
simmering73
"Ausztriában bukott le Orbán: minden jel szerint Orbán orosz segítséggel szállta meg a magyar sajtót, hogy félrevezesse a magyar embereket. Orbán Magyarország ellen szövetkezett, külső, idegen segítséggel, korrupciós ügyletekkel számolta fel a sajtószabadságot, az alkotmányos rendet. A szabad magyar sajtót álhíreket terjesztő propagandává züllesztette, hogy az orosz érdekeknek megfelelő szélsőjobboldali rendszert erőltessen az országra, és becsapja a magyar polgárokat. Erre utalnak az osztrák Strache-botrány részletei."
nepszava.us/orban-hazaarulo-oroszokkal-szovetkezett-magyarorszag-ellen/
Csizmás Kond
Sógoréknál is úgy mennek a dolgok, hogy amit a nagykutyák akarnak azt véghez is viszik...ha kell konspirációs aláásással is.
A jobboldali párt sikere nem tetszett a nagykutyáknak ezért megkeresték a gyenge láncszemet és bevetették az oroszkurvás trükköt. ...és sikerült...ilyen ez a demokrácia...szarik arra hogy ki mit akar, úgyis az sikerül amit a nagykutyák akarnak.
Jozefina
Talán az ellenzéki pártoknak, civileknek kicsit harsányabban kellene hozzáállni ehhez a magyar szálhoz is!!!
bencemacska
@Jozefina: ma, 11:01
Van valami ötleted???
tulipan
@Shikari: Te rohadék, mocskos, orbán-seggnyaldosó narancsos hantaboy! Itt van még egy finom adalék, a hányadék "nemzethy" oldalad pofátlan hazaárulásához!

propeller.hu/nagyvilag/3418219-valsag-ausztriaban-lemondott-fpo-frakciovezetoje#v2433461
Commenter
@Jozefina: "Horvátország egy szar"-mondta Strache. Ezt Rasi is csak megerősítette amikor kidobta a szaros pelenkát az út mentén. A horvátok már annak sem örültek. Lehet hogy a csuti és a családja mehet nyaralni máshová...
Peller Anikó
@dr. prédikátor: @ésatöbbiek: felhívnám a figyelmet, hogy a @EladottOrszág; szarházy busigyerek nem azonos az @Eladott_Ország: nevű felhasználóval. Utóbbi ugyanis értelmes.
Aki Én
@Peller Anikó: Már többen vannak. Van egybeírva, alsó vonallal, egy ,,t" vel. Van legalább három kamu. Dolgozik a pártiroda, nem bírják a kritikát :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.