Washington nem akar háborút Teheránnal, a repülőgép-anyahajó és a katonai alakulat térségbe vezénylése csak elrettentésre szolgál.

A Pentagon további 5-10 ezer katona Közel-Keletre vezénylését fontolgatja – jelentette szerdán este – mások mellett – az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

A tárca az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának kérése nyomán vette fontolóra a csapaterősítést. A Középső Parancsnokság illetékesei a térségben tapasztalható és erősödő feszültséggel indokolták a kérést. Egyelőre nem derült ki, hogy a kérést látta-e a Fehér Ház, a Pentagon pedig mindenféle kommentártól elzárkózott.

A térségben Teherán és Washington, illetve Teherán és Washington szövetségesei között erősödött a feszültség. Az amerikai kormányzat május elején tovább szigorított az Irán elleni gazdasági szankciókon, majd iráni fenyegetésről szóló hírszerzési információkra hivatkozva repülőgép-anyahajót és bombázókat vezényelt a Perzsa(Arab)-öböl térségébe.

A Pentagon további katonák Közel-Keletre küldését fontolgatja

Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszter kedden újságíróknak azt nyilatkozta:

Washington nem akar háborút Teheránnal, a repülőgép-anyahajó és a katonai alakulat térségbe vezénylése csak elrettentésre szolgál.

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a kormány lépései eredményesek voltak, és eltántorították Teheránt az esetleges támadásoktól.

Mike Pompeo külügyminiszter pedig, szintén kedden, egy rádióinterjúban arról beszélt:

eléggé valószínű, hogy Irán áll a Perzsa (Arab)-öbölben négy hajó, köztük két szaúd-arábiai tanker, valamint szaúdi olajvezetékek ellen május közepén elkövetett szabotázsakciók hátterében.

Pompeo ugyanakkor hozzátette:

az amerikai kormányzat még nem vonta le a végleges következtetéseket.

Donald Trump amerikai elnök a hétvégén – miután rakéta csapódott be az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségének épülete közelében, állítólag abból az irányból, ahol az Irán támogatta síita milicisták vannak – megfenyegette Iránt.

Ha Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz

– írta a Twiterre az elnök.

Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője szerdán kijelentette: az iráni fiatalok még látni fogják Izrael és az amerikai civilizáció pusztulását.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.