Noha a mérsékelt politikai közép olvadóban van az Európai Parlamentben, a mostani választásokon legtöbb szavazatott szerzett, új összetételű EP-ben a legtöbb képviselői hellyel rendelkező Európai Néppárt (EPP) nem működik együtt egyetlen szélsőséges párttal sem – jelentette ki hétfőn Brüsszelben Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje.

Webernek nincs szüksége a Fideszre

Weber az Európai Parlamentben (EP) rendezett eredményvárón elmondott beszédében kijelentette: az EPP továbbra sem nyitott sem a balról, sem a jobbról érkező szélsőségek előtt. Egyetlen olyan párttal sem hajlandó együttműködni, amely nem hisz Európában, az európai jövőben – tette hozzá.

Kijelentette, az európai parlamenti választások legnagyobb eredménye az európai demokrácia győzelme. A magas részvételi arány az Európai Unió (EU) intézményei közül leginkább a parlamentet erősíti – mondta.

Azt hangsúlyozta, hogy a választások eredménye nem örömünnep az EPP számára, mivel a pártcsalád számos képviselői helyet veszített. A megszerzett mandátumok azonban egyebek mellett azt a feladatot róják rá, hogy a szavazók által kívánt stabilitást teremtse meg az Európai Unió számára. Ehhez elsődlegesen az elkövetkező öt év szigorú, stratégiai programját kell összeállítani azokkal a pártokkal együtt, amelyek hajlandóak áldozatot hozni Európa jövőjéért – mondta.

Itt az ideje, hogy véget vessünk a krízisek Európájának és egy derűlátóbb Európa építésébe kezdjünk, amely azt mutatja meg az európaiaknak, hogy milyen sokat el lehet érni előremutató együttműködések által

- fogalmazott.

Egy arra irányuló újságírói kérdésre, hogy az Európai Néppárt a jövőben együtt kíván-e működni a Fidesszel, Werber kijelentette: az EPP-nek a következő Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának mintegy 26 mandátumos többsége van, ami véleménye szerint "megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést". Az EPP számára kulcsfontosságú, hogy olyan pártokkal dolgozzon együtt, amelyek

valóban hisznek az Európai Unió jövőjében

- tette hozzá.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) európai parlamenti listavezetője beszédében kijelentette, jó jel az európai demokrácia számára, hogy a korábbiaknál többen szavaztak Európa, az Európai Unió jövőjére.

Mint elmondta, az európai szocialisták a választásokon számos helyet veszítettek, ami azt jelenti, hogy az emberek többet akarnak.

Azt akarják, hogy a politikusok többet tegyenek a klímaváltozás ellen. Azt akarják, hogy a szociális igazságtalanságokat európai szinten kezeljék – közölte.

A tenni akaró, dinamikus pártokkal való együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy a nemzeti szinten nem megoldható problémákra európai összefogással megoldások szülessenek. Ez megmutatja majd, hogy az előremutató, haladást szolgáló, együttműködő politika eredményeket hoz, amíg a nacionalizmus csak félelmet és gyűlöletet okoz – tette hozzá Timmermans.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Clemens Bilan

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Horizont: Én is remélem, hogy nem sikerül neki, mehet az olasz cimbihez TALPASNAK !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
@Horizont: Én is remélem, hogy nem sikerül neki, mehet az olasz cimbihez TALPASNAK !!!
Kookas
@simmering73: csomagolás!? szerintem a fürj nagy hőbörgéssel kifoglépni de előtte még a néppárt kizárja.
Klubtag
Szerintem pedig sajnos szüksége van rájuk és ezt a fidesz a maga gané módján ki is fogja használni...egyrészt mert a néppárt is vesztett jelentős számú mandátumot, még ha meg is őrizte a legnagyobb EU-s párt státuszát, másrészt - és ez a fontosabb - ott nem úgy megy a szavazás, mint idehaza. Ott a párton belül is bocsánatos, sőt elfogadott, hogy nem "kolompra" szavaznak és nem eszetlenül mennek a vezér után. Többségüknek otthon is el kell számolniuk a szavazóik felé, hogy mit, miért, hogyan képviselnek az EU parlamentjében. Így már kicsit nehezebb az érdekérvényesítés.
csipetke
A puhos valami olyasmit mondott az este,hogy meg kell változtatni Európát.Még szerencse,hogy az EP-ben normális emberek is vannak,akik nem hagyják,hogy ott is garázdálkodjon.Nekünk meg szívás lesz az,ami büntetést kapunk a fidesz miatt,amennyivel kevesebb pénzt fogunk eztán kapni az EU-ból.Ha orbán ismét elkezdi a sz@rt kavarni,Weber úgy kivágja a néppártból,mint a macskát [email protected] a szintén elmebeteg olasz haverjához
tulipan
"Ha orbán ismét elkezdi a sz@rt kavarni?" Ez egy pillanatig sem kétséges, hisz már el is kezdte!!!
mfor.hu/cikkek/makro/nem-lehet-oszinte-orban-viktor-mosolya.html
Yoda69
@Horizont: Ha Weberben van gerinc akkor jol seggbe rugja O1G-t. A 26 fos tobbseg, eleg, nem kell neki a fideSS 13 mandatuma.
orban mehet hazakni a nacikhoz, a Neppartbol sikerult kikormanyoznia magat.
kakambuki
Elhiszem hogy nincs szüksége rá, Webernek. Még azt is elhiszem hogy az EPP nem magából Weberből áll.
kereső
Mivel olvastam kutyafuttában valamelyik kdnp-s nyilatkozatát, hogy a kdnp kizárásáról szó sem volt!!!, nem lennék meglepve, ha a 13 képviselő nem fidess-es lenne a továbbiakban, hanem kdnp-s, igy nincs kizárás, szavazhatnak és egyebek..., ahogy önálló frakciót csináltak a kdnp-nek az országgyűlésben. Ne legyen igazam, de ez benne van a pakliban. És akkor orbán ismét nyeregben van, folytathatja, ahol abba hagyta.
Dr plágium
@kereső: Benne lehet a pakliban ez is, de azt el tudod képzelni, hogy a drogos tomika vagy a többi geci feladná a jól fizető képviselőségét? Orbán sose menne bele, hogy a parazita párt villogjon helyettük.
Jozefina
Webernek be kell tartania szavát és ki kell zárniuk a fidesz!!! Különben máris szavahihetetlen lesz!!!
tulipan
@Jozefina: Nincs is más választása!!!
kereső
@Dr plágium: 08:35, de hát ez egy kongolomerátum! És a cél érdekében orbán mindent be fog vetni- megmondta: át kell alakitani az EP-t!-és Európát./nem tette hozzá- de olyanná akarja tenni, mint ma Magyarország/-vagy teljesen szétverni-és szabad az út putyinnak,meg kinának, meg trumpnak.
Klubtag
A fidesz elszámította magát, pedig ami galádságot el lehetett követni, azt bevetették.
Most a következő feladat, hogy az unió elveszejtésére törekvő hatalmak csattanós választ kapjanak.
Első lépésként el kell lehetetleníteni azokat a belső, áruló, romboló kezdeményezéseket, melyek
veszélyeztetik az európai népek szövetségének jövőjét.
Eladott Ország
Azt nem tudom, hogy most a fidesz tizenhárom politikusa hol a francban fog politizálni, ha felfüggesztették őket?
"Tizenhárom végből van az én gatyám
Tizenhárom végből varrta a babám
Egyik szára rövid lett
A másik meg hosszú lett
Látod-e babám, jól elszabtad a gatyám szárát"
uploads.disquscdn.com/images/183984d7a027221c6e276349de3b45a50cd5a96501cf56d9574941190ac01222.jpg?w=600&h=486
szaboria1
Tegnap nem ünnepeltette magát elég hamar befejezte a mondókáját és gyorsan el is húzta a csíkot.
Yoda69
@Eladott Ország: Majd elmalmoznak Brusszelben. A fizetes jo, a kaja jo. Mi kell meg?
Klubtag
@Eladott Ország: ...mi az, hogy felfüggesztették őket, hát nem maguk függesztették fel saját magukat?...azért kíváncsi vagyok, hogyan lesz ez a "lefüggesztés" most kommunikálva. :o))))))
Madácsi Pali
A miniszterálnok lesasszézott az európai színpadról. Háborúit már csak a lakájmédiában vívhatja.
tulipan
@Shikari: Narancsos, hülyegyerek hantaboy! Rég nem nevettem ilyen jót, mint ezektől a baromian humoros kitalációidtól !!!
tulipan
@Shikari: Betojnak bizony ezek a narancsos hantaboy-férgek!
Vergődjél csak, saját levedben, te buta narancsos hantaboy:)) Há' hol is a hónapok óta, általad IS, annyit üvöltözött európai 2/3? Hogy is lesz még,ebből a kinyalt seggű, partvonalra állított narancsos főnöködből, valaha is, "valaki"??? hvg.hu/itthon/20190527_gyurcsany_ferenc_dobrev_klara_orban_viktor_ep_valasztas_marki_zay_peter
Mellesleg, nem vetted észre, hogy a DK nagyon is jól szerepelt? :)))
Pálinkafőző Rézüst
rúgd ki a gecibe a patkányokat! Csak fertőznek...
Yoda69
@Shikari: Ezt most te sem mondhatod komolyan. Meg hogy orban kenyszeriti az EU-t akarmire is a 13 kepviselojevel? Ahogy irod foglyul ejtettek az EU-t. Ez mar annyira rohejes, hogy inkabb sirjatnekom van tole. Ott a szorostalpuaknal ezt igy talaltak nektek orbanek? Megmondom mi lesz. Weber jol picsan rugja orban-t. Es a fideSS a 13 kepviselojevel elmehet a sunyiba. Semmit sem tudnak megbolykotalni mert ahhoz kevesek mint a legyfing. Egy komoly partcsalad se fogja oket felvenni, egy abszolut 0 eselyuk lesz erdekeik ervenyesitesere. Sajnos ez Magyarorszagnak is rossz, bar a fideSS sose nezte az orszag es a magyarok erdekeit. Csakis sajat meggazdagodasuk erdekelte es erdekli oket. De ennek is vege lesz hamarosan, es orbannak es a sleppjenek hosszu bortonevek neznek ki.
Erted, ocsi?
tudode
Nem csak Weber róKÁZIK ettől a ciniKUS vásott kölöktől
.
uploads.disquscdn.com/images/89fb18f724d4f38a83e462460d4d2fa775ecc2da5934acd218bf539b178967fa.jpg
.
Feldúlt hazájában "is" lepkegáznak nézik a zemberek
.
www.youtube.com/watch?v=XzpLsRDszzg
.
Magyarán: undorodnak tőle!!!
Yoda69
@Shikari: Ha ossze is all ag egesz naci bagazs, akkor se lesz 20%-nal tobb szavazatuk. Olvass mar utana!
De nem fognak tudni osszeallni, mert a nacik termeszete mar csak ilyen :)
tulipan
@Yoda69: Nem érti, hogy aki, az náci, mind maga akar, egyetlen vezér lenni hagyd ábrándozni, a narancsos seggnyaldosó hantaboyt
SystemError
@Shikari: 8 általános azért megvan vagy azonnal kiemelt Kubatov az intézetből?
tulipan
@Shikari: Kevered a szezont, a fazonnal, Te narancsos seggnyaló hantaboy! A náci eleve NEM lehet LIBERÁLIS!! Csak a Te fajtád, pimasz romány náci! NACIONÁL, azaz "nemzethy") ILIBSI!!!
tulipan
@Shikari: Na, ehhez most mit szólsz, te hónapok óta, ÉRTELMETLENÜL és minden figyelmeztetés ELLENÉRE, ábrándosan HŐZÖNGŐ, romány, narancsos hantaboy, náci illibsi??? Hahahaha :))
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orban_viktor_elszamolhatta_magat.684955.html
tulipan
@Horizont: Nem mindegy? A szélsőséges olasz és francia tagok tagok egymásnak "feszülnek" , oda CSAK elférnek valahogy 13-an, úgyis csak a pénzük a lényeg!!!
tulipan
@Shikari: Na, ehhez mit szólsz, te csonthülye, az orbáni ostobaságot a végletekig daráló. narancsos hantaboy???
hirklikk.hu/kozelet/a-bajor-miniszterelnoknek-elege-lett-orbanbol/350869
tulipan
A kérdés jogos!!! MIT VÁLASZTOTT EURÓPA? ÉS MIÉRT VÁLASZTANAK MÁST A MAGYAROK?
azonnali.hu/
Eladott Ország
@Shikari: Az EPP ( Néppárt) a legerősebb EU belüli párt, így az európai uniós biztosi poszttól is búcsúzhat a fidesz, továbbá kevesebb Uniós forrás érkezhet, azért mert egy idióta, skizofrén bűnöző uralkodik az országon, akinek csak egy a fontos, hogy minél több közpénzt lophasson.
Aki Én
@Shikari: Ez kb olyan, mintha azt mondtad volna, hogy a bolhának nincs szüksége a gazdaállatra. Na, bumm...
Egérke: Hallod elefánt, hogy dübörgünk...
RonaGyuri
néhány bugyuta elmebetegen kívül senkinek sincs! =))
tulipan
@Shikari: Te agyatlan, narancsos hantaboy, ennél jobb vicc nem jutott eszedbe? Szánalmas vagy! :)))
Aki Én
@Shikari: 12:14 Az erős túlzás. Hiszen csak 3-4 veled azonos IQ vitéz lézeng itt is.
tulipan
@Shikari: Egyetértek narancsos hantaboy! Nagyon megtaláltátok itt egymást! TU a narancsos seggnyalók, szellemi fogyatékos nácik, gyülekező helyén! :))))
Lepényleső
...s ezzel nincsen egyedül,ezeket azonban levakarni ebben a formában sohasem sikerül?
Commenter
Formálódik orbán rémálma: ALDE + DK, (Momentum?)Weber + Néppárt, Timmermans és a holland baloldal. Jól van, ebbe a szélsőjobb patkójában fog a vezír megzakkanni még inkább...
SystemError
@Shikari: Te nagyon szeretsz táborozni, jó is az, amikor az ember együtt tölti a fideszes haverokkal a nyarat és következő tízet is... Amúgy már régóta szánalmasak ezek megnyilvánulásaid. Mind tudjuk, hogy igazából egy fosós kis parazita vagy és így ezek a kijelentések már inkább viccesek, mint szánalmasak. Na mondjad a tükörbe a sámlin mit tennél, na! :) Hülye majom!:)
tulipan
@Shikari: Már megint, milyen kábítószerrel elkábulva ábrándozol,Te sötét narancsos hantaboy BAROM :))) Táborozzál csak nyugival egy a brüsszeli sarokba állítva, legalább vigasztalod hisztis főnökeidet!!! :))
tulipan
@Shikari: Már megint, milyen kábítószerrel elkábulva ábrándozol,Te sötét narancsos hantaboy BAROM :))) Táborozzál csak nyugival egy a brüsszeli sarokba állítva, legalább vigasztalod hisztis főnökeidet!!! :))
olkt.hu/nemeth-peter-orbant-kikuldik-...
csak úgy....
@Shikari: szia tibi! még nem is gratuláltam neked, hogy a viktorod vezeti ezentúl az EUt ! :)
Eladott Ország
@tulipan: Öröm látni a beszart elnökünket...
papa.49
Minek kéne egy állandóan ellenségeskedő marha neki !!!
SystemError
@Shikari: Tudnál segíteni? Van egy nyomi kis munkatársam, béna a csajokkal, nem mer megszólalni sem, nem az emberek szemébe nézni de levélben jó! Szerinted fenyegetözzőn alaptalanul vagy sok smile-val illusztrálja, hogy nem is nyomorék? Gondoltam téged kérdezlek meg, mint szaktekintéjt.
SystemError
@Shikari: Látom megint csere volt a nick mögött..:)
Borsodi
Nekünk már rég nincs rá szükségünk,még se tudunk megszabadulni tőle.A szavazó cigányoknak van szükségük a pénzre sonkára krumplira tojásra tüzi fára amit az X ért cserében kapnak.
SystemError
@Shikari: Kis csicskákkal, akik felvállalni sem tudják, amit írnak és gondolnak nem sok értelme van beszélni. Ha itt ilyen kis fos vagy, akkor az életben a sarokban kussolsz.. Persze ez a gerinctelen, senkiházi munka, amit végzel pontosan ezt követeli meg ...:)
luiz
Pont ahogy nekem sincs, pont ahogy nekem sincs
SystemError
@Shikari: Kis csicskákkal, akik felvállalni sem tudják, amit írnak és gondolnak nem sok értelme van beszélni. Ha itt ilyen kis fos vagy, akkor az életben a sarokban kussolsz.. Persze ez a gerinctelen, senkiházi munka, amit végzel pontosan ezt követeli meg ...:)
SystemError
@Shikari: Megy Weber is a táborba? Tudod, ahol te vagy az udvari bohóc!
csak úgy....
@Shikari: tibim! hozzád képest a segg , egy érzékszerv ! ha a melóba fektetnél akkora energiát,mint a napi baromságaidba,akkor 1 év alatt,egyedül leraknád a síneket Budapest-Belgrád között...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.