Az Európai Parlament (EP) csak az EP-választási csúcsjelöltek közül választ elnököt az Európai Bizottság élére – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje hétfőn Münchenben.

Orbán ráfázhat – a bajorok és a Néppárt is ragaszkodik Weber megválasztásához

Pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) székházában a pártelnök-bajor miniszterelnök Markus Söderrel tartott tájékoztatóján aláhúzta: a brüsszeli bizottság vezetőjének megválasztásán "az EP-ben nem lesz többség olyan jelölt számára, aki nem volt csúcsjelölt, aki nem mutatta meg arcát és programját, aki nem mutatta be magát az embereknek".

Az olyan jelöltek, akik mindezt nem tették meg, "nem kapnak támogatást az EP-ben" – mondta Manfred Weber, hozzátéve: reméli, hogy a bizottsági elnököt jelölő Európai Tanács – a tagállamok állam-, illetve kormányfőit összefogó EU-s testület – egyetért ezzel az alapelvvel.

Elmondta, hogy már hétfőn megbeszélést kezd az EP szociáldemokrata, liberális és zöldpárti frakciójának vezetőjével.

Markus Söder hangsúlyozta: a CSU teljes mértékben támogatja, hogy Manfred Weber legyen az Európai Bizottság következő elnöke. Mint mondta, a CSU egyértelműen kiáll a csúcsjelölti rendszer mellett, és azt vallja, hogy "a legerősebbnek kell megkapnia megbízást" a brüsszeli bizottság vezetésére.

Manfred Weber és Markus Söder egyaránt kiemelte, hogy a CSU jól szerepelt az EP-választáson, százalékos támogatottságát, szavazóinak számát és EP-képviselői helyeinek számát is növelte.

A CSU az Európai Unió egészét tekintve bekerült a négy legerősebb párt közé, "ezt csinálja utánunk valaki" – húzta alá Manfred Weber, hozzátéve, hogy nagyon örül a Bajorországból érkező "hátszélnek".

Azonban hátradőlni nem szabad, hanem ki kell használni a lendületet, meg kell indítani az "átstartolást" – fogalmazott Markus Söder. Kifejtette, hogy a CSU-nak legfőképpen az első szavazók nemzedékét kell jobban megszólítania, a "korszellemet megtestesítő", erősebb, fiatalosabb, "cool" párttá kell válnia.

Manfred Weber hangsúlyozta, hogy a CSU az EP-választáson "trendfordulót" hajtott végre, a 2017-es német szövetségi parlamenti (Bundestag-) választással és a 2018-as bajor tartományi törvényhozási (Landtag-) választással ellentétben nem zsugorodott, hanem bővült a szavazótábora, ami annak is tulajdonítható, hogy egyértelműen elhatárolódott a bal-, és jobboldali szélsőségektől.

A csak Bajorországban működő párt a szövetségi választási iroda adatai szerint a tartományban leadott szavazatok 40,7 százalékát szerezte meg, szemben az öt évvel ezelőtti EP-választáson elért 40,5 százalékkal.

Ez ugyan csak 0,2 százalékpontos előrelépés, de a szavazatok számát tekintve csaknem 800 ezres növekedés. A pártra a vasárnapi választáson 2,354 millió szavazatot adtak le, 2014-ben pedig 1,567 milliót. Százalékos támogatottsága azért emelkedett a szavazatok számának növekedéséhez képest csekély mértékben, mert a választási részvételi arány jelentősen nőtt, 40,9 százalékról 60,9 százalékra ugrott.

A Németország egészében leadott szavazatokat tekintve a CSU 6,3 százalékot szerzett, ami 1 százalékpontos növekedés az öt évvel korábbi 5,3 százalékhoz képest. A párt így az eddigi 5 helyett 6 képviselőt küld az EP-be.

Forrás: MTI

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

EladottOrszág
Moszkva a demokratákkal tárgyal? Brüsszel a kommunistákkal?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szerencsi Irma
JúúúúúúúúúúúúJ! Ez a meztelen csiga lesz a nagy megmondó ezután???
Rockxy
a zorbán csak nyugodtan fázzon rá!
úgymint eddigis.
EladottOrszág
Moszkva a demokratákkal tárgyal? Brüsszel a kommunistákkal?
Dr plágium
@EladottOrszág: Jó vicc :)))) A mai magyar kormányban szinte mindenki kommunista (volt), bocsánat köpönyegforgató, és álszent.
tudode
Igen ám!
.
Aki szövetkezik a PATÁS őrDÖGKÉVEL, bárki legyen az a HATLÖVETŰ hápogócsKÁJÁVAL elkezdi marcangolni, mint pl. Simicskát, Lázárt, a bennszülött pártokat, a hegyvidéki pm-et, Illés Zoltánt, és ki tudja még KIK, MIK váltak narancsköddé őféleSEGGE delejes fényében!
RonaGyuri
helyes értékén kezelik ezt a arrogáns műveletlen retardált dagadt törpét! =))
csak úgy....
Weber és a néppárt tudja,hogy mit kockáztatna orbánnal , a lehetséges szövetségesei is tudják már,hogy jobb lesz nekik az öreg köpönyeg forgató és szarkavaró nélkül...
justhpeter
Orbán lassan kezdheti megtanulni a "nix ugribugri" jelentését.
papa.49
Ha Brüsszelben képletesen ,,pofán basszák a szívlapáttal,, igen akkor kezdi tanulni az új leckét !!!
csak úgy....
@papa.49: De hiszen már minden volt ,soroljam !? :)
papa.49
@csak úgy...: Beugorhat a nácibarbi, meg az olasz fütyi mellé talpasnak a 13 képviselőjével, mert ott már kiosztották a JÓ HELYEKET !!!
SystemError
Akik a 85 éves anyjukat is eladják miközben kupakoznak. Naponta forgatják a páva szopóálarcukat és csipőből hazudnak és lopnak ahhoz senki nem akar tartozni, csak azok, akik Putyin farkából kapják a tápot. Egy biztos szélhámos gecikkel, maffiozókkal az ember csak szívhat és ezt nagyon jól tudják azokban az országokban, ahol van szabad média. Bukni fogsz sertésöltöny!
csak úgy....
@SystemError: Látom nem csíped a Lajost (sem) ! Örökös büntudatom van,hogy szegény Anyámnak,még csak egy gyesznó farmot sem tudtam adni,hálám jeléül...,bezzeg a Lajos !
SystemError
@csak úgy...: Lalit annyira nem tudom utálni, mert szinte röhejesen ostoba. Azért a fidesz vér ott csörög, mert ahhoz nem kell ész, hogy anyámat nem vonom bele semmi ilyenbe, de leginkább nem 85 évesen. A tehetségtelenségről is tanúbizonyságot tesz, mert annyi mindenből tudott volna lopni, csak le kellett volna szakítani az alacsonyan logó gyümölcsöket, de ő az anyjával szenvedett össze pár millát, amiért ügyesebb fidess politikusok le sem hajolnak, mert többet keres azzal, ha nem teszi. Idős korára még egy Torgyán is lehet belőle, de ahhoz meg pöcse nincs, hogy felvállalja, hogy hülye és nagy arca legyen hozzá...
SystemError
@papa.49: NáciBarbi-nak azért nem lesz könnyű dolga a Franciákkal. Utálják az oroszokat és ha nyilvánosabb lesz, hogy Putyin szajhája és az ő pénzéből ment a kampány, akkor nem hiszem hogy a művészarcok ennek nagyon örülnek majd.. A nacionalizmus egy dolog, az is ocsmány, de ha egy nacionalistáról kiderül, hogy valójában más országok nacionalistái mozgatják bábként az egyszer értelmezhetetlen ideológia...másrészről gyors bukás! :)
papa.49
@SystemError: Ez is igaz de az olasz faszi se különb, tehát az JÓ HELY LESZ A FÜTYISZNEK, legalább kebelbarátok között lesznek !!!
SystemError
@papa.49: Nem baj az, ha egy süllyedő hajón vannak, legalább nem kell többször integetni majd.. Remélem majd úgy mentik ki őket, ahogy Sarvini a menekülteket!
csak úgy....
@SystemError: Olvasgass magyar népmeséket,nem biztos ám,hogy tök hülye az a kiskondás ,elöfordulhat az is,hogy a cél érdekében tetteti magát és késöbb nagy sokára ,így akar kibújni az igazságszolgáltatás alu! ...mert most mindenki lássa,hogy tök hülye ,de ha hülye lenne ? okosabb a mi Lajosunk a trombitás ,lagzis Lajosnál...
csak úgy....
@SystemError: Ne legyél pesszimista mert nem kapsz ingyen belépöt az orbán viktor -kontra magyar állam tárgyalásra és természetesen az akasztáson sem vehetsz részt ! :)
SystemError
@csak úgy...: Engem annyira sem érdekel ez a féreg, hogy végignézzem. Na jó amikor rájön a pánik és habzó szájjal anyuzna az utolsó pillanatokban az lehet jó film lenne azért..
papa.49
@SystemError: Ha oda belép a fütyisz lesz ott még ,,egymás haján búcsúzkodás,, ))))))))))))
SystemError
@durbincs: Mit szerettél volna mondani? Magyarul is megy vagy csak ilyen román-fideszes bérkommentelő nyelven beszélsz?
SystemError
@durbincs: Szedd a gyógyszereidet rendesen!
moareka
Csak egy a baj, hogy a mi nevünkben hülyéskedik...
tulipan
@durbincs: Mit szerettél volna mondani? Magyarul is megy vagy csak ilyen román-fideszes bérkommentelő nyelven beszélsz, te narancsos seggnyaldosó, saját vizeletét kortyolgató, ott a Ploesti, denevérszaros vizelettől bűzló bányakecód mélyén, te hánytató, szörnyeteg Félfarok?? Ballonkabátos Pedofil -hiába nyitogatod annyira kabátkájdat- a sitten már nagyon várnak RÁD a kigyúrt kopaszok ,Csudafurulya ?
tulipan
@durbincs: Mi pofázol, te narancsos, seggnyaldosó, szaros pofájú félfarok, ott a román Plestiben levő denevérsaros, húgytól bűzlő bányakcodban? nézesd csak meg icsak dőben meg a prostatádat ,"jó-kóma" ? mert a látszólagos ákkcentusa szerint ,csaknem megint jól bevizeltél ?...egyébként , megtanulhatnál akár, még egy kicsit rendesebben magyarúl ? mert ezzel a bányás ákkcentussal, még ott Romániában sem viszed, soha semmire ? Te besurrantos szörnyfajzat??
Csizmás Kond
Ez is egy gazemberség. Mostani a tagországok kormányfői választottak olyan valakit akinek jártassága volt a vezetésben, most a háttérhatalom akar csicskást ültetni a székbe. Ez a zunió a maffia és emberkereskedelem gittegylete.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.