Líbia kiadta Egyiptomnak azt a körözött egyiptomi terroristát, akit tavaly fogtak el Halífa Haftar tábornok katonái Kelet-Líbiában – közölte az egyiptomi állami televízió szerdán.

A televízióban bemutatott felvételen Hisám al-Asmávít – másik nevén Abu Omár el-Muhágirt – az egyiptomi hadsereg katonái vezetik egy repülőgéphez.

A terroristát tavaly októberben fogták el a kelet-líbiai Dernában, Haftar líbiai tábornok katonái. A Líbia keleti felét ellenőrzése alatt tartó Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) közleményben megerősítette a kiadatás hírét, hozzátéve, hogy al-Asmávi egy honfitársát is átadták az egyiptomi hírszerzésnek.

Asmávi az egyiptomi hatóságok szerint az al-Kaidához köthető Anszár al-Iszlám terrorszervezet vezetője, és több merénylettel hozható kapcsolatba. Egyebek közt

ő a felelőse a tavaly októberben Kairótól délnyugatra végrehajtott támadásnak, amelyben az egyiptomi belügyminisztérium hivatalos adatai szerint a biztonsági erők 16 tagja – köztük 11 tiszt, négy sorkatona és egy őrmester – meghalt.

A szervezetet gyanúsítják továbbá egy 2013-ban történt sikertelen merénylettel is, amely az ország akkori belügyminisztere ellen irányult. Az LNA közleménye továbbá több más, Líbiában elkövetett terrorcselekményért is őt teszi felelőssé.

A terroristát hazájában egy katonai bíróság már korábban, a távollétében lefolytatott bírósági eljárásban bűnösnek találta.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.