Csökkentette előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a légitársaságok év végére várható profitjára, a szövetség a korábbi 35,5 milliárd dollár összesített adózott nyereség helyett 28 milliárd dollárnyi eredményre számít.

Ennyit keresnek rajtunk a légitársaságok

Brian Pierce, a légitársaságokat összefogó szervezet vezető közgazdásza Szöulban sajtótájékoztatón azt mondta, elsősorban a kerozin- és bérköltségek növekedése miatt jelentősen nőttek a cégek költségei, a bevételek azonban a nem, vagy alig emelkedő jegyárak miatt jelentősen nem változtak. A közgazdász kiemelte, hogy az eredmény utasonként mindössze 6 dollár (1740 forint) nyereséget jelent, és folyamatosan csökken: a 2016-os rekord év óta a cégek jövedelmezősége minden évben romlik.

Kiemelte az áruszállítási szektor nehézségeit is, amelyet elsősorban a határon átnyúló kereskedelem és a globális GDP növekedési ütemének csökkenése idézett elő, de az országok közötti kereskedelmi háborúk is kedvezőtlenül érintik az áruszállítási üzletágat. Példaként említette a globális légi áruszállítás 40 százalékát bonyolító Ázsia-Óceániát, ahol eddig az előző évhez képest 10 százalékkal csökkent a volumen. Brian Pierce elmondása szerint a teljes évben globálisan legfeljebb 0-1 százalék körüli bővülés várható a szállított áru mennyiségében.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
demagóg bugyuta marhaság! Mi az hogy keresnek rajtunk? Sok nagyon sok milliárdos befektetéssel indulnak és közben is rengeteg a rizikó! Ezt mi magyarok nagyon jól kellene tudnunk! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.