Sadiq Khan rövid publicisztikában magyarázta el, hogy az amerikai elnök miért is a demokrácia ellensége, de közben Orbánt is idasorolta.

A The Guardian című balos lapba írt rövidebb publicisztikát Sadiq Khan, London polgármestere szombat este, amelyben a közelgő Trump-látogatás kapcsán elmélkedett az amerikai elnök politikai hozzáállásáról – számolt be a Mérce.

Trumpnak szólt be a londoni polgármester, de Orbán is kapott belőle

Fotó: Illusztráció/Orbán Viktor Facebook-oldala, videó-részlet

Khan szerint mindaz, amit Trump odahaza megtett, azzal leginkább a szélsőjobbot (alt-right) erősítette, nekik adott teret, már csak emiatt sem kellene olyan nagy üdvözlettel fogadni. 

A londoni polgármester arra is kitért, hogy Trump cselekedetei eléggé fasisztoid jellegűek, olyanok, amikről ha hallunk, elsőre azt hinnénk, a 30-as és 40-es évekbeli diktátorokat, vagy a 70-es, 80-as évekbeli katonai juntákat emlegetik. Manapság azonban újra erősödik ezen szélsőségek hangja, Sadiq Khan Európából Matteo Salvini olasz, Marine Le Pen francia, Nigel Farage brit és Orbán Viktor magyar politikusokat hozta fel példának, mint akik a demokrácia nagy ellenségei. Szerinte ezen politikusok szándékosan fordítják egymás ellen az állampolgárokat, miközben a kisebbségeket és marginalizált közösségeket nyilvánítanak ellenséggé, és másokat ezen kisebbségek támadására buzdítanak.

Khan arra is kitért írásában, hogy manapság egyre több helyen üti fel fejét és erősödik a szélsőjobbos irányzat. Trumpra visszatérve pedig arról írt, eléggé hazafiatlan (un-British) vörös szőnyeget teríteni a fentebbi okok miatt Trump elé a nagy-britanniai látogatásán, hiszen az amerikai elnök szembemegy megosztó politikájával az amerikai alapelveknek (szabadság, egyenlőség, vallási szabadság).

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Egyre "jobb" a hírünk a világban! Bár a híveket ez nem zavarja, mert a királyi média vigyáz a lelki békéjükre!
jancsipapa
@tulipan: Igen. De mondhat ilyet egy nagyváros polgármestere ?
tulipan
@jancsipapa: Emlékszel még, hogy is népesült be Európaiakkal pl. Amerika vagy Ausztrália, akik kitúrták onnan és jórészt meggyilkolva, az eredeti, szinte teljes lakosságot? Talán, most erre fordul a történelem???
tulipan
@Shikari: Mond csak, román narancsos seggnyaló hantaboy, magadara gondoltál??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.