A NATO mindegyik tagországának kötelessége a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában kijelölt minimális védelmi kiadási cél teljesítése – mondta kedden Londonban az amerikai elnök.

Brexit: Trump beperelte volna az EU-t a britek helyében

Donald Trump megerősítette emellett, hogy más stratégiát választott volna a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokon; ő például a brit kormány helyében beperelte volna az Európai Uniót.

Trump előző nap érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba, de kedden fogadta őt Theresa May kormányfő a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.

Tárgyalásaik után tartott közös sajtóértekezletükön Trump kijelentette: a kétoldalú megbeszélésen ő és Theresa May egyetértett abban, hogy a NATO-tagországoknak növelniük kell védelmi kiadásaikat.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia teljesíti ezt a kiadási célt, de vannak olyan NATO-tagállamok, amelyek még nem, és "ezt nem engedhetjük meg" – mondta az amerikai elnök.

Hozzátette: London és Washington elvárja, hogy egyre több NATO-tagállam eleget tegyen a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási célkitűzésnek.

"A szövetség mindegyik tagországának teljesítenie kell e kötelezettségét. Nincs választási lehetőségük, eleget kell tenniük kötelezettségüknek" – hangsúlyozta nyomatékkal az amerikai elnök.

Theresa May a londoni külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten ugyanakkor méltatóan szólt arról, hogy részben Trump nyomásgyakorlásának eredményeként a NATO-tagországok máris 100 milliárd dollárnyi védelmi kiadásnövelésre tettek ígéretet.

A brit kormányfő felidézte mindazonáltal azt is, hogy London és Washington sem ért mindig egyet a kihívások kezelési módjában.

May elmondta: az amerikai elnökkel tartott keddi megbeszélésén szóba került a brit-amerikai együttműködés Irán regionális destabilizáló tevékenységének visszaszorítása végett, és annak megakadályozására, hogy Irán nukleáris fegyverzetre tegyen szert.

"Jóllehet nem értünk egyet abban, hogy ezt miként lehet biztosítani, az azonban egyértelmű, hogy mindketten ugyanazt a célt akarjuk elérni" – fogalmazott Theresa May.

Az elmúlt hónapokban komoly nézeteltérés alakult ki a brit és az amerikai kormány között, miután az Egyesült Államok tavaly kivonult az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról 2015-ben megkötött – Nagy-Britannia által is aláírt – nemzetközi megállapodásból.

London rendszeresen hangsúlyozza, hogy változatlanul támogatja az iráni egyezményt.

Az amerikai elnökkel tartott keddi sajtóértekezletén Theresa May hangsúlyozta, hogy London támogatja a párizsi klímaegyezményt is, amelyet a Trump-kormányzat szintén felmondott.

A Brexittel kapcsolatos álláspontját firtató újságírói kérdésre az amerikai elnök megerősítette azt a véleményét, hogy a brit kormánynak pert kellett volna indítania az Európai Unió ellen.

A sajtóértekezleten Theresa May felidézte, hogy Trump a Brexit-tárgyalások idején javasolta neki az EU elleni pert.

"Mi nem ezt tettük, ehelyett tárgyaltunk és jó megállapodást értünk el" – tette hozzá. Sajnálkozva említette meg ugyanakkor, hogy a Brexit-megállapodást az ellenzéki Munkáspárt és "más alsóházi képviselők" ellenállása miatt nem sikerült elfogadtatni.

Donald Trump a brit kormányfő e kijelentései után közbevetette, hogy ő peres úton rendezte volna az EU-val a Brexit-folyamatot, "de soha nem tudhatja az ember (...) Lehet, hogy (a brit miniszterelnök) jobb tárgyaló, mint én".

Hozzátette: a brit EU-tagság megszűnése után az Egyesült Államok kész egy olyan "fenomenális" méretű kereskedelmi megállapodást kötni Londonnal, amely a kétszeresére, akár a háromszorosára is növelheti a kétoldalú kereskedelem értékét.

Theresa May a Downing Street-i kétoldalú megbeszélés előtt nem sokkal üzleti fórumon látta vendégül az amerikai elnököt. May a kedd délelőtti rendezvényen kifejtette: az Egyesült Államokkal folytatott brit kereskedelem értéke tavaly megközelítette a 240 milliárd dollárt, azonban ezt a kapcsolatrendszert még tovább lehetne mélyíteni egy kétoldalú szabadkereskedelmi egyezménnyel.

A keddi üzleti fórumon az amerikai elnök és a brit kormányfő mellett számos globális óriáscég, köztük a BAE Systems, a GlaxoSmithKline, a JP Morgan, a Lockheed Martin és a Goldman Sachs International vezérigazgatói is jelen voltak.

Látogatásának szerdai zárónapján Trump a dél-angliai Portsmouth kikötővárosban részt vesz a normandiai partraszállás 75. évfordulója alkalmából szervezett nagyszabású megemlékező rendezvényen, amelyen jelen lesz II. Erzsébet királynő, Theresa May miniszterelnök, valamint több más külföldi vezető mellett a francia elnök és a német kancellár is.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
most vásároltunk mindenféle szirszart az amcsiktól...tehát a nato 2% pipa.
Qqberci
Trump Lee se hülyül már meg... Perelni az EU-t mert ki akarnak lépni...
jesz
pont ilyen arcot fog vágni Trump, amikor a fülébe súgja a titkára, hogy ...-elnök úr, rábasztunk...a Huawei megkapta Putyintól egész Oroszország 5G- tecnológiai kiépítését...

Na akkor fog így nézni...
kokopelli
@Qqberci: ...és az egy EU-s Bíróságnál?...mint Orbánt a Legfelsőbb Bíróságnál?
Szegény USA,egy ilyen bohóccal az élen! (;-)))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.