Védekezni kell a mai európai liberális elit kommunizmus iránti nosztalgiájával szemben, amelynek nevében, tömegmanipulációs módszerekkel élve közösségeinket bomlasztják – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Varsóban.

Kövér szerint a diktatórikus liberálisok kommunisták, akik titkos hatalmakat szolgálnak

A 15 térségbeli ország parlamenti csúcstalálkozóját negyedik alkalommal hívták össze a lengyel fővárosban. Idén az 1989. június 4-i első, részben szabad lengyelországi parlamenti választások és a demokratikus rendszerváltás kezdetének 30. évfordulója adott alkalmat a találkozó megrendezéséhez.

Kövér László szerint: Magyarországon "politikai értelemben a kommunizmus korszakát 1990-ben, míg a posztkommunizmus korszakát 2010-ben, békés és demokratikus módon" zárták le, a 2011-es alaptörvény pedig szilárd közjogi alapot teremtett arra, hogy a kommunista rendszer többé soha ne térhessen vissza.

Ugyanakkor védekezni kell azzal szemben, hogy Európában egyes politikai erők és a mögöttük álló erőcsoportok ma

"ugyanolyan erőszakos népboldogító politikát kívánnak folytatni, immáron a totalitárius vonásokat mutató liberalizmus nevében",

mint országainkban annak idején tették a szocializmus építésének jegyében.

Szerinte a kommunizmus iránt nosztalgiát mutató liberális elit ma, a tömegmanipuláció eszközeivel élve, "a politikai korrektség jegyében elnyomja a gondolat- és véleményszabadságot". Erkölcsi kétségeket ébreszt, hogy "a kommunizmus Marx által elszabadított szelleme" a mai európai politikai vezető réteg jelentős része számára "nem egy pusztító rémet jelent, csupán egy izgalmas ifjúkori szellemi kalandot, amelyre ma is nosztalgiával emlékeznek". Ez a nosztalgia "nem csupán ízléstelen, de konkrét fenyegetést is jelent".

A liberális elit új osztályharcot folytat "újabb és újabb, elnyomottnak definiált kisebbségi csoportok és szubkultúrák virtuális felszabadítására", felhasználva "a nyílt erőszak eszközeinél ezerszerte hatékonyabb tömegmanipulációs módszereket", bomlasztva ezzel "a bennünket megtartó közösségeinket, a családot, az egyházat, a nemzetet", valamint az ezeket egyben tartó értékeket és normákat.

"Valaha Moszkvából, most egyesek Brüsszelből akarják megmondani nekünk, hogy mi a helyes, haladó viselkedés"

- jelentette ki Kövér.

Ma a 21. század kommunikációs rendszerein keresztül

"demokratikus felhatalmazás nélküli magánhatalmak oly mértékben gyakorolnak befolyást az életünkre (...), amilyenre a legrettegettebb kommunista titkosszolgálatok a legsötétebb diktatúrák idején" sem voltak képesek.

E jelenségekre figyelmeztetni kell, és védekezni kell ellenük, különben hiába volt mindaz a szenvedés, amely "szüleink és nagyszüleink életét a kommunizmus idején meghatározta".

Forrás: MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Köteles komcsi lászló akkor magadról beszéltél ugye te mint mszmp. tag párt történeti intézet munkatársa NEM SÜL LE A MOCSKOS POFÁDRÓL A BŐR TETŰ !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.