Az Európai Unióban 2017-ben leleplezett metamfetamint előállító műhelyek 90 százaléka Csehországban működött – közölte Viktor Mravcík, a kábítószer és más függőséget figyelő cseh nemzeti központ vezetője csütörtökön Prágában.

Csehország Európa drogközpontja

Mravcík elmondta: az uniós jelentésben említett 298 felfedezett metamfetaminműhelyből 264-t Csehországban működtettek.

"Általában kisebb laboratóriumokról van szó, amelyek a hazai piac ellátására dolgoztak. Az utóbbi időben azonban olyan nagyobb, nem csehországi illetőségű bűnbandák által működtetett berendezéseket is találtunk, amelyek az európai piacra gyártották a metamfetamint" – mondta Mravcík újságíróknak.

Leszögezte: Csehországban ez a pervitin néven ismert drog a leginkább elterjedt, és ez okozza a legtöbb gondot a drogellenes hatóságoknak. "Becsléseink szerint Csehországban évente mintegy 6-7 tonnát gyártanak belőle. Ennek egy része Németországba kerül, elsősorban a szomszédos Bajorországba és Szászországba" – közölte a cseh drogközpont vezetője. Csehországban ezt a szintetikus drogot még az 1980-as években kezdték gyártani, és már az 1990-es években a legelterjedtebb kábítószernek számított.

A cseh rendőrség legújabb drogjelentése szerint tavaly több olyan metamfetamint előállító nagyobb laboratóriumot is találtak Csehországban, amelyet vietnami származásúak üzemeltettek. A cseh tapasztalatok szerint azonban a nagyobb műhelyek fokozatosan Lengyelországba, Németországba és Hollandiába költöznek. Szakértők szerint ennek oka az, hogy ott könnyebb a hozzáférés a nyersanyaghoz és a piac is jóval nagyobb.

A metamfetamin előállításához szükséges fő nyersanyagot, az efedrint korábban a gyártók cseh gyógyszerekből szerezték be. Miután ezek hozzáférhetőségét néhány éve korlátozták, a szükséges nyersanyagot Törökországból csempészik Csehországba – írta a cseh rendőrség.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.