Horvátország felkészült az Európai Árfolyam-mechanizmusba (ERM) történő belépésbe és a schengeni övezethez való csatlakozásra – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke pénteken Zágrábban, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ha Junckeren múlna, sokkal könnyebben nyaralhatnánk az Adriánál

Szavai szerint lenyűgözte az, hogy Horvátország milyen gyorsan tudott javítani pénzügyi eredményein 2013-as belépése óta az Európai Unióba (EU).

"Nőtt a GDP, a gazdaság fejlődött, amit azt mutatja, hogy a horvátok szorgalmas nép, és az országot jól kormányozzák" – hangoztatta. Hozzátette: javaslatot fog tenni a bizottságnak, hogy Horvátország mielőbb csatlakozhasson a schengeni övezethez.

Kiemelte: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Zágráb sikeres legyen az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége alatt, amelyet Horvátország 2020. január 1-jén vesz át. Sajnálatát fejezte ki, hogy akkor már nem ő lesz az EB elnöke.

A horvát kormányfővel egyet értettek abban, hogy fenn kell tartani a az európai perspektívát a nyugat-balkáni országok számra. Leszögezte, ezért nemsokára megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával.

Juncker 2004-ben járt legutóbb Horvátországban. A bizottság elnöke látgatása első napján Dubrovnikba érkezett, ahol két fontos projektet tekintett meg. A dubrovniki repülőteret és a Peljesac-hidat, mindkettőt az európai unió támogatásával építik. Előbbire 155 millió eurót (49,2 milliárd forint), utóbbira 357 millió eurót (113 milliárd forint) hagyott jóvá korábban az Európai Bizottság.

Plenkovic arról beszélt: a brüsszeli politikus konkrét benyomást kapott arról, hogy az európai támogatások jó irányba változtatták meg Horvátországot.

A horvát kormányfő reményének adott hangot, hogy az EB pozitív javaslatot fogalmaz meg mandátumának végéig Horvátország schengeni övezethez való csatlakozásáról. Kiemelte, hogy Zágráb ezen a területen óriási munkát végzett, és már 240 millió eurót (76,2 milliárd forint) költött határai védelmének megerősítésére és fejlesztésére. Zágráb célkitűzései tartozik, hogy az ország az EU Tanácsának soros elnökség alatt csatlakozzon a szabad mozgását biztosító schengeni térséghez és az ERM-hez, utóbbiról a Európai Központi Banknak kell döntenie.

A sajtótájékoztatót követően Pelenkovic Junckerrel együtt Brüsszelbe utazik, ahol a három legnagyobb európai pártcsaládot, az Európai Néppártot (EPP), a szociáldemokratákat (S&D) és a liberálisokat (ALDE) képviselő uniós tagállami kormányfők – a horvát kormányfő mellett a lett, a spanyol, a portugál, a holland és a belga miniszterelnök – egyeztetnek az Európai Bizottság következő elnökéről.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Minden országban pozitív hatással van az EU csatlakozás! Horvát o. Szlovákia Románia Lengyelország mindegyik tudott fejlődést mutatni!! És Magyarország??Az egész EU ban csak úgy ismerik, hogy a tolvaj ország az EU támogatás 90% át ellopták a kedves vezetőink és lassan már Bulgária is lehagy minket meg ha belépnek az ukránok is jobban fogják hasznosítani a fejlődéshez szükséges támogatást!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.