Csehországban az utcai tüntetések nem fognak kormányváltáshoz vezetni – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton Pozsonyban a Globsec biztonsági konferencián.

A cseh kormányfő, akinek szavait a közszolgálati hírtelevízió (CT24) idézte, Peter Pellegrini szlovák kollégájával beszélgetve úgy fogalmazott: ha a hagyományos pártok nem mondtak volna csődöt, ő soha nem lépett volna be a nagypolitikába.

"A Cseh Köztársaság nem Szlovákia. A Cseh Köztársaságban a tüntetések alapján nem fog megváltozni a kormány"

- jelentette ki Andrej Babis a vitavezető kérdésére válaszolva. A kormányfő szerint a tiltakozások nélkülöznek minden alapot, mert a cseh emberek "nagyon jól" élnek.

"Értem én, hogy tiltakozások vannak, ezt el is fogadom. Ebben a térben sok a valóságnak nem megfelelő tény. Mióta a politikában vagyok, nagyon sok hazugság halmozódott fel"

- szögezte le Babis.

A kormányfő példaként a keddi prágai tüntetés résztvevőinek számát hozta fel. A rendezők azt közölték, hogy a Vencel téren több mint 120 ezren tüntettek. Babis szerint a rendőrség csak 70 ezerre becsülte a résztvevők számát. A prágai rendőrség szombaton délután külön közleményben azt állította, hogy 90 ezerre becsüli a Vencel téri akció résztvevőinek számát.

Nincs tüntető, aki ilyet akarna hallani

Az Andrej Babis elleni csehországi tüntetéseknek alapvetően két okuk van. Az első a Gólyafészek nevű szabadidőközponttal kapcsolatos ügy, amelyben az európai uniós pénzekkel, támogatásokkal történt visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A rendőrség az ügy kivizsgálása után áprilisban vádemelést javasolt az államügyészségnek Babis ellen.

A másik ok pedig az, hogy az Európai Bizottság ellenőrzései alapján készült könyvvizsgálói jelentések arra a következtetésre jutottak, hogy Andrej Babis politikai és vállalkozói tevékenysége között összeférhetetlenség van. Bár Andrej Babis az Agrofert holdingot 2017 februárjában két vagyonkezelő alapba helyezte, az uniós ellenőrök szerint a kormányfő továbbra is befolyással van a – jelentős uniós támogatásokhoz is jutó – cégeket érintő döntésekre.

A cseh ellenzék és a civil szféra egy része ezért kitartóan Andrej Babis lemondását követeli. Babis a bírálatokat alaptalannak minősíti, elutasítja és azt hangsúlyozza, hogy nem fog lemondani.

(MTI)

(Fotó: MTI/AP/Petr David Josek)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
A tények makacs dolgok. Nem lehetnek a.valóságnak nem megfelelőek. Előbb-utóbb lecsukják és behajtják rajta az elcsalt + a büntetésül kifizetett sokk milliót. Ez O1G-re is vonatkozik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bence
@rokker33: ! Szerinted mit tudnának tenni ?! orbánnál a halom pénz , és ahol pénz van ott a hatalom ! Láthattad , ötezer Ft-t vásárolt meg írástudatlan , anyagilag megszorult embereket ! Hát mi ez ha nem csalás ?! Ez a féreg csalás nélkül még szarni sem tudna ! Az eddigi kétharmadukkal azt csináltak amit csak akartak ! A nép normális része már régen elhagyta az országot ! Akik itt maradtak , az az a réteg akik még jelenleg tanulnak , vagy a nyugdíjnak nevezett fillérekből tengetik napjaikat ! Azért én az örökös győzelmében nem lennék olyan biztos ! Egyre többen látják és szembesülnek a beteg elméje tetteivel ! De nem az ellenzéki csürhe miatt , hanem a kétmillió csürhe miatt akik biztos szavazójuk a fidesznek ! Ez a kétmillió csürhe is azért szavaz rájuk mert hasznot tudnak húzni a szavazataikért ! Hidd e az írástudatlanokon kívül , egyik rászavazójuk sem teszi ezt ingyen ! Tulajdonképpen ezt a kétmillió csürhét tartja el a több millió szavazó , akik a fidesz mielőbbi bukását kívánják , amit tudom , hogy előbb utóbb de bekövetkezik !
rokker33
@bence: csak tudod 2008 ápr. ban kb 8.500.000 szavazásra jogosult emberből 5.5 millióan mentek el szavazni abból külföldi szavazatokkal együtt kb 2.800.000 a Fidesznek ment!A maradék 3 millió ember miért nem ment el szavazni ??Biztos ha a Fidesz ellen szavaznának sokkal gyengébbek lennének,de egy értelmes ellenzéki párt sincs!Én sem szavaztam minek??Kire??Sajnos a maradék értelmes ember így gondolja,ha lenne egy szavahihető párt tuti elmennék én is de sem a dk sem az mszp jobbik stb stb nem fogott meg egyik pártnak sem hiszek már a fidesznek sem minegyik hazudik ez az igazság egyik sem jobb a másiktól??Vagy tévedek??
Rockxy
megjelent a globalista féreg a cseheknél is.
bence
@rokker33: ! Szerintem igen ! Ugyan nagy igazságod van abban , hogy kivétel nélkül mindegyik hazudott , de becsülöm Gyurcsányt , hogy Ő el is ismerte ! orbántól ugyanezt nem fogod hallani soha ! Ami a leg visszataszítóbb benne , hogy szemrebbenés nélkül lopja el a közvagyont , s közben azzal kérkedik , hogy Mexikónak 5 milliárd , Romániába stadionra 2,5 milliárd , Ukrajnába stadionra 3 milliárd még legalább tízet ide tudnák írni de azért nem teszem mert meggyőződésem , hogy sehová ilyen célra egy fillért sem adott , hanem a még üresen maradt zsebeket töltötte fel ezekkel a hazugságokon alapuló milliárdokkal ! Ne csodálkozz , hogy annyian otthon maradtak ! Ez a nép úgy meg van vezetve , ahogyan senki más ! Sajnos a többség el is hiszi mert nem rendelkezik akkora agykapacitással , hogy felmérje , megértse amibe benn van ! Őszinte leszek hozzád ! Személy szerint engem ! nagyon megfogott Dobrev Klára személye ! Először mert végre egy nő a politika élén , másodszor az ígérete ami valóban családcentrikus , harmadszor s a leglényegesebb , hogy intelligens , több nyelvet anyanyelvi szinten beszél , végtelenül megnyerő az egész kisugárzása ! Én rá tettem fel a lapomat ! Bízom az emberismeretembe , hogy benne nem csalódom akkorát mint az előzőekben !
rokker33
@bence: "de becsülöm Gyurcsányt , hogy Ő el is ismert orbántól ugyanezt nem fogod hallani soha" Gyurcsány nem ismert el semmit,mert egy zárt fórumon elvileg csak Mszp-s tagoknak mondta el az öszödi beszédet és nem számított rá,hogy kifog szivárogni!Orbán ennyire azért nem ostoba,hogy bármit is bevalljon, hisz cigány vér van benne a hazudozás lopás a vérében van!! "Ez a nép úgy meg van vezetve , ahogyan senki más ! " Ez igaz a sok 1000 forintos birka a nyuggerek és a cigányok rá szavaznak mert az értelmi képességük gyerekcipőben van egy zsák krumpli egy szatyor élelmiszer már megy is az X ahova kell! !! " Dobrev Klára" úgy tudom csak főpolgármesteri címért indul,ha Ő nyeri vagy más ellenzék akkor Budapestnek vége!!!Orbán nem fogja eltűrni,hogy egy ellenzéki politikus vezesse a fővárost nagy csalások lesznek itt ősszel.Majd meglátjuk mi lesz Én már sok jóra nem számítok!Orbánt csak ERŐSZAKKAL fogjuk elzavarn i!!
bence
@rokker33: ! Rosszul tudod ! Kálmán Olga a főpolgármester jelölt , Dobrev Klára az EU parlamentben képviselő lett és nagy az esélye az EU alelnöki posztra . Legfőbb ideje , hogy Tarlóst eltávolítsák ! Csak reménykedni tudok abban , hogy orbán nem lesz képes semmibe venni az ellenzéki győzelmet ! Habár az aljasság a legnagyobb ereje , ebből kifolyólag nincs olyan amire ne lenne képes ! Meglátjuk ! De én is hajlok arra a véleményre mint a Tied , hogy itt már nem sok jóra lehet számítani ! SAJNOS !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.