Rohamrendőrök vették körül hétfőn a parlament épületét Hongkongban, miután a hatóságok a tömeges tiltakozások ellenére bejelentették, hogy kitartanak a kiadatásra vonatkozó törvényjavaslat mellett.

Rendőrökkel védik a parlament épületét

Vasárnap becslések szerint több mint egymillió hongkongi vonult az utcákra tüntetni a törvényjavaslat ellen, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A rendőrség szerint a tüntetők 240 ezren voltak.

A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát. A Hongkong központjában békésnek induló megmozdulás helyi idő szerint hétfő hajnalban erőszakba fordult, több száz tüntető összecsapott a rendőrökkel, akik paprikasprayt vetettek be. Röviddel ezt követően véget ért az összetűzés.

A tüntetés újabb politikai válságba taszította az egykori brit gyarmatot, nyomást gyakorolva Carrie Lam kormányzó hivatalára és annak pekingi támogatóira. Több törvényhozó lemondásra szólította fel Lamot. Hongkong mellett Syndey-ben és Londonban is tüntettek vasárnap a törvényjavaslat ellen. Carrie Lam a közvélemény aggodalmát csillapítandó hétfőn közölte, hogy a kormányzata pótlólagos módosításokat dolgoz ki a törvényjavaslathoz, amelyek tartalmazzák majd az emberi jogok védelmét is. Matthew Csö-ung, a hongkongi kormányzat főtitkára hétfőn hangsúlyozta, hogy a kormány átdolgozta az egész tervezetet, hogy bizonyítsa, eleget tesz a társadalmi igényeknek.

A China Daily című hivatalos angol nyelvű kínai napilap hétfői vezércikkében azt írta, hogy "külföldi erők" próbálnak meg Kínának azzal ártani, hogy káoszt teremtenek Hongkongban. "Minden józan gondolkodású ember úgy tartja, hogy a törvényjavaslat legitim, ésszerű és elfogadható része a törvénykezésnek, amely erősíti majd Hongkongban a jog uralmát és az igazságszolgáltatást" – írta a vezércikk szerzője.

Forrás: hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Nem úgy látom, hogy a világban terjedne a populizmus vagy az egypártrendszer. Többen hangosabbak mindkét oldalon ez viszont igaz, de messze nem a kádárok oldalán..
Yoda69
@Szeparepa2: Taiwan most sem resze Kinanak. Onallo orszag, sajat penzzel, nyelvvel (Taiwanese) es kulturaval. Sot ha egeszen pontosak akarunk lenni, akkor Kina lenne Tajwan resze, hiszen a legitim Kinai kormany Taiwanra menekult MaoCetung uldozese elol, aki puccsal vette at a hatalmat anno.
HongKong es Macau mas teszta. HongKongot a brittek 99 evre lizingeltek, es amikor az letelt visszaadtak Kinanak (hiba volt) macau pedig kovette HongKong peldajat. Szinten hiba, amit visszacsinalni igen nehezkes lenne.
Yoda69
@Szeparepa2: Felesleges megkerdezni oket, hiszen rendesen at van mosva az agyuk. Mellesleg az atlag kinai nem tud eljutni Tajwanra mert oda specialis vizum kell nekik. Hongkong es Macaura is is csak turista csoporttal tudnak menni, es szintugy vizum koteles.
HongKong es Macau nem tud osszefogni Taiwannal, mert ott komoly kinai hadero allomasozik. HongKongban mellesleg epp most van egy tuntets, kozel 1 millio ember ment az utcara, a kiadatsi jogok miatt. De sok kovetkezmenye nem lesz, mert itt Kina szinte azt csinal amit akar. Taiwanon viszont nem. Az mint irtam onallo orszag, bar termeszetesen a Kinaiak szeretik ugy beallitani hogy Kina resze. De nem. Japan es amerika fegyverekkel van ellatva, es a Tajwani hadsereg is eros. De a legfontosabb, hogy az USA deklaralta hogy megvedi Tajwant egy esetleges Kinai invaziotol. Ezt a kinaiak mar evtizedek ota mondjak hogy megszalljak Tajwan, de eddig a szajkaratetol tobb nem tortent, es szerintem nem is fog. Tajwan Kinanak olyan mint orbannak a migrancsozas. A komcsi part tolja a maszlagot a nepnek Tajwanrol, de valosag teljesen mas.
Yoda69
@Szeparepa2: Ja meg annyi, hogy ha esetleg Kinaba utaznal azert ne nagyon mond nyilvanossag elott, foleg ne Kinaiul, hogy Tajwan nem Kina resze, vagy hogy szabadsagot Tibetnek. Ezekert tenyleg evekre bortonbe lehet kerulni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.