Mennyiségében és minőségében is bővül az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban, a védelmi tárcák erről szóló politikai megállapodását szerdán Washingtonban írja alá Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök – közölte hétfőn a lengyel államfő kabinetfőnöke.

Fokozza katonai erejét az USA a szomszédunkban

Krzysztof Szczerski megerősítette: közölte: a megállapodás a kétoldalú és a NATO-n belüli védelmi vállalások és garanciák jellegéről szóló politikai nyilatkozatból áll, másrészt "nagyon részletesen" szól a megnövelt amerikai katonai jelenlét összes eleméről és formájáról.

A politikai megállapodást több technikai, végrehajtási megállapodás követi majd, ezek kidolgozása azonban "nem napok, hanem hónapok kérdése".

Szczerski a térség és a NATO számára egyaránt fontosnak nevezte a készülő dokumentumot.

A jelenlétet "mennyiségében és minőségében is bővítik" – mondta.

A lengyel sajtó tavasszal írt arról, hogy felgyorsul a lengyelországi amerikai katonai jelenlét korábban kilátásba helyezett megerősítése. A bővítést Duda a tavaly szeptemberben tett washingtoni látogatásakor Trumppal folytatott tárgyalásán szorgalmazta.

Lengyelországba 2017-ben úgynevezett állandó rotációs jelleggel telepítettek amerikai alakulatokat, amelyek személyi állományát félévente cserélik. A Rzeczpospolita lengyel napilap hétfőn megírta: a dokumentum értelmében az amerikai kontingenst 1300 ezer fővel, 6 ezerre növelik, és Lengyelország kétmilliárd dollárt költ az amerikaiak által igénybe veendő katonai infrastruktúra fejlesztésére. Ugyanezt az összeget említette Duda a Trumppal tavaly folytatott washingtoni megbeszélését követően.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
A közelgő harmadik világháborút, hiába reménykednek sokan, nem fogják megúszni, csak vakmázlisták (tök mindegy felkészül vagy sem, gazdag vagy sem), illetve akik atombiztos luxus bunkerbe bejutnak, ahol lehetséges hogy leéljék az életüket... és nagyjából ennyi... Utódaik, ha lesznek, pár száz év múlva talán el tudnak kezdeni felépíteni, újjáépíteni, és megalkotni egy nem ostoba, beteg és torz, mint most; hanem egy igazságos, boldog és bölcs civilizációt... talán sikerül... talán...
tudode
No nem csak a szomszédunkban, kis hazánkban is NATO és nemzetközi gyakorlatok vannak/voltak. Előfordulhat, hogy a nagymaci huncutkodása miatt.
.
--- Itt a hadgyakorlatok szezonja
https://magyarnemzet.hu/belfold/itt-a-hadgyak...
.
"""A héten a Bakonyban a Breakthrough 2019 amerikai–magyar gyakorlat keretében többek között Apache harci helikopterek, Stryker harcjárművek és különböző típusú tüzérütegek hajtottak végre éleslövészetet."""

---- Óriási hadmozgások jönnek egész Magyarországon
.
https://infostart.hu/belfold/2019/06/05/orias...
.
""""Az amerikai résztvevők több rakéta-sorozatvető és ágyútarackos alegységgel vesznek részt a gyakorlaton, évtizedek óta nem volt annyi tüzérségi eszköztípus Magyarországon, mint most."""
.
stb., stb.
fideszes gyökér
Mi, magyarok az Oroszokkal vagyunk, csakis őket szolgáljuk.
(Orbán Viktor)
Gauntlet
@Szeparepa2: pedig több hadügyi mufti megmondta Trumpnak hogy ők semmiféle háborút nem akarnak. Főleg mivel ahogy olvasom lopakodik feléjük egy csőd. De Kínával amúgy se bírnának, az élőanyag és egyéb fölény miatt. (Bár az amerikai flotta még mindig nagyon nagy)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.